(Dobó Attila)

Nyomtatóbarát változat

Művelődési és Közoktatási Minisztérium
Budapest

Lakitelek, 1991. január 12.

Tisztelt Államtitkár Asszony!

A Magyar Demokrata Fórum Pedagógiai Kollégiumának testülete előtt január 11-én Ön azt a javaslatot intézte hozzám, hogy üljünk le és beszéljük meg az Ön és Spenglerné asszony munkájával, eddigi államigazgatási tevékenységével, a minisztérium apparátusában fél év alatt nyújtott teljesítményükkel kapcsolatos és a pedagógus-közvéleményt súlyosan aggasztó problémákat, amelyek alapján egyértelműnek tartjuk alkalmatlanságukat és szakmai hozzá nem értésüket ehhez a konkrét feladatkörhöz.

Kész vagyok leülni Önnel, ha ezen a beszélgetésen jelen lehet és ott lesz a Miniszter Úr vagy helyettese, a politikai államtitkár is. Ellenkező esetben csak arra lenne alkalmas egy ilyen találkozó, hogy nem kívánt mederbe terelődjék az Önt ért kritika, illetve a kettőjük tevékenységével kapcsolatos elégedetlenség.

Ezért jelen levelemmel azt szeretném elérni, hogy világosan és egy értekezleti felszólalás lehetőségén túl is kifejtsem, miért tartom a tevékenységüket olyannak, amiből hiányzott a hozzáértés. Egy esetleges személyes találkozót vállalva, levelem megküldöm előzetes véleményezés végett környezetem szakmai közvéleményét képviselő szervezetekhez: a PDSZ és a Pedagógus Kamara helyi szervezeteihez. Érzékeltetni szeretném Önnel, hogy amit kifejtek, az nem személyes vélemény, hanem szakmai közvélemény. A hozzászólásomat követő általános és nyílt tetszésnyilvánítás a tanácskozáson is érzékeltette Önnel, hogy szembe kellene nézzen eddigi minisztériumi ténykedése következményeivel. Sőt, le kellene vonnia végre a megkerülhetetlen konzekvenciát! Erre Ön nem mutatott készséget.

Ha az elmúlt fél évben csak egyetlen alkalmat adott volna Ön és Spenglerné asszony arra, hogy bizalmat keltsen a minisztérium és a miniszter személyével, közvetve a Kormány szavahihetőségével szemben, ha csak egy alkalommal tettek volna olyan nyilatkozatot, vagy egyetlen minisztériumi tájékoztatóban szólaltak volna meg úgy, hogy azzal a szélsőséges politikai ellenzék és a korábbi pártdiktatúra kompromittálódott, szakmai szempontoknak meg nem felelő kiváltságosai részére nyújtott a hatalmuk átmentéséhez kapaszkodót, a változtatni és javítani szándékozó pedagógustársadalmat kétségek közé sodorva, ha csak egyetlen szóval ábrándították volna ki a pedagógusokat az átalakítás vállalását hirdető Kormányból, ha csak egyetlen alkalommal juttatták volna kifejezésre, közvetve vagy sejtetve, hogy a meghirdetett Kormányprogramot semmibe veszik, az is bőségesen elegendő lenne ahhoz, hogy egyértelműen megállapítható legyen: Önök ketten a Minisztériumba kerülve

– vagy egy a Kormányprogram ellen ható, azt hiteltelenné manipuláló szociálliberális pártpolitikai akció szolgálatában állanak,

– vagy felismerték a Kormány szándékát, de nem tudnak azzal azonosulni, és nem vállalják a megvalósítással együtt járó feladatok teljesítését,

– vagy pedig nem is érzékelik tevékenységük roppant ártalmas és veszélyes voltát, tehát a kormányhivatallal járó követelményeknek, szakmai elvárásoknak nem felelnek meg.

Mivel sem rosszindulatot, sem aljasságot nem feltételezek sem én, sem pedagógustársaim, az Önök kiválasztásánál is jóhiszeműséget vélünk felfedezni, azt kell mondanunk, hogy bár lehet, hogy Önök kiváló pedagógusok, nagyszerű szaktanárok, a jelenlegi feladatkörükben súlyos hibákat, károkat okoztak, és gyakran mulasztottak akkor, amikor a mulasztás egy nemzet nevelésügyének felemelkedését, egy pedagógustársadalom együttmunkálkodó szándékát torpedózza meg.

Amikor pedig szót emel valaki ezek miatt, Önök azok mögé a jogszabályok mögé bújnak, amelyek a hatalom átmentőinek a védelmét szolgálják. Pedig minden esetben vállalhatták volna a Kormány szándékának, tényleges céljainak és deklarált törekvéseinek a képviseletét: megmutatva a közvélemény előtt azokat a lehetőségeket is, amelyek törvényt nem sértve a társadalom számára adottak lennének, ha Önök kiállanának ezek mellett az eszközök mellett. Egy minisztérium körlevele, egy államtitkár vagy főosztályvezető állásfoglalása oly mértékben orientáló, hogy a mai napig is hivatkozási alap. De nem azok számára hivatkozási alap, akik meg szeretnék szabadítani az iskolát és a magyar köznevelést a bolsevik pártpolitikai érdemek alapján osztogatott kiváltságoktól, hanem azok számára adnak Önök alapot a hivatkozásra, akik kiváltságaikat meg akarják védeni és át akarják menteni.

Amikor a Minisztérium az elsők között alkalmazott koronás címert a bélyegzőin, akkor Önök vörös csillagos bélyegzőt tettek arra a körlevelükre, amelyben arról biztosították a régi rendet kiszolgáló és ahhoz számtalan szállal kötődő tanácsapparátusbelieket és iskolai vezetőket, hogy nincs ok a félelemre, a törvény mellettük áll. Még a látszatát is kerülték annak, hogy akár árnyalatnyi változás történt a Minisztériumban. Ha pedig ez az Önök tudta nélkül ment ki, az még nagyobb hiba lenne. De Spenglerné asszony aláírása szerepelt ezen i körlevelében és Honti Mária helyzeténél fogva tájékozott kellett legyen.

Amikor a történelemtankönyvek írására felszólító minisztériumi pályázat, melyet a Tankönyvkiadóval együtt tett közzé, a Népszabadságban látott napvilágot, és Önök semmit sem tettek azért, hogy a szakmai havilapunk is leközölje ezt, hogy legalább azt a látszatot keltsék, mintha a szocialista napilapban közzétett és valójában itt publikussá vált hír ilyetén terjesztéséhez nem lenne közük. A pedagógustársadalmat félelemmel tölti el, hogy a régi hatalmasoknak kiszolgáltatott településeken, a megnyomorított iskolákban sorozatosan ismétlődő visszaélések miatti panaszok megválaszolatlanok maradnak a Minisztérium részéről, mert Önök érdektelenek abban, hogy mi történik ezekkel a levelekkel, mi történik a pedagógusokkal és hogyan taposnak sárba tehetségeket, ha azok felemelik szavukat az önkény és a hatalomátmentés ellen. Az Önök tevékenysége ahhoz járul hozzá, hogy ma Magyarországon koránypárti tanítónak lenni ugyanolyan veszélyes, mint pár éve, sőt, veszélyesebb, mert hamar az utcán találhatja magát az illető. Miközben a helyi és a megyei, kerületi hatalmasságok az Önök elnéző magatartását vagy hozzá nem értését használják fel arra, hogy összefonódó hatalmukat és korrupt ügyvitelüket megőrizzék. Panasz célba nem ér, legfeljebb cinikus válaszra talál: „miért nem választottak maguknak mást?”, „miért nem fognak össze?”, amikor helyzet ismerői jól tudják, hogy az Önök gyakorlatában megvalósuló totális liberalizmus nem egyebet szolgál, mint azt, hogy minden lehetséges legyen, minden megtörténhessen, mert ezzel lehet szabad utat nyitni a hatalmukat átmentő előtt ugyanúgy, mint a pénzen szerzett hatalom előtt. Közben pedig sorra csorbát szenved minden olyan érték, ami megfogalmazódott a választásokon, amikor azokat emelte hatalomba a magyar társadalom, akik ma kormányzó koalíciót alkotnak.

A helyhatósági választásokig sikerült aláásni a bizalmat a kormány tevékenységével és hatékonyságával szemben. De ez a tendencia sajnos folytatódik, és éppen a szélsőségek, a hisztériakeltés és a minden eredményt megkérdőjelező, a nemzeti törekvéseket cinikusan elutasító erőket emeli fel.

A pedagógusok nagy többsége ezt nem tudja elfogadni!

Amikor az iskolaszékről úgy nyilatkozik a Minisztérium képviselője, mint egy törvényes alapot nélkülöző dologról, akkor ezzel elvágja az útját a társadalom önszerveződésének, azokat támogatja, akik politikai konjunktúra hátán kerültek az iskolába, és ott a régi politikai céljaikat valósítják meg még ma is. Pedig sok jó tanácsot, útmutatást adhatott volna Ön és munkatársa ahhoz, hogy ha a pedagógusok, ha a szülők elégedetlenek az iskola vezetőjével, az önkormányzat iskolaellenes vagy pedagógus-ellenes ténykedésével, akkor igenis számtalan eszköz áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy érdekeiket, a szakmait és a szülőit, a családit és a pedagógiait érvényre juttassák. De éppen az Önök által akarva vagy hozzáértés hiánya miatt akaratlanul védelmezett réteg ölte ki a képességet és a bátorságot a társadalomból az önszerveződésre! Tehát éppen ebben kellett volna segítséget nyújtsanak! Ha a legfelső szinten elhatározott politikai és pedagógiai célokat nem képes keresztülvinni saját apparátusán a Minisztérium, akkor miért nem támaszkodik a pedagógusok tettre még mindig vállalkozó seregére? Miért sorvasztja el ezt az utolsó reménységet is?

Ha a pedagógusok nem kezdeményezik a régi történelemszemlélet és politikai tananyag kirekesztését, Önök nem tesznek ezért semmit. Jó példa erre az, hogy sikerült kikerülni a földrajztananyag gazdaságpolitikai fejezeteinek a kivetését a tantervből és a tankönyvekből. Hivatkoznak a pedagógus szabadságára! Itt arra hivatkoznak. De amikor a nem kívánt vezető eltávolításáról van szó, akkor van ellenvélemény a pedagógus szabadságával szemben. Miért nem a jóra, a kedvezőbb irányú orientálásra használják Önök azt az eszközrendszert, amit a Kormánytól kaptak szabad felhasználásra? Miért pont az ellenkezője történik annak, amit a pedagógusok és szülők várnak? Miért tudnak Önök kiáltani azok mellett a törvényi szabályozások mellett, amik a régi rend kövületeit őrzik az intézményekben? Miért nem nyilatkozott meg egyetlenegyszer sem Ön azért, mert míg a legfelső szintű átalakulás törvényi szabályozás nélkül is végbemehetett, addig a valóságban, az emberek százezreit és millióit érintő kérdésekben az átalakulás ellen mindig a „törvényi szabályozás hiánya” a hivatkozási alap? Miért?

Alapvető, szemléletbeli és még inkább hozzáértésben problémák ezek!

De a legsúlyosabb az a tény, amit már kifejtettem: Ön nem ismerte fel, vagy nem akart tudomást szerezni arról a nagyon fontos lehetőségről, ami az Ön megnyilatkozásaiban mint a pedagógiai gyakorlatot, a közoktatás-irányítást határozottan befolyásoló lehetőségben rejlik.

Ez súlyos, mondhatnánk otromba hiba, amit helyrehozni Ön már nem lehet képes és alkalmas, hiszen ez hitelesség kérdése is azok körében, akik ezt Öntől eddig hiába várták.

Ha Ön fenntartja kérését, hogy üljünk le ezeket a dolgokat megbeszélni, szívesen megteszem annak reményében, hogy a levelem elején jelzett feltételek mellett egy ilyen beszélgetés hozzásegítheti Önt és munkatársát a szükséges lépés elhatározásához.

Tisztelettel:

Dobó Attila, tanár

• Beszélő