Kornai János

Nyomtatóbarát változat

Harvard Egyetem
Cambridge, Massachusetts
1990. január 26.

Kedves Gazsi!

Nagy késéssel, csak most került a kezembe az az újság, amely hírt adott képviselővé választásodról. Nagyon örülök ennek: gratulálok és eredményes munkát kívánok.

A gratuláción túlmenően még egy ok késztet az írásra: fel akarom hívni a figyelmedet egy nyugtalanító jelenségre. Noha egy-két hét késéssel, de rendszeresen megkapom a Magyar Nemzetet és a HVG-t. Ezekben mindegyre híradásokat olvasok arról, hogy magyar állami vállalatok tulajdonjogát vagy a tulajdonjog domináns részét nyugati cégeknek adják el. Természetesen lehetetlen megítélni innen, hogy az eladás feltételei korrektek-e, de annyit elmondhatok az újságban olvasott információk alapján, hogy a körülmények nem megnyugtatóak. Megerősödött bennem az a benyomás, hogy felelőtlenül elkótyavetyélik a magyar állam vagyonát. A kép, amely kibontakozik előttem, a következő: egy-egy ilyen esetben összejátszik a külföldi vevő, a magyar vállalat menedzsere, esetleg vállalati tanácsa, valamint több esetben egyik vagy másik kereskedelmi bank. Egész sor kérdés vetődik fel. Valóban előnyösek ezek az eladások? Nem bagóért adják el azt a vállalatot, amely a magyar nép verejtékéből épült? Volt-e olyan független szakértő, aki ellenőrizte, hogy az ár- és az egyéb feltételek tisztességesek? Hová kerül az eladásból származó bevétel?

Meghökkentett, hogy a Pénzügyminisztérium és az OT utólag emelt törvényességi óvást az egyik ilyen tranzakció (HUNGARHOTELS) ellen. Még ha belföldi magántulajdonos adja el tulajdonát külföldi tulajdonosnak, akkor indokolt lehet a szerződés „privacy”-jének tiszteletben tartása. De hát hogyan lehetséges az, hogy állami csúcsszervek csak ügyészségi vagy bírósági úton utólag opponálhatják az állami vagyon eladását?

Az újsághíradásokból azt is meg lehet tudni, hogy ezek a megegyezések adókedvezményeket ígérnek a jövendő külföldi tulajdonosoknak. Milyen jogon részesül a külföldi tulajdonos előnyben a belföldi tulajdonossal szemben? És egyáltalán: milyen jogcímen állítja kész helyzet elé a jelenlegi kormányzat és az állami szektor jelenlegi vezetése a jövendő, szabadon megválasztott parlamentet és kormányzatot?

Nézetem szerint azonnal fel kellene függeszteni a magyar vállalatok külföldi tulajdonos számára történő eladását. Az új parlament feladata lesz majd egy új, átgondolt törvényt alkotni ebben a tárgykörben. Nagy hiba lenne ezt sebtében összetákolni. Ehhez ki kell kérni komoly külföldi jogi és közgazdasági szakértők tanácsát. Nemcsak nyugat-európai és amerikai tanácsadók kellenek ebben a témakörben, hanem japán és dél-koreai szakértők is. Ez utóbbi két országban megvalósították azt, hogy gyorsan felzárkózzanak az ipari fejlődés élvonalába, de ugyanakkor megoltalmazzák a gazdaság nemzeti jellegét. Ami később az eladások árfeltételeit illeti, itt is szükség lesz valóban független szakértők közreműködésére. Nyugaton létezik egy tevékenységi kör: az investment banker (beruházási bankár), akinek az a feladata, hogy megállapítsa, hogy tulajdonképpen mennyit ér egy vételre vagy eladásra szánt vagyontárgy (vállalat, épület stb.). A magyar kormányzat ne sajnálja a pénzt attól, hogy néhány kiváló és integritásáról ismert investment banking szakértőt állandó jelleggel szerződtessen a következő években. Célszerű lenne, ha e szakértő munkacsoport összetétele nemzetközi lenne, azaz valamennyi tag más-más nemzet polgára volna. Fontos, hogy e szakértők ne legyenek összefonódva se hazai körökkel, sem külföldi emigránsokkal. Más szóval biztosítani kell, hogy ne álljon fenn semmiféle „conflict of interest” (érdekkonfliktus). Ennek a munkacsoportnak állást kellene foglalnia minden egyes eladás előtt. Csak akkor kerüljön sor szerződés aláírására, ha ez a pártatlan testület korrektnek minősíti.

Áprilisban vagy májusban már sor kerülhetne a megfelelő törvény megalkotására, a pártatlan szakértő csoport megbízására. Akkor és csak akkor folytatódjék tovább, mégpedig törvényes és tisztességes feltételek között a magyar állami vagyon értékesítése külföldi tulajdonos számára.

Ehhez kapcsolódik még egy súlyos aggodalmam. Amerikai bankárkörökben divatos egy elgondolás, amely – hívei szerint – egy csapásra megoldaná mind a külföldi adósság, mind a privatizálás problémáját. Itteni neve: „debt for equity swap”. Eszerint egy konzorcium kifizetné a nemzeti adósságállomány számottevő részét, de nem teljes névértéken. Ilyenkor a hitelező bankok örülnek annak, ha megkapják a követelésnek mondjuk a felét. Az így átvállalt adósság fejében viszont a konzorcium átvenné a magyar állam tulajdonában levő vagyon ennek megfelelő hányadát. E konstrukció keretében egy csapásra külföldi tulajdonba kerülhetne a magyar állami iparnak akár harmada vagy fele. Nézetem szerint ez súlyosan káros elgondolás. Lehet, hogy a mai kormányzat előnyösnek erezné, mert egyszeriben csökkennének az adósságmenedzselés súlyos gondjai. Mégis el kellene zárkózni tőle! Az állami vagyon elkótyavetyélése, ami eddig csepegtetve folydogált, hirtelen áradatként menne végbe. Egyszerre csak azon vennénk észre magunkat, hogy fele Magyarország a külföldi tőke kezében van. Megvalósulna mindaz, amivel a kommunisták évtizedek óta ijesztgették a népet.

Egy ilyen gigászi ügylet nem indokolható. Az adósság kezelhető. A jövendő magyar kormány, ha okos és méltóságteljes lesz, képes lesz elérni lényeges könnyítéseket (lásd Lengyelország).

Gazdasági szempontból a fenti tranzakció rossz üzlet, és ezen túlmenően jóvátehetetlen károkat okoz a nemzeti önállóságnak.

Nem tudom, eljut-e Magyarországra ilyen ajánlat. Ha igen, indokolt lenne teljes erővel fellépni ellene.

Az eddig elmondottakhoz még egy megjegyzést fűznék. Távol áll tőlem a nemzeti elzárkózás, a xenofóbia, a gazdasági nacionalizmus gondolata. Örülök annak, hogy a nyugati tőke is részt akar venni az ország fellendítésében. Itt különleges szerep várna a külföldön élő magyar üzletemberekre, de persze nem magyarok részvételére is szükség van. Sokféle kölcsönösen előnyös módja van a külföldi tőke Magyarországi aktivitásának, legfőképpen az ún. direct investment (közvetlen beruházás). Tiszta haszon, ha minél több új gyár, áruház vagy egyéb gazdasági szervezet létesül külföldi forrásból. Természetesen szükség van bőven nyugati hitelekre is. Azt sem ellenzem, ha tisztességes feltételek mellett, megfelelő törvényes korlátok között állami vagyont vásárol a nyugati tőke. Legyen tehát nyitott a magyar gazdaság ebben a tekintetben is. Ez a nyitottság azonban nem mond ellent annak a tiltakozásnak, amelyet a fentiekben kifejtettem.

Azért írok Neked, mert most képviselő lettél. De azért is, mert a Röpirat megjelenése után elsőként juttattad kifejezésre rokonszenvedet az írásom iránt. Nos, a Röpirat nyomatékosan szólt a fenti tendencia ellen; sajnos, egyelőre hasztalanul.

Hasonló tartalmú levelet küldök Bod Péter Ákosnak, aki az MDF egyik közgazdasági tanácsadója, és aki ugyancsak a HVG hasábjain fejezte ki szimpátiáját a Röpiratom iránt. Amikor párhuzamosan írok az SZDSZ és az MDF egy-egy jeles emberének, ezzel is kifejezésre akarom juttatni: itt nem egyik vagy másik párt problémájáról, hanem valóban nemzeti ügyről van szó.

• gazdaság