Skip to main content

Levélváltás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az 1988. szeptember 12-i tüntetés után a következő szövegű levelet küldtük a szegedi országgyűlési képviselőknek:

Tisztelt Országgyűlési Képviselő!

Mint arról bizonnyal tudomása van, 1988. szeptember 12-én több ezer állampolgár – zömében szegedi lakos – tüntetett Szegeden, a Dugonics téren a bős–nagymarosi vízlépcső építésével kapcsolatos kormányzati magatartás ellen.

A tüntetés résztvevői az alábbi felhívást intézték a kormányhoz és az Országgyűléshez:



„Alulírottak, a társadalom és a természeti környezet jelenéért és jövőjéért felelősséget érző állampolgárok a Nagymaros Bizottság 1988. augusztus 11-én kelt nyilatkozatával egyetértünk, és ennek szellemében felhívjuk a kormányt, hogy vizsgálja felül a bős–nagymarosi vízlépcső építésével kapcsolatos álláspontját, és változtasson a vízlépcső ügyében tanúsított magatartásán.

1. Az építkezést azonnal állítsák le, és folytatását népszavazás eredményétől tegyék függővé!

2. A népszavazást nyílt – a sajtóban és a televízióban lebonyolításra kerülő – szakmai-társadalmi vita előzze meg, amelynek keretében részletesen tájékoztatják a lakosságot az építkezés vízügyi, környezetvédelmi és gazdasági, illetve az építkezés elhalasztásának jogi és gazdasági következményeiről!

Felhívjuk továbbá az Országgyűlést, hogy ebben, az egész ország jövőjét érintő ügyben a demokrácia elemi követelményeinek, konkrétan: az itt megfogalmazott 1. és 2. pontoknak érvényt szerezzen.”

Ezt a felhívást a tüntetés résztvevői közül 1009-en aláírták. A felhívást és az aláíróívek fénymásolt példányait a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének megküldtük. Az eredeti íveket az alulírott címen őrizzük.

A fentiek szellemében kérjük Önt, hogy a kormányzati szerveknél a vízlépcső építésének azonnali leállítását és az ügyben népszavazás kiírását szorgalmazza, és – ha az ügy addig húzódik – az Országgyűlés őszi ülésszakán is ezt az álláspontot képviselje.

Az ezerkilenc aláíró nevében – tisztelettel Ökrös Tamás
Szeged, Retek u. 19/A
6723

1988. szeptember 13.

Levelünkre ezt a választ kaptuk:

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ

Ökrös Úr!

Megkaptam az 1988. szept. 13-án keltezett levelét a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer építésével kapcsolatban. Mellékelten küldöm az én véleményemet, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerre miért van szükség.

Tehát nem értek egyet semmiféle leállítással és az Önök által felvetett népszavazással. Ez gazdasági-nemzetközi kérdés, ami nem lehet népszavazás tárgya.

A továbbiakban kérem – minthogy felelős gazdasági vezetői beosztásom és közéleti munkám van –, ne zavarjanak a szerintem laikus, megalapozatlan véleményükkel.



A magam részéről az e tárgybani levelezést és bármilyen érintkezést feleslegesnek tartok, és nem igénylem.

Szeged, 1988. szept. 26.

dr. Juratovics Aladár
országgyűlési képv.









































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon