Skip to main content

Lássák csak, hogy nincs igazuk!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Interjú Szelényi Zsuzsa negyedéves pszichológushallgatóval, a szeptember 17-i nagymarosi nőtüntetés egyik szervezőjével



Eddig, s ne tovább! Szeptember 17., Nagymaros: az építkezés bejáratánál
Eddig, s ne tovább! Szeptember 17., Nagymaros: az építkezés bejáratánál



Honnan jött a nőtüntetés ötlete?

Augusztus végén a Fidesz képviseletében Krakkóba utaztunk, az emberjogi konferenciára,[SZJ] és itt mondta Pelle Andi, hogy nekünk nőknek is kellene valamit csinálnunk a vízlépcső ellen, hiszen bennünket nőket és a (leendő) gyerekeinket közvetlenül is veszélyezteti a környezetpusztítás. Rögtön Krakkó után volt a szárszói konferencia,[SZJ] és itt megbeszéltük az ötletet Honecz Ágival és Handó Tündével. Belelkesedtünk. Fogalmaztunk egy rövid kis felhívást, melyet – Tünde javaslatára – úgy írtunk alá, mint „A Fidesz Madzsar Alice-csoportja”.

Tudom, most megkérdezed: ki volt Madzsar Alice? Jászi Oszkár nővére volt, Madzsar József orvos felesége. Női testkultúrával foglalkozott; terhestornával és testrehabilitációval. Elve szerint fokozatosan, finoman kell építeni a testet, illetve nem szabad engedni, hogy leromoljon. Ezenkívül polgári radikális szalont tartott, táncdráma-koreográfiákat írt Palasovszky Ödönnek, és így tovább; egyszóval baloldali és modern nő volt. A jogász-szakkollégium épülete a Madzsar-családé volt. Úgyhogy eléggé kézenfekvőnek tűnt, hogy a Szárszón sebtiben megalakított csoportunkat Madzsar Alice-ról nevezzük el.

Rosszul mondtam az előbb: ez nem Fidesz-csoport, nincsen tagsága; inkább kör, melybe a különböző csoportokból bárki eljöhet. Várjuk is a lányokat, mert jó lenne együtt maradni, tanulni, tájékozódni, és hasonló akciókat kitalálni. A Fideszben ugyanis borzasztó kevés a lány; az aktív meg még kevesebb. Ez persze jellemző az egész országra: a nők háttérbe szorítják önmagukat. Nem engedik, hogy a tehetségük kifejlődjék. Pedig a tüntetés is megmutatta: ha egyszer beindulnak, alig lehet leállítani őket. Gondolj csak az alkalmi szónokainkra!

Persze, ha valaki azt hallja, hogy „női megmozdulás”, rögtön arra gondol: ez valami feminista, férfiellenes dolog. Pedig a hangsúly azon van: mint nők is tehetünk valamit. Hiszen a nők sok esetben érzékenyebbek és egészségesebbek a biológiai alapú társadalmi szerepek megítélésében: a család, az egészségvédelem kérdésében például.

Mi volt a célotok a tüntetéssel?

Az egyik, hogy megmozgassuk a lányainkat és a magyar nőket. Kicsit talán kevesebben jöttek el, mint vártuk; megszámoltuk: hatszázan. De ez nagyon értékes hatszáz nő volt. Már maga a tény, hogy a nagy tüntetés után kijöttek Nagymarosra, mutatja az elszántságukat. (Egyébként értek jogos bírálatok bennünket a szervezés és a propaganda gyerekbetegségeiért. Sokat tanultunk, sok új ötletünk támadt: legközelebb majd jobban csináljuk.)

A másik célunk az volt, hogy magukat a nagymarosiakat is megmozgassuk. Persze, tíz év propagandája után ez nem nagyon ment. A tüntetés előtt is nyomták őket; a Hazafias Népfront még ellentüntetést is akart szervezni, ezt azonban a rendőrség nem engedélyezte. A tanács is készült: körlevelet küldött szét a községben, próbálták ellenünk hangolni az embereket. Voltak is kisebb afférok, amikor nekünk támadtak: idejöttök Pestről tüntetni! De a hangulat inkább beletörődő a községben, én úgy tapasztaltam; nem a pillanatnyi előnyöket emlegetik, amelyekhez a beruházás során hozzájutottak, hanem azt mondogatják: tíz évet már végiggyűrtek – mit akarunk mi most itt? Tudok arról is, hogy sok embernek lebontották a házát, elvették a halászó-pecázó helyét. De megmondom, inkább a beletörődés jellemző. Igaz: öt nagymarosi asszony végigjött velünk az építkezésig. Miután átadtuk a petíciónkat az építésvezetőnek, ők kérdezgették-szorongatták a leghangosabban. Az építésvezetőről, persze, lepattantak a kérdések – de hát: mit vársz? Nem is ez volt a lényeg. Szerintem a lényeg: ez egy színfolt volt a tiltakozó akciók sorában.

Tudtatok róla, hogy 1956. december 4-e óta ez volt az első nőtüntetés?[SZJ]

Amikor elkezdtük szervezni, még nem. Menet közben mesélték el nekünk a felnőttebbek, hogy mi történt a Hősök terén. Jó lenne erről is többet tudni…

Sikeresnek mondható az akciótok?

Feltétlenül. Mondom, nagyon értékes és lelkes hatszáz asszony és lány jött el, és sokat segített a szervezésben Vásárhelyi Judit; ha csak két képviselőt vagy két nagymarosit sikerült elgondolkodtatnunk, már megérte. Különben is: az a jó, minél többféle civil tiltakozási forma kerekedik ki az ötletekből. Hiszen Nagymaros csak egy a tiltakoznivalók sorában.

Szerinted felépítik?

Nagyon úgy néz ki. A propaganda is ezt sugallja: Grósz álláspontját 20 percben ismertetik, majd megemlítik, hogy volt valami tüntetgetés a vízlépcső ellen. De azért – a bölcsebbek most majd biztos kacarásznak – szerintem nem teljesen vesztett az ügy: vannak még kompromisszumos megoldások. Talán.

A tiltakozásoknak nagyon a kezdetén vagyunk. Bős–Nagymaros ügyében is tiltakozni kell, az utolsó percig. Lássák csak, hogy nincs igazuk!


Egy ifjú hölgy, szeptember 17., Nőtüntetés Nagymaroson
Egy ifjú hölgy, szeptember 17., Nőtüntetés Nagymaroson






A Fidesz Madzsar Alice-csoportjával az alábbi címeken és telefonokon lehet felvenni a kapcsolatot:

Honecz Ágnes Kelenhegyi út 23/a, T.: 658-217
Pelle Andrea T.: 379-570
Szelényi Zsuzsa T.: 340-095









































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon