zzs [Zádori Zsolt]

Nyomtatóbarát változat

Sandra Dudrovic meggyújtotta fáklyájával a központi kandeláber tüzét. A chileiek, fittyet hányva a hidegnek, kabát és kalap nélkül jelentek meg. Jól jártak a szarajevóiak: a rendkívüli helyzetre való tekintettel – a kereskedelemben és a vendéglátóiparban dolgozók kivételével – kétnapi extra szabadsághoz juthattak.

Néhány hír 1984 februárjából, amikor a jugoszláviai Szarajevóban a XIV. Téli Olimpiai Játékok zajlottak. „Régóta álmodoztunk erről a pillanatról: mélységesen hittük, hogy eljön az a nap, amikor szocialista önigazgatású országunkban, Tito hősi partizánjainak országában üdvözölhetjük a játékokat” – nyilatkozta lelkesülten Branko Mikulic, a szervezőbizottság elnöke. Uzela, a város polgármestere szerint az olimpiával végleg elpárolgott a város komor híre, amit az 1914. június 28-i merényletnek köszönhet. Szarajevó 70 év múltán nem Ferenc Ferdinánd és Gavrilo Princip, hanem Tretyak, Angerer, Swann, Weissflog, Nykaenen, Haemaelainen és Katherina Witt városa lett.

A téli olimpiák, nem úgy, mint a nyáriak, tán még valamit megőriztek az újkori játékokat létrehívó eredeti eszményekből, az amatőrizmusból, a politika- és üzletmentességből. Hiszen a nyáriakkal szemben ezeket nem szokás politikai okokból bojkottálni, és a rendezés költsége és a vele járó üzlet is jóval kisebb. A nyári versenyeket kivétel nélkül metropolisokban rendezik, a télieket Szarajevó kivételével néhány ezres barátságos kistelepüléseken.

A nyári olimpiák százéves története abszurd tanulsággal szolgál: az olimpiák városaiban a játékok után szinte rendre háborús, polgárháborús krízis állt be. Berlint a második világháborúban lerombolták, majd kettéosztották, Londont megbombázták, Moszkvában az utóbbi években kétszer is dörögtek a fegyverek (az 1991-es puccs alkalmából, és amikor Jelcin „feloszlatta” a parlamentet), Los Angelesben faji zavargások voltak. Mindezen szörnyűségek eddig elkerülték a téli olimpiák helyszíneit. Az egyetlen kivétel Szarajevó.

Az 1984-es téli olimpiáról szóló tudósításoknak a versenyzők mellett két állandó szereplője volt: „Tél tábornok” és Jurij Vlagyimirovics Andropov. Az előbbi a versenyek előtt sehogy sem akart megjelenni, hogy aztán egyhetes szakadatlan hóeséssel tegye kétségessé a versenyek befejezését. Az utóbbi ugyan sem távolmaradásával, sem jelenlétével nem fenyegette az eseményt, viszont február 9-én meghalt. Így aztán eleinte csak a szovjet és jugoszláv, később aztán a többi béketáborbeli csapatnál is napi program lett reggelente félárbocra ereszteni a zászlókat. A Népsport joggal írhatta: „a sportolók is vesztettek most, a béke, a haladás nagy harcosát vesztették el… De a fájdalmas percek után le kellett törölni a könnyeket. A béke jegyében folytatni kellett a versenyeket.” A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Samaranch, volt moszkvai követ, az SZKP KB-nak ígéretet tett, hogy a szovjet sportolók „még fokozottabb erővel küzdenek a további sikerekért.” Az összetört szívű szovjetek mindenesetre megnyerték az olimpiai pontversenyt.

Bár a nyári olimpiákon is feltűnik néhány csodabogár, magyarul, valóban amatőr, a családias téli játékokon azonban komolyabb szerephez jutnak. Dzsamil Omar Matem Abdulem Dzsamil Abdulmalik Omar Mohamed el Reedy egyiptomi alpesi síző például apja tanácsát megfogadva 40 napot töltött egy sivatagi barlangban, hogy mentálisan felkészüljön. Ennek ellenére a szarajevói sípályán nem sikerült célba érnie… A polgárháborús Libanonból kalandos úton Boszniába jutott sífutó, Nabil Habil, mesélte széltében-hosszában, hogy Bejrút közelében – annyira, mint Szarajevótól az Igman-hegy – nekik is volna havas pályájuk, de nem edzhetnek, mert folyamatosan lőnek. „Itt az olimpián mindenki kedves, segítőkész. Éjjel azonban sokszor ijedten ébredek, nem tudom, hol vagyok. Gyűlöletesen hozzászoktam már a fegyverek ropogásához. Pedig milyen jó a csend. És milyen jó lenne ezt a nyugalmat valahogy hazavinni…”

A harmincnyolc hónapja blokád alá vett városért a NOB néha elmorzsol egy könnyet, a legutóbb épp Lillehammerben. Az emberek azonban a mindennapos borzalmakat látva bizonyára a szarajevói olimpia népszerű kabalafiguráját, a vidám Vuckót is elfeledték. A város központi teniszpályái helyét temető borítja, a sírásók – mesélik – a kiásott gödrökbe ugranak, ha lőnek. A szerb ostromlók például a kosárlabda EB megnyerése felett érzett örömükben is ötperces zárótüzet zúdítottak Szarajevóra. És ez csupán egy a félóránként meg-megújuló támadásokból. „Béke vagy te sport…”

• Szarajevó