Skip to main content

Kényelmi politizálás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Horn Gyula a hétvégén a hűvösvölgyi Nagy-réten megrendezett munkásjuniálison Bokros Lajos 16 milliója kapcsán arról beszélt, hogy eztán hozzá kell szoknunk a pénzügyi csúcspozíciókban ülők kiemelt fizetéséhez. Ez, figyelembe véve, hogy a munkásjuniálison nemcsak miniszterek és szakszervezeti vezetők vettek részt, hanem – mint egyik napilapunk fotójából kiderül – félmeztelenre vetkezett munkások is, akik (öltözöttségi fokuktól függetlenül) nem igazán rajonganak a pénzügyminiszterért, méltánylandó karakánságra vall.

Az „ösztönös egalitariánus” kormányfő azonban mégsem tudta, vagy akarta teljesen kivonni magát a népgyűlés hatása alól. Sokkal szívesebben beszélgetek ebben a körben, mint a parlamentben, itt még talán meg tudom értetni a szándékomat. Ott ugyanis csak megrögzöttek vannak, itt pedig még meggyőzhető emberek – borongott valahogy ilyenformán Horn.




Míg a végrehajtó hatalom első embere a hűvösvölgyi munkássággal találkozott, addig a törvényhozásé Fadd-Domboriban a Tolna megyei szocialistákkal. Gál Zoltán is panaszkodott: Az utóbbi hetekben az Országgyűlésben romlott a politikai vita stílusa; az ellenzék olyan módon nyúl bizonyos témákhoz, ami már a felelőtlenség határát súrolja. Mindezek ellenére az ellenzék a maga szempontjából nem csinálja rosszul azt, amit csinál. Rosszabb osztályzatot adna viszont Gál a koalíciós frakcióknak, mert kevésbé használják a parlamentet politizálási fórumként.

A szűkszavú fadd-dombori tudósítások arról már nem szólnak, hogy a házelnök hogyan növelné a kormánypárti politizálás hatékonyságát – vagy hogyan javítana a vita stílusán. Kétségtelen, az ellenzékiek nem viselkedtek túlzottan gálánsán akkor, amikor megvonták a még be sem fejeződött amerikai Horn-vizit mérlegét, sem a szlovák–magyar alapszerződés ratifikálásának vitájában. Általában azonban csak megpróbálják a kormány kínálta ziccereket értékesíteni – ez a dolguk. A sarkos fogalmazás pedig az eszközük. Bármennyire is úgy érzik az ország jelenlegi vezetői, hogy (gazdasági) szükséghelyzet van, a (jelenlegi) parlamentarizmus nem teszi lehetővé, hogy megválogathassák az ellenzéküket és meghatározhassák a politikai vita stílusát, irányát, vagy kiigazíthassák annak sajátos szempontjait. Senki nem vitatja Horn jogát arra, hogy jobban érezze magát a juniálisok sörsátrainál, mint a parlamenti patkóban; de a 72 százalékos, igen kényelmes parlamenti többség birtokában az ellenzék magatartásán fintorogni, politizálását durván leszólni, enyhén szólva is ízléstelen. Arra gondolni sem merünk, hogy Horn Gyulában és Gál Zoltánban netán feltámadt a nosztalgia a régi szép idők után, amikor a kormányzati politika sikerét még nem veszélyeztették holmi ellenzéki okvetetlenkedések, amikor a Parlament a mellékelt hirdetés szellemében még „papírból kivágható makett”-ként funkcionált. Amikor ez a hirdetés 1985-ben napvilágot látott, Gál Zoltán az MSZMP KB közigazgatási alosztályvezetője, Horn Gyula pedig frissen kinevezett külügyi államtitkár volt, s valószínűleg egyiküknek sem volt semmi gondja a parlamenttel.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon