Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A magyar zsidóság kárpótlása (Beszélő, 1995. június 15.)


A cikk néhány tévedését szeretném az ügy jelentőségére tekintettel pontosítani.

A Zsidó Helyreállítási Alap, melyet az 1946. évi XXV. tc.-kel hívott életre a magyar törvényhozás, nem „a világ zsidóságát megsegíteni célzó szervezet”, mint azt írták. Az Alap – valóban a Párizsi Békeszerződésben foglaltakkal összhangban –, de a magyarországi zsidó közösség reparációját szolgálta volna, s mindazon javak tartoztak volna körébe, melyek az örökös nélkül elhalt zsidók egykori tulajdonát képezték. A törvény hatályos, de sem a diktatúra évtizedei, sem a rendszerváltás óta eltelt fél évtized nem volt elegendő, hogy a hatalom elégtételt szolgáltasson. A törvény célja – mint szövegéből is kitűnik – a magyarországi zsidó közösség és annak intézményeinek újjászerveződését elősegíteni, s az elpusztítottak emlékét őrizni.

Alaptalan ezért a cikk állítása, miszerint „A kártérítést elvileg Izraelnek kellene kapnia.”

Kétségtelen, hogy a Vészkorszak nyomán a maradék zsidóság egy jelentős része szétszóródott Magyarországról, s ezért vitakérdés lehet, hogy az Izraelben élő magyar ajkúak, illetve az USA-ban élők – akik bizonyos szervezeti háttérrel is rendelkeznek – jogosultak a kártérítés bizonyos hányadára. Elsődlegesnek azonban a törvény szelleméből következően a magyarországi közösséget kellene tekinteni, hiszen a helyi élet feltámasztása volt a törvényalkotó – a sértett közösség szándékával is egybevágó – célja.

A World Jewish Restitution Organization nem képviselheti (hivatalosan) azt az álláspontot – ahogy cikkükben említik –, hogy Izraelt illeti a jóvátétel, hiszen a Világszervezet tagjai azok a magyar–zsidó organizációk is, melyek ezzel ellentétes nézetet képviselnek, ti., hogy a magyar–zsidó közösség bizonytalan anyagi bázisát kell erősítse a szunnyadó állapotából felélesztendő Alap. Más kérdés, hogy a Zsidó Világkongresszus képviselői, valamint a WJRO izraeli alkalmazottai a magyar–zsidó szervezetek háta mögött – velük nem egyeztetve – tárgyaltak-tárgyalnak olykor a magyar kormány illetékeseivel.

Mulasztásos alkotmánysértést követ(ett) el a parlament, mert nem hoz(ott) döntést az Alap ügyében. Cinikus volt, s cinikus a mostani kabinet, mert csupán kihasználható ürügy a döntés elodázására az a hivatkozás, miszerint nincs egyetértés az Alap rendeltetéséről a zsidó szervezetek között. A vagyonfelmérést, az átadás előkészítését nem zárja ki a későbbi felhasználás módozatairól folytatott vita. Vétkesek persze a zsidó szervezetek is, hogy a végső fokon közös érdek ellenére képtelenek a kompromisszumra, mert ezzel magas labdát adnak fel a kormánynak, s az időről időre le is csapja azt.

A Vészkorszak túlélői pedig lassan eltávoznak körünkből, s a zsidó közösség képtelen a lassan apadó külföldi, s a még nem elegendő belföldi jótékony adományokból fenntartani intézményrendszerét.

Üdvözlettel:

Szántó T. Gábor,
a Szombat főszerkesztője


Ui.: A Szombat számos írásában járta körül eddig is a fenti témát. Cikkükben hivatkozott lapszámunkban Szeszlér Tibor elemezte az Alkotmánybíróság döntését.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon