Skip to main content

Tiltakozom!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ha Ráday Mihályt mondok, bizonyára mindenki azonnal rávágja: VÁROSVÉDŐ! Unokáink is látni fogják… vagy sem. No hát ez nem ilyen egyszerű dolog, hiszen ha látni akarom, akkor sem fogom, ha meg nem akarom látni, juszt is látni fogom. Tv-atya megmondta – ő független, tehát nem úgy lesz, ahogyan van, mert annak semmi értelme, hanem (nagyon bölcsen) majd csak lesz valahogy, és logikus, hogy lépni kell, mivel az állóvízben felázik a nadrágszárunk, és vizes lehet még az alsógatyánk is, meg ha lépni akarunk és nem lépünk, az, magyarázatra szorul. Azt hiszem, értem. Meg ha nem érteném is, teljesen mindegy lenne. Kívülről nem látni semmit. Csak tudni lehet. Még a televíziónk kasznija is megreccsent, majd megvetemedett, és a kék szín is kiugrott belőle – azóta zölden nézzük, ez az alapszín, no meg van benne egy kis piros is –, a búbánatba, pénzem meg nincs, hogy megjavíttassam. Szóval Ráday elköszönt, valamit morgott a szakálla mögött, hogy ő nem fog várost védeni a tévében, meg hát ő valami országgyűlési képviselő vagy micsoda, meg azt hiszem, ezt mondták is neki, miért kell őneki ott bent védeni, menjen az utcára inkább, oszt védjen ott, meg hát különben is, mit keres ő ott bent, amikor a várost úgysem viheti be, aztán meg mindent behurcol magával. Summa summarum: így kell ennek lennie, miért kezdett közélni?, és a néző is megválogatja majd legközelebb, hogy kit választ meg, miért is nem a középszerből választott, akkor most a Rádayt nem taszajtanák ki, meg a Rádaynak úgy köll, mert miért gondolkodik, és miért foglal állást ebben a dologban, és ez még csak a kezdet. A jövőben állítólag nemcsak a képviselők nem mehetnek be, hanem azok sem, aki küldték őket. Ez így tiszta. Meg úgy tudom, ez ki lesz terjesztve máshová is, mert az összeférhetetlenség máshol is fennforog (ennek most így kell forognia): a színész képviselők filmjeit négy esztendőre leveszik a tévé és a mozik műsoráról, az orvos képviselők nem praktizálhatnak, legalábbis nem végezhetnek műtéteket, s nem lehetnek tudományos előadások rendezői, szervezői, mert biz’ ott is kilóg a lóláb, az a nagy patájú. Különben is, meg lesznek jelölve, tehát nem lesz nagy gondunk velük. Meg kell vallanom, szégyenkeznie kicsiny-kis városomnak sem kell, mert itt az önkormányzati testületben éppen ellenzéki idejüket töltő képviselők egyike már jóval korábban meglátta ezt a turpisságot, akkor, amikor a városi tévében egy „pártalkalmazott-újságírónő” éppen riportot készített egy illetővel a szitakötők nemi életének viszontagságairól, s ezt a szenátus szórakoztatására fel is tálalta gyorsan, hogy márpedig ilyen többet ne realizálódjon! Szóval: reszkessetek, szakemberek, mert nem eszik forrón a kását, és márpedig lesz nemzeti televíziózás, ha fene fenét eszik is. Csak legyen, aki nézze, és legyen, akinek nem fordul fel tőle a gyomra.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon