(Kulcsár Ágnes)

Nyomtatóbarát változat

A Beszélő 43-as számában olvastam írását. Régóta latolgattam, zavarjam-e Önt magánügyünkkel. Cikkének bevezetőjében emlékeztet az SZDSZ önkormányzati választási kampányának plakátjára, a „madárfészkesre”. Amióta lakóházunk ügye a kétségbeesés, a teljes reményvesztettség állapotába sodort, állandóan szemem előtt lebeg ez a plakát.

A lényeget, amennyire lehetséges, igyekszem összefoglalni. A Királyhágó (volt Joliot-Curie) tér 6–7. szám alatt lakom, egy több mint százéves, körfolyosós (WC a gang sarkában), igen elhanyagolt bérkaszárnyában. Igaz, a XII. kerületben élünk, de körülményeink egyáltalán nem jellemzőek erre a környékre. Még a rendszerváltás előtt, a rossz emlékű tanácsok idejében a házunkkal szomszédos telket megvette (megszerezte?) a Hunor kft., és elkezdett építeni egy hatalmas irodaházat. Már az alapozás idején megsüllyedt a házunk, a falak ijesztően repednek mind a mai napig. Akkor az IKV minden felelősséget a kivitelezőre hárított, aki a legakutabb bajokat sebtiben orvosolta (pl. beüvegezte a megroppant keretből kitört ablakokat), 1989-ben összehívtak egy lakossági fórumot a Joliot-Curie tér és környékének rendezési terve ügyében. A Hunor kft. egy maketten megmutatta, hogy tervei szerint házunk egyik szárnyát lebontaná, a velünk átlósan szomszédos telket és a tőlünk nyert területet beépítené. Ezt sem mi, sem a környék lakói nem akartuk elfogadni. Ekkor a Hunor egy „gáláns” ajánlatot tett: a Németvölgyi út 26. alatti, általa törvényesen megvásárolt telekre nekünk, a megroppant, félig romos ház lakóinak épít egy lakóházat, cserébe kéri a mi épületünk (melyet természetesen lebontana) telkét. Mi, Joliot-Curie tér 6–7-beliek ezt az ajánlatot örömmel elfogadtuk. De a környező házak lakói – félve, hogy ők is hasonló helyzetbe kerülhetnek az újabb építkezések következtében – hevesen tiltakoztak. Majd az ügy „aludt”. Amikor az SZDSZ-többségű önkormányzati testület „felállt”, az ügyet megörökölve, dönteni kellett volna. Újabb lakossági fórumokkal, önkormányzati vitákkal eltelt még két év. Végül, az idén tavasszal az önkormányzat nagy többséggel megszavazta, Sebes Gábor polgármester tehát törvényesen megadta az építési engedélyt. Ekkorra megalakult a Németvölgyi Lakossági Egyesület, melynek legfőbb és egyetlen célja az építkezés megakadályozása. Perbe fogták az önkormányzati testületet, a polgármestert, Sebes Gábort, mondván, az építési engedély megadása törvénysértő volt. Érveik, meglátásom szerint, enyhén szólva demagógak fákat kell kivágni az építkezés miatt, nagyobb lesz a gépkocsiforgalom, a levegő áramlási iránya megváltozik az új épületek miatt. Ez persze mind lehet, hogy igaz, de mi, a 46 család félelemben, kiszolgáltatottan, tehetetlenül várunk már 3 éve. Az egyesület első fokon elveszítette a pert. De fellebbeztek. Az idén októberi tárgyalást elnapolták 1993. január 19-re. A Németvölgyi Lakossági Egyesület jól okoskodott. Egy bírósági ügy ma Magyarországon évekig húzódhat. Így hát a vállalkozó, a Hunor, tudomásunk szerint máris árulja azt a telket, melyre építhetett volna nekünk emberi lakásra alkalmas helyet, mert ahol most élünk, nem az. Lakásaink elcserélhetetlenek, hogy az önkormányzattól megvásároljuk, fel sem merülhet. Ilyen szempontból kifejezetten jogfosztottak vagyunk. Ajtóink, ablakaink nem záródnak, a falak penészednek a felszivárgó talajvíztől. Egyébkent sok-sok szakértő vizsgálta már az épület állagát, azt mérlegelve, érdemes-e felújítani. Egy statikusok által két éve (!) készített felmérés szerint a házat három éven belül muszáj lebontani. Lehet, hogy egy fatális baleset fogja majd ránk irányítani az illetékesek figyelmét. Isten őrizz! De lesz-e 46 üres szükséglakás, ahová minket kirakjanak?

• Visszabeszélő