Skip to main content

Szarajevó

[Inesz Moranjak-Bamburic]: Inesz


1994 novemberében jöttünk el a mamával Szarajevóból. Éjszaka indultunk, mert az Igman-hegyen keresztül vezető egyetlen utat állandóan lövik a szerb csapatok. Nem szeretek erre a napra gondolni, nemcsak az átélt félelem miatt, hanem főleg azért nem, mert ottmaradt Szarajevóban az összes barátom, apám, nagyapám, a két nagyanyám, mindenki, akit valaha is szerettem. Csak az a gondolat vigasztalt, hogy nem örökre megyünk el, mindössze hat hónapra: amikor lejár a mama ösztöndíja Németországban, vissza fogunk térni.

Nirman Moranjak-Bamburic: A szétszakított város


Mióta elkezdődött kényszerű zarándoklásom kora, egyre gyakrabban kapom magam rajta, hogy olyan képek után kutatok emlékezetemben, amelyekben, ha vigasztaló támpontra nem is, de legalább a mostani szörnyű tragédiát sejtető előjelekre lelhetek… Régebben gyakran idegenvezetősködtem: a volt Szovjetunióból érkező turistacsoportoknak mutogattam a volt Jugoszlávia nevezetességeit.

Németh Árpád: Élvezd Szarajevót!


Élvezd Szarajevót! – hirdeti a gyöngyöző üdítőreklám ihlette plakát. Élvezd azt a várost, ahol kirobbant az I. világháború; ahol alig egy évtizede még téli olimpiát rendeztek; élvezd a várost, ahol a XX.

(f. t.) [Fényi Tibor]: Tűzszünet


Áprilisban tűzszünet volt Boszniában. Az alábbiakban a magyar sajtóból készített összeállításban mutatjuk be, mi is történik Szarajevóban akkor, amikor tűzszünet van.

április 1.: A múlt hónap végére 40 000-re nőtt a térségben állomásozó kéksisakosok száma. A legnagyobb kontingenst, 4600 katonát a franciák adják. Az elmúlt egy évben 136 ENSZ-békefenntartó vesztette életét, és több ezer sebesült meg.

április 3.: Londonban meghalt Irma Hadzimuratovic, az a hétéves kislány, aki az 1993-as szarajevói piac elleni aknatámadásban sérült meg, s azóta Angliában gyógykezeltek.




Bódis Gábor: A halálra ítélt város


A muzulmán többségű szarajevói kormánycsapatokat számos ok kényszerítette tavaszi offenzívájuk elindítására. Először is világossá vált: a nemzetközi közösségnek esze ágában sincs komolyabban foglalkozni a válsággal. A látszatmegoldások több mint három évig azt az alaptalan reményt táplálták Alija Izetbegovic kormányában, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a katonai beavatkozás.

zzs [Zádori Zsolt]: Lobog a láng Szarajevóban!


Sandra Dudrovic meggyújtotta fáklyájával a központi kandeláber tüzét. A chileiek, fittyet hányva a hidegnek, kabát és kalap nélkül jelentek meg. Jól jártak a szarajevóiak: a rendkívüli helyzetre való tekintettel – a kereskedelemben és a vendéglátóiparban dolgozók kivételével – kétnapi extra szabadsághoz juthattak.

Néhány hír 1984 februárjából, amikor a jugoszláviai Szarajevóban a XIV. Téli Olimpiai Játékok zajlottak.


Suzy Mészöly: Egy spirál, amely nem vezet sehová


Eredetileg azért utaztam Szarajevóba, mert felkértek, hogy segítsek nekik egy huszadik századi művészeti programot létrehozni – olyat, ami a városban élők számára folyna. Fantasztikus volt látni, hogy az agyonbombázott házak között az embereknek nemcsak kenyérre, vízre vagy épp áramra van szükségük, hanem művészetre is. Láttam videókon, hogy mennyien mennek el egy-egy kiállítás megnyitójára, koncertre. Szépen kiöltöznek, és nagyon komolyan veszik azt, amit bemutatnak nekik. Egészen hihetetlenül pezsgő a zenei és az irodalmi élet is.

Út Szarajevóhoz


1980-as évek

– Tito halála után három olyan csoportosulás létezett Jugoszláviában, amely a hatalmi viszonyok átrendezésében volt érdekelt. Az első a szerb kommunista vezetés tagjaiból állt. Mint a legnagyobb lélekszámú nemzet képviselői, a szövetségi hatalmi posztok megszerzése révén akarták dominanciájukat az egész Jugoszláviára kiterjeszteni.

Ez a szándék keresztezte a nem szerb kommunista nómenklatúra törekvéseit, akik befolyásuk növelését a köztársasági önállóság kibővítésétől remélhették.




Drago Jancar: Ezeregy éjszaka


Tito beszédeiben szívesen használta a „mi fent, ti lent” fordulatot. Fent volt ő meg az övéi, lent volt a nép. Semmi különös. Különös az, hogy ez magától értetődött az emberek számára Jugoszláviában és különösen Boszniában, amely, mint hangoztatták, maga Jugoszlávia volt kicsiben. Akárcsak Bizáncban. Vagy az ottomán birodalomban. A vezetők fent, a plebs alant. A pártbürokrácia kasztja fent, a kulákok és a reakciósok lent. Minden tett és minden gondolat a „fent” és a „lent” elve szerint működött.

Bosznia-Hercegovina


Az 1992 áprilisában függetlenné és nemzetközileg elismertté vált Bosznia-Hercegovina Köztársaság a háború kirobbanása előtt 51 129 km2 területtel rendelkezett. Az 1991. március 31-én tartott nemzetiségi népszavazás szerint a lakosság száma 4,4 millió volt, ebből 43,7% volt bosnyák, 31,3% szerb és 17,3% horvát. A népesség (alig néhány területtől eltekintve) vegyes etnikumú, úgynevezett kommunákban lakott. A köztársaság 108 kommunájából 25-ben egyik nemzetiség aránya sem érte el az 50%-ot.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon