Skip to main content

Mártának és Péternek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hogy miért is jártunk olyan lelkesen sok évtizeden keresztül, szombat délelőttönként Székesfehérvárra? Mert ott mindig történt valami, ami más volt, mint a hivatalos, más volt, mint mindaz, ami Pesten történt. Más volt, elsődlegesen a kiállítások miatt, amelyek nagy részét nem lehetett volna a fővárosban megrendezni, semmilyen intézmény, és egyik igazgató sem vállalta volna el a velük járó ódiumot, letolást, bezárást stb. Fehérváron azonban mindez hozzátartozott a játékhoz – talán még enyhe csalódást is okozott volna, ha semmi sem történik. Az István Király Múzeumban és a Csók Képtárban mindig olyan tárlat fogadta a látogatót, ami csak ott kaphatott helyet – legyen az Korniss Dezső, Csontváry, Európai Iskola vagy más. Kovalovszky Márta és Kovács Péter négy évtizeden keresztül úgy válogattak a lehetőségek közül, hogy a XX. századi magyar művészetnek egyik vagy másik legizgalmasabb mesterét, korszakát, csoportját mutassák be, s hogy az mindig tudjon valami egészen újat mondani. Miközben tudományos szisztematikussággal dolgozták fel a XX. század egyes nagy korszakait – közben mindig helyet adtak a legfrissebb, éppen bontakozó törekvéseknek is.

Mindamellett mégsem csak a kiállítások tudományos igényessége miatt ment le annyi ember rendszeresen, hétvégeken Fehérvárra. Ami igazán vonzott, az a megnyitók hangulata, az oldott beszélgetések az otthonos múzeumi szobákban, a pogácsák, amelyeket Márta mindig utolsó éjjel, mérhetetlen mennyiségben sütött, s végül, mindebből adódóan, az ott összetalálkozó művészek, műtörténészek, kritikusok, írók összetartozás-érzése, ami csak ott és akkor létezett, s amit ma már csak távolról felidézni lehet.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon