Nyomtatóbarát változat
Hogy miért is jártunk olyan lelkesen sok évtizeden keresztül, szombat délelőttönként Székesfehérvárra? Mert ott mindig történt valami, ami más volt, mint a hivatalos, más volt, mint mindaz, ami Pesten történt. Más volt, elsődlegesen a kiállítások miatt, amelyek nagy részét nem lehetett volna a fővárosban megrendezni, semmilyen intézmény, és egyik igazgató sem vállalta volna el a velük járó ódiumot, letolást, bezárást stb. Fehérváron azonban mindez hozzátartozott a játékhoz – talán még enyhe csalódást is okozott volna, ha semmi sem történik. Az István Király Múzeumban és a Csók Képtárban mindig olyan tárlat fogadta a látogatót, ami csak ott kaphatott helyet – legyen az Korniss Dezső, Csontváry, Európai Iskola vagy más. Kovalovszky Márta és Kovács Péter négy évtizeden keresztül úgy válogattak a lehetőségek közül, hogy a XX. századi magyar művészetnek egyik vagy másik legizgalmasabb mesterét, korszakát, csoportját mutassák be, s hogy az mindig tudjon valami egészen újat mondani. Miközben tudományos szisztematikussággal dolgozták fel a XX. század egyes nagy korszakait – közben mindig helyet adtak a legfrissebb, éppen bontakozó törekvéseknek is.
Mindamellett mégsem csak a kiállítások tudományos igényessége miatt ment le annyi ember rendszeresen, hétvégeken Fehérvárra. Ami igazán vonzott, az a megnyitók hangulata, az oldott beszélgetések az otthonos múzeumi szobákban, a pogácsák, amelyeket Márta mindig utolsó éjjel, mérhetetlen mennyiségben sütött, s végül, mindebből adódóan, az ott összetalálkozó művészek, műtörténészek, kritikusok, írók összetartozás-érzése, ami csak ott és akkor létezett, s amit ma már csak távolról felidézni lehet.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét