Ujházi Péter

Nyomtatóbarát változat

Egyesek választása rám esett: én mondjam a pohárköszöntőt ezen az ünnepen.

Szóval tisztelt mesternők, mesternék, mesterek, mestergyerekek és főleg a kedves főmesterék. Márta és Péter.

Olyan most ez a ház itt, mint valaha volt: A MÚZEUM. Jogosabb a templomnál, vasárnapja van, csöndet kér, de derűt is, és nem jövünk bele koszos cipőben.

Azért beszélek én, mert fehérvári vagyok, és én mindent láttam: ezt mondták a fölkérők nekem, persze hogy nem láttam, szép is lenne… Mondhatom-e viszont, hogy együtt nőttem föl Kovalovszky Mártával, Kovács Péterrel? Csak ők jobban? Mondom.

Amikor először voltak a Műteremben, akkor megnézték a képeimet, és azóta már csak! bizalomban élünk egymás szomszédságában; a családomban vannak igenis.

CSALÁD! – nem akarom direkte villogtatni ezt a fogalmat, de hogy ők, vagyis mi, milyen nagy családban élnek, élünk, és hogy belenézni is vakító, olyan érzékeny és olyan gazdag népség és tárgyság van itt, hogy nagyon.

Vegyük most úgy: ez az ő gazdagságuk, és örüljünk, hogy tudnak szeretni műtárgyat, a mű tárgyát, a művészt, a munkát, a kiállítások és a kiállítók világosságát.

Hétvége napos tereken ünneplőben. Nem tudom már biztosan, nem jól emlékszem, ki mutatta meg a Tátrát nekem, a nagyapám Iglón az udvar végéből (ahol most egy toronyház sötétlik) vagy Csontváry Kosztka Tivadar, az iglói patikus, itt, a múzeumban Székesfehérváron. Igazából ki?

Örülök, hogy velük, a Kovácsékkal járhattam Schaár Erzsébet Utcájában Pilinszky Jánossal, és ugyanitt láthattam Medve Andris tépett méltóságot képesítő fakutyáját, Kovács Marcit kicsinek, meleg textileket Szenes Zsuzsitól és Haraszty eleven Magozóját, és és és…

Mondhatnám, örülök a Vidámparkjuknak is, és a Szellemvasút rémképeitől félek én is…

Nemrégen Kovács Péter fent volt nálunk futólag. Talán egyedül? Nem tudom. Megy elfele, és rámutat egy kis képecskére, egy általam ügyesen tálalt repróra, és azt mondja: Az a legszebb. Van Gogh-képről van szó, nem tudom a címét, de van rajta hátul fönt vonat gőzfelhőben, elöl eső utáni veteményesek festőrendben, illatosan, középen lovaskordé, kis tükre a fehér fényes úton, és a kép szélén, az út mellett piros cserepű tanyaház.

Nekem is az a legszebb képem.

És most mindannyiunk nevében, kedves Márta és Péter, köszönöm a nagy látványt, amit láttattatok nekünk, és bízom benne, hogy a további előadások sem maradnak el technikai okok miatt – és hogy betegség miatt se maradjanak el – az egészségetekre…

Székesfehérvár, 2001. március 3.

• Kultúra