Pákh Tibor

Nyomtatóbarát változat

1948 őszén tömegesen szállították haza orosz fogságból a hadifoglyokat.[SZJ] Máramarosszigeten rendeztek be átvevő lágert, ahol kormánybizottság fogadott bennünket. Itt előadások keretében ismertették a hazai viszonyokat. Elmondták, hogy mi vár bennünket otthon. Az utolsó előadás végén az előadó kijelentette, hogy miután már elmondott minden szépet és jót, meg kell említenie egy nagy bajt is. Ekkor következett – nem a leghízelgőbb jelzők dicséretében – Magyarország prímása, a boldog emlékű, mártír Mindszenty bíboros úr.

Elképzelhető megütközésünk. Akkor hazánk lakosságának 2/3 része még hívő katolikus volt. De nemcsak a katolikusoknak jelentett ez a bejelentés komoly megrázkódtatást, hanem a protestánsoknak is. Köztudomású volt a magyar hercegprímás jelentősége az ő körükben is, még ha Mindszenty bíboros urat személy szerint nem is ismertük még.

Így érkeztünk haza. Pár hónap múlva azután elhurcolták szegényt.[SZJ] Folytatódtak a törvénytelen perek, a meghurcoltatások, az egyházak és a vallás módszeres üldözése. A hívek mesterséges eltávolítása vallási nevelőiktől és egyházi vezetőiktől. A végén még a lélek szót is megpróbálták kiforgatni értelméből.

Ennek pedig tragikus következménye lett. Ha szabad bibliai képpel élnem: futóhomokra próbáltak társadalmat építeni. Azon pedig még a ház is csak rövid ideig marad meg. Hát még a haza! Lélek nélküli állampolgárokból lehet talán szorgalmas komputerembereket nevelni, de lelkes hazafiakat semmi esetre sem. Éppen ezért feltétlenül szükség van a lelki vezetőkre és nevelőkre.

Jn. 8. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. A lelki vezető ennek a tanításnak az alapján megszabadíthatja ifjúságunkat korunk igen súlyos nyavalyájától: a szorongástól, rettegéstől és félelemtől. Megszüntethető a lelket gúzsba kötő pszichotikus félelem, amely már úgy elharapódzott, hogy még a vallásos meggyőződésű emberek is iparkodnak mindig „diplomatikusan” beszélni, ha az igazságról van szó. Féligazságokat mondogatunk, sorok között kell olvasnunk. Ez a szellem szüli a rettegő lelket és a szorongást.

Jn. 8. 32. Ha kitartotok tanításomban, megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít benneteket. Szabadság az igazság és a szeretet által. Tehát nem úgy, hogy legyőzöm ellenfelemet és ráparancsolok, hogy légy szabad. Tiszteletben tartom emberi méltóságát, és az igazság megismertetésével, szeretettel vezetem szabadságba.

Megrendítően írja le ezt Szentatyánk a Dives in misericordia Enciklikájában (33) a tékozló fiú példájával, aki elsősorban nem anyagi megfontolásokból tér meg az atyai házba, hanem hogy visszanyerje fiúi méltóságát.

Aki szívén viseli hazánk sorsát és jövőjét, jól tudja, hogy jellemes, nyitott, becsületes, igazságszerető, öntudatos, kezdeményező, tehát szabadon csapongó, nem gúzsba kötött lelkületű és áldozatkész ifjúságra van szüksége ennek a hazának is, sőt egész térségünknek.

Be kell tehát látnunk, hogy elengedhetetlen kívánalom a bűnök és hibák jóvátétele. Ez a jóvátétel jelenleg elsősorban megújulást jelent. Megújulást főképpen lelkiekben: a tiszta lelkület kialakulását. Ennek legjobb módját szintén a vallás nyújtja.

Hetedik gimnazista voltam, amikor boldog emlékű Szunyogh Xavér tanár úr tartott lelkigyakorlatot. Egyik elmélkedését így fejezte be: „Adok nektek két tanácsot. Rövidek, akár a körmötökre is írhatjátok, hogy egész életetekben előttetek legyenek. Az egyik az, hogy nem élek bűnben, a másik pedig, hogy et nunc incipiam, vagyis még ma elkezdem.”

Feltehető, hogy a nem hívők is követnek el bűnöket, még ha talán nem is így hívják. Melegen ajánlom tehát azoknak is, akik nem élnek a vallás tanítása szerint. Próbálják meg. A bűnbeesés után a lelkifurdalástól nem kell depressziós öngyilkosságba menekülni. Meg lehet újulni a bánattal, erős fogadással és elégtétellel. Így kell eljárnia a társadalomnak is, ha egészségesen akar tovább élni.

Nem ismeretlen nálunk a teljes rehabilitáció. Az 50-es években volt rá példa. Mivel pedig a lakosság többsége még most is vallásosnak tekinthető, kötelező, hogy azokat a honfitársakat is rehabilitáljuk, akik az egyházak és a vallás üldöztetése miatt szenvedtek joghátrányokat, sőt mártíriumot.

Ha kívánjak, felolvasom azt a jellemzést, amelyet az Élet és Irodalom közölt boldog emlékezetű Mindszenty bíboros prímás urunkról, mert rá és a hozzá hasonlóan meghurcoltakra gondolok elsősorban. Ezután majd döntsük el, esetleg döntsenek a nem hívők – de őszintén és tiszta lelkiismerettel –, hogy ilyen személyiségek megérdemlik-e a rehabilitációt.

• Változatok a máskéntcselekvésre