Skip to main content

Mi-kisgazdák! Én-kisgazda! Ki-kisgazda?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Mink András


A címben feltett kérdésre több válasz lehetséges. Az első banálisnak látszik, de a helyzet ismeretében mégsem egyszerű. Tegyük fel, hogy kisgazda az, aki kisgazdának tartja magát. Az önmagát igazoló érvelés azonban nyilvánvalóan nem kielégítő. Nem ad választ ugyanis arra a kérdésre, hogy kinek van joga ahhoz, hogy kisgazdának tekintse önmagát. A definíciót tehát tovább kell finomítanunk: kisgazda az, akit a kisgazdák annak tekintenek. Igen ám, de ki az a kisgazda, aki kisgazdának tekintheti a másik kisgazdát. Próbálkozzunk tehát egy segédtétellel: kisgazda az, aki előbb érkezik Kovács Béla, a hajdan meghurcolt kisgazda-főtitkár emléktáblájának avatására, mint a másik kisgazda. A baj az, hogy ez viszont nyilvánvaló diszkrimináció, hiszen vannak olyan idős kisgazdák, akik ugyan késtek, de előbb voltak kisgazdák, mint azok, akik viszont előbb értek az említett emléktáblához. A kérdés egyre bonyolultabb. Kisgazda az, akit azok a kisgazdák annak tekintenek, akik kisgazdának tekintik önmagukat, és joguk van ahhoz, hogy kisgazdának tekintsenek másokat, és akik mellesleg ott voltak Kovács Béla emléktáblájánál is?

Egyértelmű, hogy a kérdés ebben a koordináta-rendszerben megoldhatatlan. Külső, archimedesi pontot kell hát keresnünk, amit csak a tájékoztatás ármánykodása és saját korlátaink miatt nem látunk azonnal. Kisgazda ugyanis minden kétséget kizáróan az, akit Antall József miniszterelnök kisgazdának tekint, lévén a lelke mélyén maga is (történelmi) kisgazda, aminek mostani megjelenési formája az, hogy MDF-es, ami tulajdonképpen nem más, mint kereszténydemokrata, azaz nép-nemzeti, tehát liberális kisgazda.

Egészen pontosan kisgazda az, aki tagja marad Antall zsugorodó nemzeti szentháromságának. Igaz, hogy a Kisgazdapárt szerint az nem kisgazda, de az ő véleményük nem mérvadó, hiszen ők kiléptek a koalícióból, tehát nem is valódi, hanem történelmietlen kisgazdák.

A felületes elemző azt gondolhatná, hogy annak alapján is el lehetne dönteni a kérdést, hogy ki milyen politikát folytat. A politikai helyzetelemzések között valóban felfedezhető némi hangsúlyeltolódás. A kisgazdák szerint a fő veszély a nem kisgazdákkal szövetkező kommunisták és az ellenzék, míg az ellenlábasaik szerint az MDF-kormánnyal és az áruló kisgazdákkal összejátszó kommunisták és az ellenzék. A két eredményben a közös elem az ellenzék, illetve a kölcsönösen nem kisgazdának tartott kommunista kisgazdák. A szövegelemzés tehát nem nyújt igazi támpontot, legfeljebb abban segít eligazodni, hogy mi, akik egyáltalán nem vagyunk kisgazdák, és nincs sem módunk, sem jogunk eldönteni, hogy kik a kisgazdák, melyik kisgazdákat tartjuk kevésbé ijesztőnek. Fájdalom, a kormánypártiakat.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon