[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Pártatlan választás

Hogy választások lesznek e hét végén, azt majdnem biztosra vehetjük. Félő azonban, hogy sokan még vasárnap sem fogják tudni, mire is szavaznak voltaképpen. Akkor sem, ha a választási szelvényt szabályosan kitöltik, és bedobják az urnába.

Ha ugyanis az történik, amit a jelenlegi kormánypártok nyilatkozatai sulykolnak, és amit néhány „szakértő” javasol, akkor olyan politikatörténeti csodabogár születik, amelyhez képest Gergácz „juhkecse” kismiska volt. Mert aligha volt még a parlamentáris rendszerek történetében olyan választás, amelyet résztvevői pártatlannak éltek volna meg. Miközben mindenről és mindenkiről bebizonyítják elkötelezettségét, végül csak egyetlen dolog marad meg „elfogulatlannak”, s ez maga a választás.

A pártatlan választás megvalósításának útján hatalmas lépés volt számos „pártoktól független társadalmi és kulturális egyesület” felhívása a liberálbolsevikok ellen, amely Sinkovits nemzetféltő rezgetésében hangzott el a vasárnap esti gyűlölködőben. Igaz, ezen egyesületek tagságát ugyanaz a pár ember alkotja, s semlegességükről is fogalmat adhat, hogy a Magyar Út Körök mozgalma is közéjük tartozik. A nyilvánvaló képmutatásnak akár örülhetnénk is: az urak már maguk sem hiszik, hogy néhány hét múlva még mindig a képernyőn tárgyilagoskodhatnak. Látni kell azonban, hogy az arcátlan hazugság vállalását az a hosszú folyamat tette lehetővé, amely során a párt fogalma – még az úgynevezett liberális sajtóban is – démonizálódott.

Így aztán nem véletlen, hogy a választások előtt a legtöbb párt retorikája arra épít, hogy eltüntesse a tényt: választani azért mégiscsak pártok között kellene. Ezt szolgálta például a „blokkosodás” kifejezés forgalmazása vagy a választás „élet vagy halál” kérdéseként való taglalása. A mostani koalíció a pártok feletti, az MSZP a pártok alatti egység felkentjének mutatkozik: „nemzet” és „szakértelem” állítólagos képviselői a tagkönyvecskéiket manapság szívesen otthon felejtik. Biztosan tudják, hogy mikor kell majd újból elővenni.

A kérdés csak az, hogy ez az átlátszó fogás miért számíthat valamelyes sikerre. Rejtvényszövegünk szerzője (1808–1846) jobbágyfiúból lett újságíró, és még azokhoz a skriblerekhez tartozott, akik a párt kifejezést nem szitokszóként használták. A Hasznos Mulatságok, a Világ vagy a Pesti Hírlap szerzőjeként a szabadelvűség egyik legradikálisabb reformkori képviselője. 1843 elejétől Szarvason tanít, itt hangzott el „erkölcsi beszéde” a szabadságról, amely megvilágítja a „pártokfelettiséghez” való vonzódás okát: „a szabad állapot a legnehezebb a világon”, s e nehézséget kerülendő, sokan úgy akarnak választani, hogy egyben elhárítják a választás felelősségét. Mert titkon mindenki érzi: a szabadság „nem akar lejőni az égbül: mert ő csak ott száll meg, hol tiszta kezeket és tiszta kebleket talál”.

Miért iszonyodtok a párt névtül?


„Édes magyar hazánkban az erőknek szép mező nyílik és különbféle mező, melyeken magokat szabadon gyakorolhatják, elválhatnak egymástul, egyesülhetnek egymással és a legtarkább szövetkezéseket tehetik. Más szóval azt teszi ez: Magyarországban a pártoknak tágas tér van nyitva. De sokan hibás véleménnyel vannak rólok, ezért célszerűnek találtuk mozgatott korunkban egy-két szót a dologhoz szólani. – Míg az ember ember lesz, azaz gyenge fia a földnek, több vagy kevesebb hibával, kisebb vagy nagyobb haszonleséssel, addig mindenkor lesznek pártok. Pártnélküliség csak a mindentudás és a tökéletes igazságszeretet szülötte lenne, oly balga pedig senki nem lesz, hogy magát azon két tulajdonság egyikének, annál inkább mindeniknek birtokában lenni gondolja. Kísértsük meg a közlekedést bárkivel, látni fogjuk, hogy némely véleményekben megegyezünk, másokban ellenkezünk vele, s megvan a felekezet, a párt kezdete. Kik azon kérdésekben egyetértenek velünk, pártunkhoz tartoznak, az ellenkező véleményűek ellenpártiak. És barátaim, alig van életben kérdés, melyrül így és amúgy nem vélekedtek, melynél pártok ne keletkeztek volna. (…)

Amerre nézünk tehát, csupa felekezetet, csupa pártot látunk: kormányt, oligarchiát, arisztokráciát, nemességet és parasztságot, papságot, hivatalosakat, katonákat, kereskedőket, mesterembereket céheikkel. Mindezen párt- és felekezetnek saját érdeke van, s mindenik a maga érdekében munkálkodik.

Kérdezem tehát, miért iszonyodtok a párt névtül? Mindezen helyzetek, melyekrül szólottunk, a társaság lényegéhez tartoznak, törvényesüve vannak benne, s ti nem akarjátok megváltani, hogy jogait és jogaitokat védelmezni szándékoztok. Hogy lehet párttalan ez az oligarchia, ez a céhmester, hogy ez az egyedárus? A pártosság neki lényegéhez tartozik. De párt ellenpárt nélkül nem létezhetvén, mit csudálkoztok, ha másvalaki ellenpártos, épen mint az ő s övéi érdekei hozzák magokkal? És ha most már a hírlapokat kérdezitek meg, melyek a nemzet polgári életének magyarázói, fejtői, vitorlái: hogyan lehet azt mondanotok, hogy párttalanok? Ez vagy a legnagyobb gőg, vagy a legnagyobb gyávaság és elvtelenség. Gőg, ha azt merjük állítani, hogy mi istenkint állunk ezen ezer érdek fölött, s bírói ujjunkkal csak az igazat mutatjuk ki; gyávaság, ha a társaság fő érdekei közül nem merünk egyik mellett nyilatkozni; elvtelenség, ha magunk sem tudjuk, mit akarunk és beszélünk hű-bele-Balázs módjára. – Uraim, a pártok a társaság kifejtésének és virágoztatásának lényeges eszközei. De értsétek meg, oly pártokat értek, melyeknek ellenpártjai vannak, különben a párt megszűnt lenni, s kényuraság áll be. A pártnak a jogok és törvények értelmében kell vívnia az ellenpárttal, nem fokosak, bunkós botok, kardok és széklábak segedelmével, hanem az ész fegyvereivel, míveltséggel, az érdek kutatásával, a haszon kijelölésével s mind a kettőnek közlése- s összeegyeztetésével. – Rosszul áll ott a dolog, hol párt nem fejlődhetik ki, ott túlnyomó s összehúzó az egyik fél hatalma; ellenben hol ki-ki védheti érdekeit, jogait, s ha pozitív jogok nincsenek, a jogegység örök kútfejére, a természetre hivatkozhatik, ott megnyílt a nemzeti fejlődés és nagyság pályája, ott tenyészéletébül emberi életre viradt föl az ország.”

???

• Ki beszél?