Skip to main content

A valóság szürrealizmusa

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
André Kertész századik születésnapja
Könyv


A fényképművészet értői és kedvelői éppúgy elégedetlenek a magyar fotográfiai műveltséggel, mint a képzőművészet barátai a közönség művészeti érdeklődésével és tájékozottságával. Lehetséges, hogy a fotó terén még nagyobb is az elmaradottság. Nálunk meglehetősen hézagos annak ismerete és tudomásulvétele, hogy a fényképezés – gyakorlati felhasználásán túl – művészet, önálló kifejezésforma is lehet, s ennek megfelelően egy adott fotográfia műtárgy. A fő ok talán, amiért nem ismerik el kellően a fényképezés művészetét, hogy a „bárki által elkészíthető” felvételnek kicsiny a presztízse. Hasonló ez a képzőművészetben ismeretes közönségeffektushoz: „ilyet az unokám is tud festeni”. Tetézi ezt a fotografálás második világháború utáni tömeges elterjedése: „Ön csak megnyomja a gombot…” A dolog pedig valójában éppen fordítva áll: az alkalmi, családi fotográfus a legritkábban s csak véletlenül ragadja meg a látványt a maga természetességében. Még mindig él a korai fotografálástól öröklött ünnepélyes beállítások hagyománya. S hozzá a legtöbb fényképező a képes magazinok és anzikszkártyák szemléletét követi.

André Kertész éppen azzal hozott forradalmian új szemléletet a fényképezésbe, s teremtett iskolát, hogy elhárított minden mesterkéltséget: a festészetet mímelő technikákat, a látvány előzetes elrendezését vagy a mesterséges megvilágítást. De még a teleobjektív használatát is művinek érezte. Amikor megkérdezte valaki, hogy akkor távoli motívumról hogyan csinál képet, azt felelte: „Odamegyek.” „A fotó az fotó” – mondta, s tiszteletben tartotta a fényképezés műfaji sajátságait. A fotózás egyébként se igen lehet öncél, hiszen a jó fénykép úgyszólván minden esetben ábrázol, s az ábrázolásnak elkerülhetetlenül előre nem látható, a fotográfián túlmutató (pl. történeti, szociográfiai) következményei is vannak. A művészi fényképnek éppen úgy több rétege fejthető föl, mint a képzőművészeti alkotásnak.

André Kertész századik születésnapjára az alkalomhoz illő szép kötet jelent meg a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Pelikán Kiadó gondozásában. Benne foglaltatik a fotográfus összes Magyarországon fellelhető felvétele, Kincses Károly teljességre törekvő kronológiája s Lugosi Lugo László terjedelmes New York-i interjúja. A könyv eddig publikálatlan leveleket közöl, s ismerteti a közel százezer negatívot őrző párizsi Kertész-hagyaték magyar vonatkozású anyagát és a szigetbecsei André Kertész Emlékház történetét. A centenárium ünnepi eseményei között április 6-án kiállítás nyílt a világhírű magyar fényképész egy különleges aktsorozatának az anyagából a Francia Intézetben. Ezt a Distorsions (Torzulások) című sorozatot is tartalmazza a könyv, Pierre Borhan előszavával, amely a nemzetközi hírű fotográfus kevéssé ismert magyar vonatkozásait sorakoztatja fel.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon