Kováts Albert

Nyomtatóbarát változat

A fényképművészet értői és kedvelői éppúgy elégedetlenek a magyar fotográfiai műveltséggel, mint a képzőművészet barátai a közönség művészeti érdeklődésével és tájékozottságával. Lehetséges, hogy a fotó terén még nagyobb is az elmaradottság. Nálunk meglehetősen hézagos annak ismerete és tudomásulvétele, hogy a fényképezés – gyakorlati felhasználásán túl – művészet, önálló kifejezésforma is lehet, s ennek megfelelően egy adott fotográfia műtárgy. A fő ok talán, amiért nem ismerik el kellően a fényképezés művészetét, hogy a „bárki által elkészíthető” felvételnek kicsiny a presztízse. Hasonló ez a képzőművészetben ismeretes közönségeffektushoz: „ilyet az unokám is tud festeni”. Tetézi ezt a fotografálás második világháború utáni tömeges elterjedése: „Ön csak megnyomja a gombot…” A dolog pedig valójában éppen fordítva áll: az alkalmi, családi fotográfus a legritkábban s csak véletlenül ragadja meg a látványt a maga természetességében. Még mindig él a korai fotografálástól öröklött ünnepélyes beállítások hagyománya. S hozzá a legtöbb fényképező a képes magazinok és anzikszkártyák szemléletét követi.

André Kertész éppen azzal hozott forradalmian új szemléletet a fényképezésbe, s teremtett iskolát, hogy elhárított minden mesterkéltséget: a festészetet mímelő technikákat, a látvány előzetes elrendezését vagy a mesterséges megvilágítást. De még a teleobjektív használatát is művinek érezte. Amikor megkérdezte valaki, hogy akkor távoli motívumról hogyan csinál képet, azt felelte: „Odamegyek.” „A fotó az fotó” – mondta, s tiszteletben tartotta a fényképezés műfaji sajátságait. A fotózás egyébként se igen lehet öncél, hiszen a jó fénykép úgyszólván minden esetben ábrázol, s az ábrázolásnak elkerülhetetlenül előre nem látható, a fotográfián túlmutató (pl. történeti, szociográfiai) következményei is vannak. A művészi fényképnek éppen úgy több rétege fejthető föl, mint a képzőművészeti alkotásnak.

André Kertész századik születésnapjára az alkalomhoz illő szép kötet jelent meg a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Pelikán Kiadó gondozásában. Benne foglaltatik a fotográfus összes Magyarországon fellelhető felvétele, Kincses Károly teljességre törekvő kronológiája s Lugosi Lugo László terjedelmes New York-i interjúja. A könyv eddig publikálatlan leveleket közöl, s ismerteti a közel százezer negatívot őrző párizsi Kertész-hagyaték magyar vonatkozású anyagát és a szigetbecsei André Kertész Emlékház történetét. A centenárium ünnepi eseményei között április 6-án kiállítás nyílt a világhírű magyar fényképész egy különleges aktsorozatának az anyagából a Francia Intézetben. Ezt a Distorsions (Torzulások) című sorozatot is tartalmazza a könyv, Pierre Borhan előszavával, amely a nemzetközi hírű fotográfus kevéssé ismert magyar vonatkozásait sorakoztatja fel.

• Rábeszélő