(Székely József)

Nyomtatóbarát változat

A választásokat a szabad demokraták értékelhetik optimistán is: a kezdeti időszak 4-5 százaléknyi szintjéről indulva az SZDSZ 1990 márciusára maga mögött tudhatja a választók több mint 20 százalékát. Ám tágabb összefüggéseiben nézhetjük másképp is a fejleményeket: a szocializmus alternatíváját már a nyolcvanas évektől kutató és a rendszerváltás programját először megfogalmazó politikai erőnek szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy mikorra megteremtődnek a rendszerváltás valódi feltételei, kisebbségből kisebbségbe, ellenzékből ellenzékbe szorul.

Miért?… Egy biztos, nem azért, mert a magyar nép rosszul választott! Ezzel az evidenciával egyszer s mindenkorra el kell vágni annak a lehetőségét, hogy a nagyobb siker elmaradásának okát ne saját magunkban keressük. Mert ilyen szellemű nyilatkozatok már elhangzottak…

Inkább hasznos azt keresni, mi az, ami hiányzott. Legelőször, mert ez a legfontosabb: a választó szemszögéből. Innen nézve bizonyos azonosíthatósági bizonytalanság volt érezhető. Ez több dologban megmutatkozott, s a karakteresség, az imázs szempontjából nagyobb volt, mint az MDF esetében. Kezdjük a külpolitikával. Míg az MDF a választások előtt nagyszabású, látványos külpolitikai lépéseket tett: eredményes látogatás az Egyesült Államokban, Franciaországban, az NSZK-ban, Angliában, addig a szabad demokraták ilyen irányú lépései kimerültek egy nem elég publikus párizsi és londoni útban. A választó előtt teljesen nyilvánvaló volt a Fórum német (CDU) orientációja, az SZDSZ-nek nem sikerült ilyen határozottan demonstrálnia az ő többirányú külpolitikai koncepcióját. Ha már a német CDU-t említettük: a szavazók bizonyosságot szerezhettek afelől, hogy az MDF egy, a nyugatnémet Kereszténydemokrata Unióhoz hasonlítható párt. Az SZDSZ-t nem tudta egy nyugat-európai pártkoncepcióhoz sem kötni, még körvonalaiban sem. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy az MDF-en belül jól érzékelhetően előretört a nemzeti liberalizmus eszmeisége az ún. harmadik út teljes elvetésével. Az SZDSZ-en belül nem játszódott le hasonló jelenség, s így a választók előtt nem lehetett világos: kormányra kerülésük esetén a szabad demokraták mely vonulata dominálna. Mert – ezzel szembe kell nézni – nem érvényesülhetnek egyszerre konzervatív-liberális és szociáldemokrata politikai nézetek.

Ez utóbbival függ össze, hogy az SZDSZ nem határozta meg magát egyértelműen polgári pártként. Ehelyett belement egy olyan ügyetlen jobbközép-balközép vitába az MDF-fel, ami végül egyértelműen az MDF-nek kedvezett. Főleg az NDK-beli választások után, amelynek tanulságait nem elemezte megfelelően az SZDSZ. Óriási hiba volt kijelenteni, hogy az ottani kereszténydemokrata győzelem nem hat majd a magyar választásokra. A tények nem ezt igazolják… Kelet- és Közép-Európában az emberek inkább szavaznak most a jobboldalra egy erőszakkal balra kibillentett politikai kurzus után, mint a középbalra! Ráadásul az SZDSZ-en belül nem kapott elég hangsúlyt, hogy a párt egy vonulata erőteljesen vallási értékekre alapozva politizál.

A felvállalt nyugat-európai mintájú szociáldemokrata funkció nem volt szerencsés, inkább lett volna az egy konzervatívabb kép kialakítása, ami meg is van az SZDSZ programjában és tagságában. Ez pedig a libaralizmusnak egy konzervatívabb, a magyar hagyományokban jobban gyökerező válfaja lett volna. Ehhez kapcsolódik, hogy az SZDSZ túlhajtotta az önmagáról kialakított modernségképet, s érezhető történeti legitimációs válsággal küzd. Károlyi, Jászi, Nagy Imre hangsúlyozott vállalása mögött ott van az is, hogy e nevek konnotációja a felfordulás, a bizonytalanság, a vereség jelentésekkel is érintkezik. Elmaradt annak bemutatása, hogy a magyar gazdaság legnagyobb sikerét, a magyar polgárosodás a legnagyobb kiteljesedését akkor érte el, amikor szabadelvű kormányzás alatt állt az ország 1867 után. Andrássy, Eötvös vagy a későbbi korból a függetlenségi jelkép – Bajcsy-Zsilinszky – vállalása vagy csak érintőlegesen történt meg, vagy éppen szűkkeblű volt hozzájuk az SZDSZ.

Nincs az SZDSZ-nek karizmatikus vezetője, ahogy – tagadhatatlan – van az MDF-nek. S itt nem a tekintélyelvűség vállalásával lett volna a legnagyobb probléma, hisz ki mondhatja, hogy az amerikai demokraták egykor Kennedy-vel vagy a francia szocialisták most Mitterrand-nal a tekintélyelvűséget vállalták. Az SZDSZ erre későn érzett rá, későn alkotta meg saját vezetője imázsát, azt is csak szégyenlős menyasszony módjára.

A modernizmus sugallatának túl nagy jelentőséget tulajdonított az SZDSZ kampánya, s érzéketlen maradt azzal a világjelenséggel szemben, amely posztmodern, posztmateriális értékek utáni vágyakozást takar. A „Tudjuk, Merjük, Tesszük” aktivizmusa, avantgardizmusa pedig már olyan jelleget öltött, hogy azt is eltakarta, ami a lényeg: hogy mit?… A nyugodt polgári lét megteremtését… Amire minden szavazó vágyik.

• Visszabeszélő