Skip to main content

Reménytelen helyzet

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Politikai pártok a történelem során gyakran szenvedtek súlyos választási vereséget, de az, amilyet a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szenvedett március hó 25-én, példátlan a pártok történetében. Tanulni kell belőle, hogy még egy olyan történelmi párt is, amelyiknek hagyományai vannak, és élvezi testvérpártjai támogatását, a politikailag dilettáns vezetés, a belharcok, a pöffeszkedés, a színvonaltalan tervek és még sok egyéb miatt miként jut mélypontra.

Azonban mindezeknél még súlyosabb az, hogy a belharcok tovább folynak, s nemhogy a veteránok tanácsait, kényszerű politikai lépéseit elfogadnák, de ellenségesen viszonyulnak minden kompromisszumhoz, toleranciához, politikai szövetséghez, s kiátkozzák azokat, akik a párt talpra állítása érdekében ilyeneket kezdeményeznek.

A súlyos vereség után dönteni kellett volna a tekintetben, hogy a 3 és fél százalék körüli választóval mi történjen, a szociáldemokraták helyett kiket támogassanak, melyik versenyben maradt párt az, amelyik legközelebb áll a politikai célkitűzéseikhez, melyik az, amelyik a legjobban szolgálja a nép érdekeit. Ez a gondolat még csak fel sem merült, kivéve a 12-es választókörzetben. Itt a központi állásfoglalás hiányában egyértelműen az SZDSZ mellé állottak. Európa ugyanis nem lehet meg Magyarországon sem egy konstruktív szociáldemokrata párt nélkül. Addig is, amíg ez talpra áll, oda kell állnia azok mellé, akik természetes szövetségesei, még akkor is, ha erre nem szövetkeztek. Ez pedig az SZDSZ.

Emlékül küldök választási plakátjainkból, amelyeket az SZDSZ támogatására átalakítottam, és a szociáldemokraták postaládájába beraktam. Ha lett volna több, kiküldtem volna az általam vezetett Magyarországi Szociáldemokraták Agrár Egyesülete tagjainak is. Ez az egyesület 2-3 millió kistermelő nyelvén beszél. Ugyanis ezt a nyelvet sem az Agrárszövetség (nagyüzemi nyelvezet), sem a Független Kisgazdák nem beszélik. Ehhez verejtékező, kérges tenyerű, de agrár értelmiségi koponyájúnak kell lenni. Ezt pártomban sem értették. Ezt a vezetésem alatt azok az agrár szakemberek készítették, akikkel mint háztáji főágazatvezető, a Dunavarsányi Petőfi MgTsz-ben sikerült a világhírű, a kormány által mutogatott háztáji termeltetést megszervezni. Erről mondta az agrárkerekasztalnál Hütter Csaba, hogy a legszimpatikusabb ellenzéki terv, mert fogyasztópárti, puritán, bürokráciamentes, sok új ötletet tartalmaz.

Ha lett volna még ezekből a plakátokból több, és pénz is a postai költségekre, megküldtem volna a Szociáldemokraták Német Bizottsága nálam lévő 700 címére, akiket „malenkij robotra” deportáltak. Ugyanis sváb családba nősültem, családtagjaink közül többet a Szovjetunióba kényszermunkára vittek el, sokan ott is maradtak. Ezek rehabilitásáért küzdök, elsősorban az internacionálé keretében, éspedig német nyelvterületen.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon