Farkas Pál

Nyomtatóbarát változat

…tűnődött paranoiásnak aligha mondható ismerősöm a telefonban, a szlovák miniszterelnökkel sugárzott vasárnap esti tévéinterjú után. Vajon min mosolygott, mitől volt olyan elégedett, csak nem megint egy újabb titkos megállapodás született a vízi erőműről?

Gyanakvását nem tudtam volna meggyőzően eloszlatni. Pedig előző délelőtt még bizakodó hangulatban sétáltunk egymás mellett a hóesésben a zajló Duna partján, körülöttünk többségében a régi arcok, kezünkben túlnyomórészt a régi transzparensek.

Rendszerváltás nélkül

A környezetvédő mozgalmak bénultsága a rendszerváltást követően bizonyos fokig érthető jelenség volt – mondja Vargha János. A napi politizálás lefoglalta az embereket, akik úgy érezték, a többpárti demokrácia majd ezen a területen is megoldja a gondokat. Hamar rá kellett ébrednünk, hogy ez nem így van. A környezetvédelem területén egyelőre nyoma sincs a rendszerváltásnak. A minisztérium átalakult ugyan, de a vízügyi lobby szinte érintetlenül átmentette magát a Közlekedési és Hírközlési Minisztériumba, és magával vitte a környezetvédelmi költségvetés aránytalanul nagy részét. A környezetvédelem nyakára pedig rátelepült a nem kevésbé agresszív építésügyi érdekcsoport, amely a világkiállítást próbálja mindenáron ráerőltetni az országra. Megoldást itt továbbra is csak a környezetvédelem anyagi és intézményi függetlenítése hozhat.

A vízlépcső ügyében pedig továbbra sincs semmi sem rendben. Az Állami Számvevőszék nemrégiben nyilvánosságra hozott vizsgálatából tudhatjuk, hogy a tisztázatlan helyzet következtében csak tavaly 2,1 milliárd forint folyt el, ami áfával és a refinanszírozási kamatösszeggel felnövelve megközelítette a hatmilliárdot. Így a vízlépcső már eddig több mint 3500 forintot húzott ki minden magyar állampolgár zsebéből. Pedig ebbe még nincs beleszámítva a vásári alkudozások után, a nyilvánosság teljes kizárásával megkötött osztrák egyezség 2,65 milliárd osztrák schillingnyi összege. És ezt áramszállítással fogjuk törleszteni annak az Ausztriának, amely a bohunicei atomerőmű leállításáért cserébe fölöslegéből nemrég ingyenes áramot ajánlott fel Csehszlovákiának. Mint ahogy nincsenek beleszámítva a nyilvánvaló, bár még nem számszerűsíthető környezeti károk és a jelentős volumenű helyreállítási munkák sem.

A C változat

A Szlovák Köztársaság a bősi erőmű eredeti tervek szerinti felépítését és üzembe helyezését támogatja. Vladimír Meciar szlovák kormányfő – bár tervéhez nem kapott se pénzt, se egyértelmű támogatást a szövetségi kormány részéről – annyit elért, hogy ő vezesse a szövetségi tárgyalóküldöttséget. Meciar pedig sajátosan értelmezi a kompromisszumkészséget: véleménye szerint az egyetlen elképzelhető kompromisszum, ha a magyar kormány elfogadja az ő javaslatát.

14–15 milliárd koronát öltünk bele már eddig az építkezésbe, és a várakozás miatt tavaly 3,5 milliárdos kárunk keletkezett – idézi a Népszabadság a szlovák kormányfőt –, ezért mi úgy gondoljuk, a létesítményt üzembe kell helyezni. A terv nem minden részében elhibázott, és az üzembe helyezéskor derülhetnek ki egyértelműen az esetleges hátrányok, amelyek még korrigálhatók is lehetnek. Ezért az üzembe helyezés esélyét mindenképpen meg kellene adni, felkészülve arra, hogy az egészet leállíthatjuk, ha egyértelműen kiderülnek a környezeti ártalmak.

A szlovák kormányfőt nemcsak ez a különös, fordított logika vezérli, tarsolyában ott van egy olyan elképzelés is – az úgynevezett C változat –, amely megállapodás hiányában a Duna egyoldalú elterelésével számol. Ebben az esetben a Dunát a Cseh és Szlovák Köztársaság területén zárnák el, és gáttal kettéválasztanák a duzzasztóteret, ahogy Viliam Oberhauser szlovák erdőgazdasági és vízgazdálkodási miniszter fejtegeti a pozsonyi Új Szó február 4-i számában.

Ez a javaslat, úgy tűnik, semmiben sem különbözik az Adamec-kormány „műszaki pótmegoldásától”, amellyel 1989 nyarán a Németh-kormányra igyekezett nyomást gyakorolni, sikertelenül – mondja Szántó György. Szántót, aki régóta a Duna Kör tagja, néhány hónapja mentették fel a Dunai Vízlépcső Kormánybiztosi Titkárság vezetése alól. Az úgynevezett C változatról még műszaki vázlatot sem látott senki, nemhogy kiviteli terveket. Nem beszélve arról, hogy a szlovák félnek nincs is pénze a becsülhetően jelentős többletköltséget igénylő vállalkozáshoz.

Az 514-es javaslat

Mégis, ha az osztrák egyezségi ajánlat viszonylag könnyű elfogadására gondolunk, a szlovák felet ezek a kísérletek kecsegtethetik némi reménnyel. A magyar kormány tehetetlensége és a parlament bizonytalansága már eddig is hatalmas károkat okozott az országnak. A vízlépcsőrendszer építésének 1989. május 13-án bejelentett felfüggesztése óta lassan a második év telik el, és a kormány még mindig nem hozott egyértelmű döntést a beruházás végleges elhagyásáról. Ezért tűnik megnyugtatónak az a határozattervezet, amelyet az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága terjesztett a parlament elé, és feltehetően már a jövő héten a Tisztelt Ház elé kerül.

Az eredetileg 190-es számon benyújtott, ma 514-es számot viselő határozati javaslat – amely közel egy éve kering a parlamentben – végre egyértelműen fölhívja a kormányt, kezdjen tárgyalásokat a Cseh és Szlovák Köztársaság kormányával a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről aláírt szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről. A javaslat egyben arra is felkéri a kormányt, kezdeményezze új államközi szerződés megkötését, a vízlépcsőrendszer elhagyásából származó követelmények rendezésére. A feltüntetett értéksorrend szerint a térség ökológiai és természeti értékeinek fenntartása és helyreállítása megelőzi az árvízvédelmi és hajózási érdekeket. A javaslat indítványozza, hogy a kormány dolgozza ki a szerződésben érintett területek rekonstrukciójának tervezetét, és a határozatban foglaltak végrehajtásáról számoljon be havonta a parlament környezetvédelmi bizottsága előtt.

A dolog külön érdekessége, hogy a határozattervezet megjelenésével egy időben tűnt föl a sajtóban magyar, osztrák, cseh és szlovák környezetvédők közös felhívása, amely számos pontjában egybecseng a parlamenti elképzeléssel, kiegészítve azt az objektív és teljes körű tájékoztatás igényével, és a közvetlenül érintett lakosság véleményének fokozott figyelembevételével.

Logikusan végiggondolva a dolgokat, lassan minden rendeződni látszik. A vízügyi és építésügyi lobby érdekei között vergődő, ügyetlenül és szakszerűtlenül manőverezgető környezetvédelmi kormányzat vezetésének napjai látszólag meg vannak számlálva. Nem lehet mégsem tudni, lesz-e alkalma a miniszterelnöknek az újabb kormányátalakításra, hiszen csaknem minden minisztere éles támadásoknak van kitéve, és igencsak mérlegelnie kell, közülük kit kell mindenképpen feláldoznia. Lehet, hogy a várakozásokkal ellentétben minden marad a régiben?

Tényleg, végül is min mosolygott Meciar?

• Környezet