Skip to main content

Műbalhé?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélgetés egy román ellenzéki vezetővel


Beszélő: A romániai politikai életben ma nemcsak az „Erdély-kérdés” számít kényesnek, hanem Besszarábia ügye is. Ön egyesüléspárti?

Horia Mircea Rusu: Véleményem szerint a hatalom nagy hibát követett el azzal, hogy elismerte Besszarábia függetlenségét. Besszarábia a balti államokkal együtt a Molotov–Ribbentrop-paktum következtében került a Szovjetunióhoz, de azoktól eltérően sohasem volt különálló, független ország: 1940-ig Romániához tartozott. Romániával való esetleges azonnali egyesülése persze sok galibát okozna.

Beszélő: Mire gondol?

– Moldovában  viszonylag  nagyszámú orosz etnikai kisebbség él. De ha eddig még Romániában sem oldottuk meg az etnikai kérdést – ha egyáltalán létezik –, vagyis ha még itt sem találtunk megoldást arra, hogy a magyar etnikai kisebbség megőrizhesse kulturális önazonosságát, akkor kérdem én: hogyan fogjuk megoldani az orosz kisebbség Kérdését egy Nagy-Romániában?

A másik probléma az, hogy a moldovai népet igen sikeresen eloroszosították, s bár ennek ellensúlyozására az utóbbi időben egyes moldovai értelmiségi körök megpróbálták ismét közelíteni a moldovai kultúrát a román kultúrához, ez nem megy egyik napról a másikra. Lennének persze gazdasági következményei is a gyors egyesülésnek.

Beszélő: Ön erdélyi. Ez befolyásolja álláspontját?

– Erdélyben szerintem ilyen probléma nincs. Én, mint erdélyi – és lehet, hogy ebben különbözöm a más pártokhoz tartozó kollegáimtól, még a Polgári Szövetségen belül is – úgy vélem, ha létezik is ún. „Erdély-kérdés”, akkor azt az erdélyieknek kell megoldaniuk. Hogyan dönthetné el egy Galation élő román, aki csak a televízióban látott magyart, hogy mi legyen a magyarokkal Hargita megyében?

Beszélő: Az előbb azt mondta: „ha egyáltalán létezik etnikai kérdés, ha létezik „Erdély-kérdés.” Ön kételkedik benne?

– Szerintem az etnikai konfliktusok valójában hamis ellentétek. Nem léteznek a valóságban, műbalhéként találják ki olyan erők, akiknek politikai tőkére van szükségük.

Beszélő: Ezt a románokra és a magyarokra egyaránt érti?

– Nem állíthatom, hogy az 1989-es forradalom óta eltelt három évben az RMDSZ politikája közeledett volna a szélsőségesség felé. Semmi esetre sem. Az RMDSZ politikája mérsékelt volt, nem mondhatjuk, hogy a Nagy-Románia Párthoz vagy a Román Nemzeti Egységpárthoz képest a másik szélsőség volt. Valószínű, vannak az RMDSZ-en belül is olyanok, akik radikálisabbak, de ez természetes, minden demokráciában vannak szélsőségesek.  Mert mi lenne akkor például, ha ezer mexikói Kaliforniában kérné, hogy államuk egyesüljön Mexikóval?! Mindenki mondaná a magáét, de nem történne semmi.

Beszélő: Lát törvényes megoldási lehetőséget arra, hogy megoldják a kisebbségi kérdést?

– Először biztosítani kell a személyi jogokat, ez után természetesen minden etnikai csoportnak lehetősége lesz arra, hogy megőrizze a kulturális identitását. Ezért kell támogatnunk a helyi autonómia elvét mint liberális alapelvet mindnyájunknak.

A jelenlegi hatalomnak azonban nem érdeke a decentralizálás, a helyi autonómia. A közigazgatási törvény – amely ugyan rögzíti ezt az önkormányzati alapelvet, a törvény mégsem működőképes – előírja, hogy a törvény megszavazása után legkésőbb 3 hónapon belül ki kell bocsátani az adóra és helyi illetékekre vonatkozó rendelkezéseket. Már majdnem egy év telt el, és még ezt a törvényt sem nyújtották be a román parlamentnek. Tehát még a helyi önkormányzatok sem működnek.

Beszélő: Elterjedt az a hír, hogy az RMDSZ politikusai azért nem akarták nyilvánosságra hozni már korábban az autonómiára vonatkozó elképzeléseiket, mert a román pártok esetleg fölmondhatták volna a választásra alakult koalíciót. Most a román ellenzéki pártok közül többen, sőt a Polgári Szövetség elnöke is támogatja ezt a szándékot, miközben a román lakosság többsége ellenzi.

– A helyzet egy kissé bonyolultabb. Valójában mi mindnyájan szenvedő alanyai vagyunk a szocializmus időszakának kollektivista és nacionalista fertőzésének. De remélem, hogy az RMDSZ-szel együtt és talán más politikai pártokkal közösen megtaláljuk azokat a kifejezéseket, amelyek segítségével meg tudjuk magyarázni a román lakosságnak, mit takar ez a törekvés. Hiba lenne, ha átvennénk olyan kifejezéseket, amelyeket a nyugati demokráciákban találtak ki, esetleg még akkor is, ha nemzetközi egyezményekben szerepelnek. Sajtónk még a kezdeti lépéseknél tart, még nem profik írják, és nagyon megszoktuk, hogy jelmondatokban beszéljünk. Ám ha egyszerre, minden magyarázat nélkül bedobunk egy olyan új kifejezést, mint például az „autonómia”, általános lesz a zavarodottság. Véleményem szerint legelőször olyan kifejezéseket kell találnunk közösen, amelyek nem keltenek pánikot.

Beszélő: Véleménye szerint mi nehezíti Magyarország és Románia közötti kapcsolatok javulását?

– A szeptemberi romániai választások után érezhetően megnövekedett a kommunista erők utáni vágy, a jelenlegi román kormány többek közt ezért sem találja a közös szót a magyar kormánnyal. Van itt még egy másik probléma is, ami viszont nemzeti méreteket ölthet. Fennáll annak a veszélye, hogy ha a román gazdaság összeomlása továbbra sem áll meg, és nem tudjuk siettetni a reformot, akkor Magyarország és Románia között még jobban megnövekedik a különbség. Kérdem én: természetes az, hogy egy Románia területén született magyar éhen hal, miközben egy magyarországi magyar, 500 méterrel arrébb, az elválasztó határ túloldalán, kiönti a tejet? A két ország közötti feszültségek még ezután fognak növekedni igazán.

Beszélő: A sokkterápiával növekedni fog a munkanélküliség. Ezt a kérdést hogyan akarják megoldani?

– A bezártság helyett telekommunikációs és kereskedelmi infrastruktúrát kell létrehozni, munkahelyeket kell teremteni. Valójában a munkanélküliség is álprobléma. Mi a sokkterápia hívei vagyunk, mert úgy véljük, hogy Kelet-Európában a túlságosan lassú változások miatt nem sikerült az átalakulás.








































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon