Pick Róbert

Nyomtatóbarát változat

Hosszabb ideje figyelem nevesebb tábornokológiai és államtitkárológiai szakértőink közírói tevékenységét. Állításaik rendre válasz nélkül maradnak. Ez így helyes is lenne, ha a közvélekedő a hadseregre vonatkozó kérdések megítélésében legalább olyan járatos lenne, mint egyéb más tudományokban. Például, ha földrajztudós vagy akár csak politikus lennék, nem aggódnék, sőt válaszra sem méltatnám azokat a jeles szakírókat, akik „A Föld, mint nagy lapos tányér és hatása az európai integrációra” címen adnák közre a napi- vagy hetilapok hasábjain legújabb elképzeléseiket.

De a honvédelemmel, a honvédséggel egy kicsit más a helyzet. A közvélemény nincs felvértezve olyan igazságokkal, melyek védenék a csúsztatásokkal, féligazságokkal szemben. A megjelent publikációkra válaszolni kell.

Tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat, hiszen roppant bonyolult összefüggések sorát kellene bemutatni ahhoz, hogy eljussunk a valóságos helyzethez. Ez szinte lehetetlen, de most éppen Szentesi György cikkével kapcsolatosan elengedhetetlen. Talán már korábban is indokolt lett volna odafigyelni. Szentesi György a Beszélő immár rendszeres szakírója, aki „nem tudott megbékélni a konzervatív katonai gondolkodásmód továbbélésével” (kiemelés a Beszélő 1993. március 27-i száma 12. oldal lábjegyzetéből), és ezért Beöthy helyettes államtitkár távozását követően megvált hivatalától. Szentesi György úr a Beszélő legutóbbi számában elégtelent adott a honvédelmi tárcának.

Egyébként ez szíve joga, és ennek közzététele csupán a szerkesztő felelőssége. Spongyát rá! A gond ott kezdődik, ha az ilyen jellegű minősítés nem az újság nyílt tér rovatában vagy az apróhirdetések között jelenik meg. Ettől eltérő esetben a magára valamit is adó újság akkor tart egy véleményt közölhetőnek, ha a szerző állítását megfelelő indoklással alá is támasztja. A dolog innentől kezdve nem csupán a vélekedő és a szerkesztő magánügye. Nem lehet panaszra okunk. A szerző az elégtelent megindokolja!

Nézzük, hogy miképpen!

Bevezetőjét Szentesi a következőkkel indítja. „Az elmúlt három évben a Honvédelmi Minisztérium főként önmaga átszervezésével foglalkozott. Így 1990 májusa óta a Magyar Honvédség – a jelentős létszámcsökkenéstől eltekintve – sokkal kisebb mértékben változott meg, alakult át, mint az indokolt lett volna…”

Arra már nem tér ki neves szerzőnk, hogy milyen változás lett volna az indokolt. Így az olvasónak a továbbiakban hitbéli kérdéssé minősül annak eldöntése, hogy a minisztériumnak volt-e igaza, amikor is inkább magával volt elfoglalva, vagy Szentesinek, aki ugyanakkor többet várt tőle, és ezért elégtelent adott a kevesellt teljesítményért. Mi olvasók csak abban bízhatunk, hogy az általunk ismeretlen mércéhez képest Szentesi talán nem volt túlságosan szigorú.

Az elégtelen minősítéshez csupán további adalék lehet, hogy Szentesi a vezető szervek újjáalakítását elsietettnek és kevéssé hatékonynak találta. Azt, hogy miért, nem szándékozik az olvasóval közölni. Az olvasó vagy hisz a nem konzervatív katonai szakértőnek, vagy nem, de akkor nyilván kormánypárti olvasóval van dolgunk. Ha az elégtelen osztályzat jogosságát a fentiek után valaki mégis kétségbe vonná, annak Szentesi további három tételét ajánlhatom szíves figyelmébe. Ezekből kiderül, hogy a pótvizsga is reménytelen.

I. Az arányos csökkentés tétele

Az arányos csökkentés tétele azt állítja, hogy ha egy hadsereg békelétszámát az eredeti valahányad részére csökkentik, akkor ezzel azonos mértékben kell csökkennie az infrastruktúrának, a fegyverzetnek, a tisztiiskoláknak, egyebeknek.

Egy tétel esetében nagyon fontos kérdés, hogy a szóban forgó állítás igaz-e vagy sem. Ezt hívják bizonyításnak. Szentesi úr tételét bizonyítja, és ennek során napnál világosabb, hogy míg a hadsereg békelétszáma a harmadával csökkent, addig az infrastruktúrában, a fegyverzetben (stb.) a csökkentés nem érte el ezt a mértéket. Következésképpen a tárca, illetve a Magyar Honvédség parancsnoksága megszegte az arányos csökkentés tételét, így az elégtelen minősítés megváltoztatását továbbra sem remélhetik.

Vannak azonban konzervatív katonai gondolkodással megvertek, akik úgy gondolják, hogy a békelétszám mellett az infrastruktúra, fegyverzet stb. csökkentési arányának meghatározásakor érdemes figyelembe venni a hadilétszámot. A konzervatív gondolkodásúakra mi sem jellemzőbb, mint az, hogy eltűnődnek az arányok meghatározása során azon a nem igazán elhanyagolható tényen, hogy ha egy hadsereg békelétszámát harmadával csökkentik, nem szükségképpen csökken ugyanolyan arányban a hadilétszáma, és itt egy vadonatúj konzervatív fogalom a várható hadilétszám. A konzervatív, illetve az avantgárd katonai gondolkodás eltérését mi sem jellemzi jobban, mint az a különbség, hogy míg az egyik esetben a mozgósítottak számára lesz kellő számú tiszt és fegyver a fegyveres küzdelem megvívására, addig a nem konzervatív gondolkodásmód követői előtt szélesre tárul annak lehetősége, hogy fegyver és vezetés nélkül küldhesse a frontra a mozgósítottakat.

Miután a Szentesi-féle arányossági tételt a Magyar Honvédség remélhetőleg a kellő mértékben megszegte, ezúton és utólag fejezem ki elismerésemet.

II. A helyben járás tétele

Amennyiben jól értem az állítás lényegét, eddig a tárcánál, illetve a Magyar Honvédségnél nem történt az elmúlt három évben jóformán semmi.

Szentesi úr itt nem tér ki azokra a semmiségekre, hogy hosszabb ideje déli határaink mentén nem elhanyagolható méretű hadicselekmények zajlanak, és ezzel összefüggésben azért volt ilyen-olyan tennivalója a tárcának és a Magyar Honvédségnek. És nem csupán a katonai diplomácia területén.

Részleteiben Szentesi úr a helyben járást több okra vezeti vissza. Ezek közül csak a két lényegesebbet emelem ki.

Az egyik az, hogy: „A magyar társadalom legkonzervatívabbnak, leginkább kontraszelektált részének tartott magyar katonai felsővezetés zúgolódás nélkül vette tudomásul a rendszerváltást. Nemhogy puccsot nem kísérelt meg… de nem is gátolta, nem nehezítette meg a békés politikai átmenetet.

Abban, hogy a honvédség végül is megrázkódtatás mentesen élte át e folyamatot s a depolitizálást is, nem a korábbi miniszternek, hanem közvetlen munkatársainak volt oroszlánrésze… A tábornoki kar, a katonai felsővezetés lojalitását az új honvédelmi minisztériumi vezetés azzal honorálta és honorálja, hogy a fontosabb pozíciókba is szinte kizárólag olyan vezetőket neveztek és neveznek ki, akik már a múlt rendszerben is tábornoki vagy legalábbis ezredesi rendfokozatot értek el.”

Ez az idézet, azt hiszem, önmagáért beszél, illusztrálva a helyben járás egyik fő okát. Itt részint arról van szó, hogy bár a helyzet puccsveszélyes volt, a köztudottan konzervatív minisztériumi főosztályvezetők – gondolom, elsősorban a nem konzervatív gondolkodásúak – helytálltak, és e veszélyt képesek voltak elhárítani. Ugyanakkor ennek súlyos következményeként az a helyzet állt elő a Magyar Honvédségnél, hogy a honvédelmi tárca a mai napig olyan embereket nevez ki felelős posztra, akik mindenféle katonai iskolai végzettséggel rendelkeznek, és tanult szakmájukhoz valamelyest értenek.

Sőt, azt hiszem, hogy helyesen következtetek akkor, ha feltételezem, hogy az újonnan kinevezettek a válságos időkben általában még főosztályvezetők sem voltak. Gondolom, itt egyszerűen arról van szó, hogy a helyben járás egyik oka az, hogy nem rúgták ki a katonai felsővezetést, és még megátalkodott módon most is valami álságos szakértelemre hivatkozva neveznek ki ahelyett, hogy megbecsülték volna a tisztességes főosztályvezetőket.

A helyben járás másik oka még cifrább. 1991 közepe óta, amikor is Beöthy helyettes államtitkár úr lemondott, nincs aki kézben tartsa sem a politikai, sem a közigazgatási államtitkárt, így azok „meggondolatlan, kapkodó és nehezen elviselhető munkastílusa” egy újabb választás után, annak kimenetelétől függően ismét veszélybe sodorhatja a főosztályvezetőket. Idézem: „… az új kormány kénytelen lesz a miniszter- és politikai-államtitkár váltáson kívül főosztályvezetőkig… lecserélni a minisztérium vezető állományának nagyobb hányadát.”

Szentesi úr nagy esélyt lát arra, hogy a magyar hadsereg folytatni fogja a hosszú helyben járást.

III. Az alkati alkalmasság tétele

A tárca elégtelen osztályzatához hozzájárult az alkati alkalmasság tételének megsértése.

Az alkati alkalmasság Szentesi-féle tétele kimondja:

a)  a politikai államtitkár legyen igazi katonai szakértő;
b)  a közigazgatási államtitkár legyen civil kontrollt megvalósító minisztériumi vezető tisztviselő.

Szerencsétlen módon a tárca vezetője előtt az a nyilvánvaló megoldás, hogy a két államtitkár – Raffay és Annus altábornagy – cseréljen helyet, rejtve maradt; nem vette észre, hogy Raffay a civil és Annus a katona, így megsérült a Szentesi-féle alkati alkalmasság tétele.

Összességében Szentesi úr elégtelenre minősítette a tárcát. Én csak Szentesi úr katonai szakdolgozatát minősítem elégtelenre. És nem is mint katona, hiszen abból a szempontból e dolgozat minősíthetetlen. Csak mint olvasó.

„Tisztelt kormányzásra készülő pártok!” Szentesi úr időben szólt.

Kérem, ne vegyék figyelembe.

Utóirat

Szeretném felhívni a tisztelt Szerző figyelmét arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy kifogásainak döntő többsége egyébként a jelenleg hatályos honvédelmi törvény szerint nem a Honvédelmi Minisztérium, hanem a Magyar Honvédség parancsnokának hatáskörébe tartoznak. A többi stimmel.

• Vita