[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Merik


Merik, teszik, ezt már most nyugodtan megállapíthatjuk. A kormány rövid idő alatt annyi közérzetrontó intézkedést fog hozni, mint az MDF vezette pártszövetség négy év alatt. Nem mintha az utóbbiak nem rontották volna eléggé a hangulatunkat. De nekik mindig olyan ténykedéssel sikerült elvenni az emberek életkedvét, amelynek nemzetépítő hatásáról szentül meg voltak győződve. Így aztán duplán meg is sértődtek, amikor a fejeket lehorgadni látták. A kárpótlási jegyek pl. mindenkinek örömet okoztak, kivéve azokat, akik kaptak, továbbá azokat, akik nem kaptak. A félresikerült népboldogítás után pedig már egyenesen arra kényszerültek a volt koalíció politikusai, hogy ne csak önmaguknak hazudjanak.

Van azonban, amikor egyszerűbb megmondani az igazat, amint e XVIII. század végén lejegyzett vándoranekdota példázza: „Két ember addig vetélkedék szóval, hogy az egyik meghevülvén, jól pofonüté a másikat. – Ejnye ilyen adtát! – kiálta az –, hát e tréfa vagy valóság? – Valóság biz a – felele ama dérrel-durral. – Szerencséd, hogy valóság, monda a pofozott, mert tréfának olyan sok volna, hogy el nem szenvedhetném.”

Bizonyosan vannak tehát esetek, amikor jobb elismerni a valóságot. S úgy látszik, a mostani koalíció – a mersz s tetterő mellett – legalább ezt tudja is. Tisztában lehetnek azzal az egyszerű ténnyel, hogy a keserű tablettákat akkor kell lenyeletni, amikor még él a bizalom irántuk. Legföljebb hamar jön a csalódás, ám ekkor is van még majdnem négy év, hogy valahogyan helyrebillentsék a mérleget.

Az azonban mindenképpen meglepő, hogy ilyen türelemmel, hogy ne mondjuk: egykedvűséggel reagál az emberek többsége az olyan hírekre, mint a nyugdíjemelés körüli bizonytalanság, vagy a B típusú nemzetmentés (világkiállítás) elmaradása, vagy a bejelentett és megvalósult áremelések (olyan szimbolikus és érzékeny áruk esetében is, mint a hús, olaj vagy háztartási energia). E látszólagos közömbösségnek sokféle oka lehet. Lehet, hogy a szocialisták kormányzása a régi reakciókat ébreszti újjá. De az is lehet, hogy az MSZP és az SZDSZ a kánikulát is bevette, harmadiknak, a koalícióba: ki képes most felfogni bármit is.

A végső megoldáshoz hozzájárulhat rejtvényszövegünk lejegyzője (1751 vagy 1754–1807), aki Kolumbán János, Hermányi Dienes József, Kónyi János mellett a tréfás gyűjtemények, „hamar elméjű, friss, tréfás dolgok” egyik legnépszerűbb szerzője volt. Az elmés és mulatságos rövid anekdoták ma ismét könnyen hozzáférhetők, bár összegyűjtőjük nevét nem nagyon ismerjük. Sokat nem is nagyon dolgozhatott: e tréfagyűjteményeket is súlyos betegen írta: így próbálta magát gyógyítani, ha már orvosi tanulmányokat nem folytathatott. Úgyhogy ha valaki mégsem viselné olyan könnyen közérzetromlásának híreit, vigasztalódhat szerzőnkkel is, aki a badeni feredőben hallotta egy tiszteletes baráttól: „Mikor az ember vízbe akar vagy inkább kénteleníttetik halni, az ellen ez a legjobb eszköz, hogy tartsa ki egész fejit a vízből, és bizonyosan belé nem hal.”

No, hát mi az újság? Éppen semmi sincsen


„Köszönte egy universtiásban lévő úrfit az atjya vén szolgája által.

– No, hát hogy vagynak odahaza, nem történt-e valami újság? – kérdé az úrfi a vén szolgától.

– Nem biz ott semmi; újságot éppen semmit se tudok mondani az úrfinak, hanem hogy a mi hollónk megholt, az igaz.

– Ugye? passirt, no mégis mégis csak történt hát valami bakatella [bagatell, csekélység]. Mi miatt döglött meg?

– De hogy ne döglött volna, mikor olyan sok döghúst ett?

– S döghúst ett? Micsoda dögöt?

– Hát biz azt a kocsibeli négy paripának húsokból.

– Hát ugyan odavan-e a négy paripa, és mi bajok volt?

– Azoknak bizony semmisem egyéb, hanem csak a, hogy igen sok vizet hordván rajtok, megvérhüttek, s abba döglött meg.

– Ugyan már, azokat a szép lovakat vízhordásra fogták volt-e?

– Egyébkor nem, hanem csak azon a napon, melyen a kastély elégett.

– Az atyám kastélyát mondod-e te, hogy elégett volna? S micsoda szerencsétlenség által?

– Biz a nem történt volna, ha a fáklyákkal okosabban jártak volna.

– Mire valók voltak azok a fáklyák?

– Hát arra, mikor az asszony őnagyságát eltemettük.

– S az én édesanyám meghalt! Mit beszéllesz? Én még egy szót se hallottam az egészről, nem concipiálhatom (képzelni), hogy micsoda betegségben halálozott meg.

– Azt bizony könnyű koncipiálni, mert nem is betegségben, hanem bújában holt meg.

– De mi miatt búsult annyira, hogy abból halála következzék?

– Úgy az úrfi is könnyen meghalhatna, mert nem búsulna-e és nem emésztődnék-e mérték felett, ha tulajdon édes gyermeke fattyat (bitangat) vetne?

Szemüveget vásárol a paraszt

Egy paraszt látá, hogy mikor az öreg emberek olvasni akarnak, szemüveget (oculár v. pápaszem) tesznek az orrokra; elmene azért a városon egy szemüveg-árulóhoz, és egy jó pápaszemet kívána. Adának egyet a kézibe. A paraszt orrára tévén, belénéze a próbakönyvbe, és monda:

– E semmit sem ér.

A szemüveg-csináló mást teve a pimasz ugorkára, de a mégse tudott olvasni. Utoljára monda az árus:

– Barátom! Kend talán olvasni se tud?

– Hej – felele a pimasz –, ha én olvasni tudnék, nem járnék egy nyomot is a szemüveg után.”

???

• Ki beszél?