Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Rabár pénzügyminiszter változtatott az érvelésben. Pajzsként a korábbi pénzügyminisztert (és kormányt) tolta előre. Mint többször elmondta, a korábbi kormány által vállalt IMF-kötelezettségek kötelezőek a mostani kormány számára is, s ez megköti kezüket. De jövőre minden másképp lesz. Rabár pénzügyminiszter az IMF-ről alig beszélt.

Az IMF azonban nem elégedett meg a Németh-kormány és az előző parlament által vállalt kötelezettséggel, megerősítését kérte az új kormánytól is. Meg is kapta, amit kért.

Mintegy két héttel ezelőtt (a Magyar Nemzeti Bank elnökével együtt) Rabár pénzügyminiszter aláírta azt a megállapodást, amelyben kötelezettséget vállalt az érvényes éves gazdasági program betartására. És az új költségvetési csomagtervre is, amely a többlethiány eltüntetésére hivatott. Ez a program – független szakértők információi alapján – nagyobbrészt megegyezik az IMF-szakértők által javasolttal. (Az eltérés például az, hogy az IMF-javaslat változtatni kívánta a lakásfinanszírozás rendszerét.)

Sőt. Az eredeti megállapodás szerint a konvertibilis folyó fizetési mérleg passzívuma legfeljebb 550 millió dollár lehet. Rabár pénzügyminiszter – aláírásával – vállalta, hogy ez a hiány év végére nem haladja meg a 400 millió dollárt. Ez annyit jelent, hogy az idei évben a tervhez képest 150 millió dollárral kisebb lesz a forrásbevonás, ennyivel „szigorúbb” lesz az év. A szigorítást az első negyedév jó gazdasági eredményei miatt tartotta reálisnak az IMF, s többek között az ország külföldi megítélésének javítása miatt tartotta elengedhetetlennek. Hiszen tavaly év vége óta a Magyarországon elhelyezett külföldi konvertibilis betétek állománya már 800 millió dollárral csökkent, amit máshonnan kell pótolni. Rabár pénzügyminiszter minderről hallgat, tehát még arról a keményebb feltételrendszerről is, ami akár indoka lehet és magyarázata népszerűtlen gazdaságpolitikai lépéseknek.

Elégedett taps csattant föl az ellenzék soraiból – szólnak a parlamenti tudósítások –, amikor a pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kormány visszavonja a költségvetési csomagtervét, s úgymond saját hatáskörében, felelősségére hozza meg azokat az intézkedéseket, melyek a büdzsé egyensúlyának fenntartására hivatottak. „A kormány felelősségelhárító kísérletét visszaverte az ellenzék” – értékelte a történteket a Magyar Hírlap szerzője.

Az ellenzéknek elégedettségre semmi oka. Nem a felelősségáthárítást akadályozta meg, hanem azt nem sikerült elérnie, hogy a kormány gazdálkodását keretek között tartó költségvetési törvényt módosítsák. Ha a törvény módosítását és a csomagtervet a parlament a koalíció szavazataival elfogadta volna, ez nem terhelte volna az ellenzéket, de korlátot jelentett volna a kormány számára. Egy törvény elfogadása nem feltétlenül jelent felelősségvállalást, de annak, hogy törvény szabályoz-e valamit, igenis van jelentősége.

Lehetséges, hogy a csomagterv visszavonása mögött a koalíción belüli feszültségek állnak? Ha hinni lehet a híreknek, a csomagterv elfogadását (ami nemcsak közvetlen áremelés) a parlamentben kritizáló kisgazdák a színfalak mögött a földtörvénytervezetük elfogadásától tették függővé. Ha a „visszavonást” döntően ez motiválta, akkor meggondolandó, hogy adott kérdések törvényi szabályozása lehet-e ennyire függő kérdés.

Akár befolyásolta azonban ez a kormányt, akár nem, a költségvetési törvény módosításának elmaradása azt jelenti, hogy – a külön törvényben meghatározott adóktól és más gazdálkodási kötöttségeken kívül – az 1990. évi költségvetési törvényt tucatnyi helyen módosítani tervező kormány deklarálja, hogy abból csupán egyetlen tételt, az év végi költségvetési hiány mértékét tekinti magára nézve kötelezőnek. Éppen azt, amit az IMF. A költségvetési törvény módosítása ráadásul kikényszerítené a módosítások egyfajta egységes áttekintését is, s a gazdasági folyamatok kézben tartását és az előrelátást, ha úgy tetszik, valamiféle tervezést. Úgy tűnik, a kormány erről hallani sem akar.

Az elmúlt egy-két évhez képest a mostani kormány költségvetési politikájában sokkal nagyobb szabadsághoz jutott, az ad hoc döntések legitimmé váltak. Az már csupán vicc, hogy a családipótlék-vitában, ahol – a lassan ocsúdó szabad demokraták szakmai segítségnyújtásával – törvénybe foglalták, hogy külön mérlegelés körébe tartozzék az, ami egyébként a költségvetés módosítását igényelte volna.

Az MDF–SZDSZ-paktum nyitott utat afelé, hogy az állami tulajdon kikerüljön a szoros – kétharmados – parlamenti ellenőrzés alól. Az egyik képviselője úgy nyilatkozott a Vagyonügynökség vitája kapcsán, hogy az állami tulajdon kormányzati tulajdonná változtatása folyik. Valóban, a Vagyonügynökség hatásköre egyrészt bővül, s a felügyelet a parlamenttől a kormányhoz kerül. A kormányzat privatizációs politikája fölött semmiféle kontroll nem lesz. A Vagyonügynökség vezetőit a kormány nevezi ki, bírósági és egyéb kontroll nem lesz. A Vagyonügynökség rendszeres beszámolója pedig valójában nem kötelez semmire.

S miközben folyt a vita, a kormány már egy hete elfogadta az átalakulási törvény módosításának tervezetét, ami lényegesen módosítja – természetesen tovább növelné – a Vagyonügynökség szerepét. Például az állami vagyonkezelő szervezet rendelkezne az összes olyan részvénnyel (üzletrésszel), mely nem kerül egyéb vállalkozó tulajdonába. De ezentúl, ha elfogadják a tervezetet, az ügynökség már előzetesen véleményezi az átalakulási terveket, s jogosult az átalakulás feltételeinek meghatározására.

A kormánypártok érvelése szerint a Vagyonügynökség tulajdonosi szerepet fog játszani, s ugyebár egy tulajdonos döntései fölött semmiféle kontrollt gyakorolni nem lehet.

A Vagyonügynökség eddig vagy 50 üggyel foglalkozott, s egyet tudott befejezni. S legyen valaki bármily rossz véleménnyel a Vagyonügynökség mai gárdájáról, aligha lehet eltagadni, hogy feszített munkát végeznek. A sokszorosan megnövekvő feladatokkal és felelősséggel – az állami vagyon nagy részével való gazdálkodással – vajon hogyan birkózik majd meg, ha körültekintően kíván dönteni? Avagy erre képtelen lesz, s az utasításokat hajtja majd végre? Kinek az utasításait? Például a gazdaságpolitikai titkárságét? De ez nem lenne más, mint a korábbi évtizedek gyakorlatának, a kézi vezérlésnek fölelevenítése. Utasításokkal való kormányzás, olyan emberek által, akik helyzetüknél fogva el vannak zárva a kellő parancsmennyiséghez szükséges információtól.

Szép, új világ.

• Beszélő