Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

„A frakció önmagában egy parlament lesz”

A jövőben a kormánypárti képviselő törvényhozói munkájának nagyobbik részét nem a parlamentben vagy a parlamenti bizottságban, hanem a saját frakciójában végzi. Hogyan?


Szekeres Imre: Munkacsoportokat hoztunk létre, amelyek nagyjából megfelelnek a parlamenti bizottságok struktúrájának. Ezekben azok is részt vehetnek, akiket érdekel a téma, de nem tagjai az illetékes bizottságnak. A törvényjavaslatokat többnyire a kormány terjeszti elő, így a kormány készíti el a törvény koncepcióját is. A két frakció megfelelő munkacsoportjainak már ebben a szakaszban be kell kapcsolódniuk a törvényalkotásba. A miniszterek elég sokat lesznek jelen a frakciók, sőt a munkacsoportok ülésein, hiszen ott kell megszerezniük a támogatást a tervezett törvényhez. Csak ezután formálódhat a tervezet hivatalos törvényjavaslattá.

Mi történik, ha a szocialista frakció és az SZDSZ-frakció illetékes munkacsoportjának eltérő az álláspontja egy-egy törvénykoncepcióról?

Először a munkacsoportoknak kell megpróbálni egyezkedni. Ha ez nem hoz eredményt, a két frakcióvezetésnek kell tárgyalnia az ügyről. Lesznek kérdések, amelyeket először a frakciónak kell megvitatnia, a munkacsoport csak a frakció állásfoglalása után foglalkozik a részletekkel.

A törvényjavaslatokhoz a képviselők általában módosító indítványokat nyújtanak be; ez a képviselői munka egyik lényeges eleme. A kormánypárti képviselők azonban ezt a jövőben csak a törvényjavaslat hivatalos beterjesztése előtt tehetik meg.

A frakció, legalábbis a szocialista frakció önmagában is egy parlament lesz. A módosító indítványoknak a frakción belül kell végigjárniuk azt az utat, amit egyébként a parlamentben kellene.

A költségvetés tárgyalásakor hiába van meg az előzetes koncepció, módosító indítványok formájában megjelennek a választókerületi érdekek, a megyei érdekek, a különböző csoportok, rétegek érdekei.

Kínkeserves kompromisszumkeresésre kell számítanunk. Negyvenórás frakcióülések lesznek, előre jelzem.

A koalíciós partnerek természetszerűen együtt szavaznak. De mennyiben jelenhet meg a nyilvános vitában az esetleg eltérő véleményük?

Nem lennék híve annak, hogy a kompromisszumok elmossák a két párt identitását. A különvélemények nyilvános képviseletére lehetőséget kell biztosítani. Ha valamilyen lényeges kérdésben a partnerek egyáltalán nem tudnak megállapodni, az a koalíció végét jelentheti.

Ebből az is következhet, hogy egyetértés híján a döntések halasztódnak. A visszamenőleges nyugdíjemelés kérdésében a parlament már most döntést hozhatott volna, hiszen az államháztartás helyzete október 15-én se lesz rózsásabb, mint ma.


A döntés elhalasztása nem a koalíciós nézetkülönbségek következménye volt, hanem a kormányváltásé. Nincs olyan új kormány, amely most végig tudná számolni, mire lesz fedezete, mikor mire lesz lehetősége.

A halasztás fenntartja a nyugdíjasokban a reményt, hogy mégis visszamenőleg kapják meg a felemelt nyugdíjat. Holott a gazdasági szakértők azt mondják, ezt nem bírja el az állam.

Nem mondják. Kilenc hónap adatai alapján ki fog derülni, hogy mennyi volt a valóságos reálbér-növekedés: a törvény értelmében ehhez kell igazítani a nyugdíjemelést.

A kormánypárti képviselőknek tartózkodniuk kell az interpellációtól is. Hogyan tudják elérni, hogy a miniszter válaszoljon például a választókerületek égető gondjaira?

A miniszterek és általában a kormány meg a frakciók együttműködését külön kell szabályozni. A miniszternek vagy az államtitkárnak el kell jönnie a frakcióülésre, a képviselő pedig ott mondja el a mondandóját, mintegy belső interpelláció formájában. Egyébként nem tartható fenn, hogy a parlamentben ne interpelláljunk.

Mi történik, ha valaki nem követi ezeket a szabályokat? Milyen szankciók képzelhetők el?


Nem a szankcionálással kell kezdeni a dolgot. Szankcionálni ilyesmit egyébként sem igen lehet. Az egyetlen járható út, hogy kialakul a belső egyeztetés mechanizmusa. Komolyabb viták esetén a frakció végül is kétharmados többséggel a frakciótagokra kötelező döntést hozhat.

„Bonyolult belső egyeztetés”

A frakciók akkor szólhatnak hozzá érdemben egy törvényhez, ha már a törvénykoncepcióról véleményt mondhatnak. Milyen szervezeti keretek között valósulhat ez meg?

Hack Péter: A koalíciós együttműködés kezdetben a kialakult helyzethez igazodik. Amíg az új jogalkotási törvény meg nem születik, a koalíciós együttműködés úgy lehetséges, ha minden tárcának van egy koalíciós felelőse a kormánypárti frakciókban, akit az egyes miniszterek tárgyalópartnerének tekintünk. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a kormánynak ugyanerre a felelősi rendszerre lenne szüksége az ellenzéki pártokban is, hogy legyen egy forró drót a kormány és az ellenzék között.) Miután elkészült a törvényjavaslat, a szöveget el kell küldeni a koalíciós frakcióknak. Meggyőződésem szerint a miniszterek nem terjeszthetnek törvényt a kormány elé anélkül, hogy ne legyen ott írásban a koalíciós pártok nyilatkozata, hogy miben van egyetértés és miben nincs. A konfliktust a kormánynak kell feloldania. Ha ez a kormányülésen nem sikerül, akkor a koalíciós egyeztető tanács feladata a kompromisszumkeresés. Így működött a koalíciós megállapodás is: a felek először a szakbizottságokban tárgyaltak, amiről nem sikerült megállapodni, az került a fő tárgyalódelegációhoz. Ami ott is elakadt, azt a két pártelnök, illetőleg Kuncze–Szekeres párosa vitatta meg.

A MSZP a parlamenti bizottságok megfelelőiként a frakción belül munkacsoportokat hoz létre, amelyekbe egy-egy téma kedvéért is be lehet szállni.


Az SZDSZ-ben négy éve így működnek a bizottságok. Bizottságonként változik, hogy ez a munkacsoport csak parlamenti képviselőkből áll, vagy más szakértők is részt vesznek benne. Az alkotmányügyi terület felelőseként én egy szakértőkkel kibővített grémiumot szeretnék működtetni, sőt, egy jogi kabinetet is, amely havi rendszerességgel találkozik, és kötött napirend alapján végigvenné a parlament elé kerülő témákat, hogy szélesebb perspektívából is meg tudjuk közelíteni őket.

A koalíciós pártok képviselőinek csak nagyon korlátozottan lesz lehetőségük arra, hogy módosító indítványokat nyújtsanak be egy-egy törvényjavaslathoz. Hogyan lehet ezt pótolni?


Tulajdonképpen itt az történik, hogy a parlamenti vita előrébb kerül. Ez meghosszabbítja a törvény beterjesztéséig terjedő időt, de lerövidíti a beterjesztés és az elfogadás közötti szakaszt. Amikor megszületik egy törvényjavaslat szövege, a frakciók megkapják, és a frakciókon belül történik a módosító indítványok feldolgozása. Tehát a koalíciós képviselőknek igenis lesz módja módosító indítványt benyújtani, csak nem a plenáris üléshez, hanem a frakción belüli vitához. Azt szeretnénk elkerülni, hogy a koalíció úgy működjön, ahogyan az MDF-kormány a kellemetlen ügyeit kezelte: az igazságtételi törvényjavaslatot Zétényi–Takács álnéven, az áfaemelést Beeker Pál álnéven nyújtotta be a kormány. Nem feltételezzük, hogy az MSZP erre törekedne, de tekintettel arra, hogy megvan a több mint ötven százaléka, elvileg tehetné azt is, hogy széttárja a karját, ahogy az MDF-kormány, és szabadkozna, hogy nem tehetünk róla, ez csak egy képviselő javaslata volt, azután a többség megszavazta. A garanciák között mi azért tartottuk fontosnak ezt a nem túl elegáns, mégis szükségszerű szabályt, hogy ne lehessen a képviselői módosító indítványok révén kikerülni a koalíciós megállapodást.

A módosító indítványok elfogadásáról vagy el nem fogadásáról így a frakciónak kell dönteni?

Igen, így van. Ha vita alakul ki, akkor először a három tárgyalófélnek, a kormánynak, az MSZP-s munkacsoportnak és az SZDSZ-es munkacsoportnak kell egyezségre jutnia. Ha nem sikerül, akkor a frakció dönt, hogy vétót emel-e az előterjesztéssel szemben vagy sem. Ha vétót emel, akár egy módosító indítvány, akár egy törvényjavaslat ellen, akkor következik a kompromisszumkeresés a koalíciós egyeztető testületben.

Szekeres Imre szerint a minisztereknek, államtitkároknak gyakran meg kell majd jelenniük a frakcióüléseken, sőt a munkacsoportok megbeszélésein is. Lesznek negyvenórás frakcióülések is, mondja az MSZP frakcióvezetője.

A minisztereknek, cserébe azért, hogy a koalíciós képviselők nem a plénumon kérdezik és interpellálják őket, a koalíciós frakciók rendelkezésére kell állniuk. Azt is el tudom képzelni, hogy lesznek negyvenórás ülések, mert igenis felértékelődik a frakció szerepe. Az új kormányzati időszakban nem a kormány diktál a frakcióknak, hanem a frakciók is beleszólhatnak a kormány munkájába.

Számos dologban bizonyára mégsem jön létre egyezség. Nem kell-e attól tartani, hogy sok döntés halasztódik, sok ügyben egyezség híján döntés se lesz?


Hogy sok ügyben vagy kevés ügyben, azt nem tudom, de lesznek ilyen ügyek, az biztos. Csakhogy még mindig jobb, ha halasztódik a döntés, mint ha olyan helyzetekbe kerülünk, amelyekből nincs jó kiút. Ebből a szempontból figyelmeztetőnek tartom a koalíció eddigi közös döntéseit. A polgármesterügy mindkét koalíciós pártban nagyon rossz érzéseket hagyott hátra. Bizonyos konfliktusokat a szőnyeg alá próbáltunk söpörni, hiszen az SZDSZ-en belül korántsem értett mindenki egyet a polgármesteri összeférhetetlenség feloldásával. A koalíciós együttműködésnek az egyik legnehezebb pontját abban látom, hogy két dimenzióban zajlanak a viták. Lehet, hogy az SZDSZ-es és az MSZP-s tárgyalódelegációk a szociális bizottság hatáskörébe tartozó kérdésben a legteljesebb harmóniába kerülnek, de az álláspontjuk homlokegyenest ütközik az SZDSZ-es és MSZP-s költségvetési bizottság szintén harmóniában lévő álláspontjával. Lesznek kérdések, amelyekre az MSZP szocialista, az SZDSZ pedig liberális megoldást javasol, ez az egyik dimenziója a vitának. A másik, hogy valahol ki kell hordani az ágazati lobbyk frakción belül megjelenő hatását, amiről volt tapasztalatunk az elmúlt négy évben az SZDSZ-frakción belül is. A frakció számára ez nagyon bonyolult belső egyeztetési kérdés. De még mindig jobb szembesülni a nehézségekkel, mint az, hogy már folyik a parlamenti vita, mint az elmúlt négy évben például az agrártörvényekről, de közben még alakulnak a koalíciós pártok egymás közötti megegyezései, és a koalíciós partnerek az ellenzékkel zsarolják egymást. Ennél jobb, ha a törvényjavaslatokat csak akkor nyújtják be, amikor a koalíción belül már felszámolták a nézeteltéréseket. Akkor elvárható, hogy a koalíció, érzékelve azt, hogy mi volt a kompromisszum lényege, kiálljon a kompromisszum mellett.

Lesz-e lehetőség arra, hogy a két párt a maga eltérő kiindulópontját, másfajta megközelítésmódját tudassa a nyilvánossággal?


Ez nagy lecke mindkét párt számára. Mindkét félnek meg kell találnia azt a határt, ahol még a lojalitás keretei között érzékeltetheti az eltérő véleményét. Korábban a KDNP is küszködött ezzel, hogy hogyan tudja a másságát bizonyítani. Ez az SZDSZ számára is és az MSZP számára is kihívás. De szerintem a hétköznapi munka közben is lehet érzékeltetni, hogy vannak pontok, ahol engedtünk, illetve van, amiben elfogadtuk a másik fél álláspontját.

A politikai viták a frakcióüléseken zajlanak a nyilvánosság kizárásával. Sokak szerint ez rontja a demokrácia esélyeit.

Ezzel nem értek egyet. A döntések eddig is hol a kormányüléseken születtek, hol a kormánypárti frakcióüléseken, mindkét esetben a nyilvánosság kizárásával. Eddig a parlamentben volt hat frakció, plusz a kormány. A kormány rendszeresen úgy jelent meg, mint a hetedik frakció, a hetedik politikai erő, ami a politikai közvélemény durva félrevezetése. Szerintem az a gyakorlat, amelyet most tervezünk bevezetni, tisztábbá teszi a politikai frontokat: az egyik oldalon a kormány és a mögötte levő pártok álláspontja, a másik oldalon az ellenzék álláspontja. Az elmúlt ciklusban a parlament lejáratásához nagymértékben hozzájárult az is, hogy tökéletes káosz volt, hogy ki kivel és ki ellen van. Ilyen értelemben nem csökken, hanem majdhogynem növekszik a demokratizmus: tisztázódnak az álláspontokat elválasztó politikai különbségek.

• Belföld