(Kozma Blanka)

Nyomtatóbarát változat

A budapesti családgondozók egy csoportja évek óta foglalkozik az engedély nélküli kereskedelem, többek között az illegális virágárulás problematikájával. Mindnyájunk egybehangzó véleménye, hogy az idős kisnyugdíjas nénit, a sokgyerekes cigányasszonyt, a fiatalon megrokkant, minimális járadékból tengődő egyént nem szabadna bűnözőként kezelni s agyonbírságolni (s amelyik nem tudja kifizetni a büntetést, börtönbe zárni), mert megélhetési gondjai miatt kiegészítő pénzkereseti lehetőséghez akar jutni, éppen ennek révén érve el, hogy fűteni tudjon, az áramszolgáltatást lakásából ne kapcsolják ki, hogy gyermekeinek napközi-térítési díját befizesse.

Ezek a megalázott, rendőröket leső, közterület-felügyelők elől futkározó emberek pedig társadalmi szükségletet elégítenek ki, hiszen olcsó portékájukat (virág, primőr zöldpaprika, fonott áru, fenyődísz, szilveszteri duda stb.) megveszik, fizetőképes keresletet elégítenek ki, áruikra igény van…

Tanácsi félfogadási napokon természetesen megállás nélkül engedélyért esengő ügyfelekkel volt dolgunk, de tehetetlenül tártuk szét karjainkat, mivel az akkori jogszabályok a legtökéletesebb módon tették lehetetlenné, hogy ebből az elesett rétegből kereskedő váljon. A kereskedelmi és kisipari engedélyek kiváltásához akkor még szakképzettséget kellett felmutatni, s a mi családjaink ezzel nem rendelkeztek. A milliós nagyságrendű tőkelekötést igénylő pavilonépítési akciókba sem tudtak bekapcsolódni, így e réteg számára a kisegzisztenciává válás lehetősége zárva volt.

Nagyot lélegzett a szakma, amikor megjelent a várva várt rendelet: 1990. április 1-jétől minden nagykorú magyar állampolgár alanyi joga vállalkozási igazolvány kiváltása. Igen korán kellett szembesülnünk viszont az új helyzettel, azzal, hogy ügyfeleink – elenyésző kivételtől eltekintve – a közterület-használati engedélyekhez változatlanul nem jutnak hozzá, a gomba módra szaporodó társaságokkal szemben versenyképtelenek az üzlethelyiségek bérlésében, míg az asztalról-gurulókocsiról való árulást – néhány utcai zöldségstand kivételével – nem engedélyezik a műszaki osztályok, a legnagyobb forgalmú helyeken, az aluljárókban pedig jogszabály tiltja (2/1984-es Főv. Tanács rendelet) közterület-használati engedély kiadását. A Bokréta Kereskedelmi Kisszövetkezetet e felismerés eredményeképpen alapítottuk (a VI. kerületi Családsegítő Szolgálat és a Főv. Tan. Cigány Szociális Művelődési Módszertani Központ anyagi támogatásával), mintegy érdek-képviseleti szerveként a szakképzetlen, a szervezett munkaerőpiacról kiszoruló, elhelyezkedési nehézségekkel küzdő családjaink számára. A szövetkezet a IX. kerületben kezdte meg tevékenységét. 1990. szeptembertől 9 virágstandot nyitottunk az addigi illegális árusok számára a kerület forgalmasabb pontjain, az aluljárók kivételével, mivel oda a valóban jóindulatú kerületi műszaki osztálynak sem állt módjában engedélyt kiadni.

Eredményeink sajnos eddig igen részlegesek: sokgyerekes cigányasszonyaink kereső családtagjuk teljes fizetését, míg mások a család egyetlen mozdítható vagyonát, a tévét vitték be zálogba, hogy a közel 20 ezer Ft-ba kerülő virágárusító kocsit megvegyék, s elkezdhessék tevékenységüket. Árusaink jelenleg már közterület-használati díjat, társadalombiztosítási járulékot, adót fizető állampolgárokká váltak, s keserűen tekintenek le aluljárói volt társaikra, akik elveszik tőlük a forgalmat, míg az ő virágjuk nemegyszer a nyakukon marad.

A jelenlegi helyzet mindenki számára elgondolkodtató, egyrészt mert esetünk bizonyítja, hogy a cigányok nemcsak illegálisan hajlandók kereskedni, mentesülve ezáltal az adófizetés alól (többszörösét fizetik be szabálysértési bírság címén), de az is látható, hogy szövetkezeti tagjaink igazi profilja a csokrozott, olcsó, nagy mennyiségben piacra dobott, csökkent értékű virág, ami a nagy forgalmú aluljárókban gazdaságos, a felszínen, pl. egy metrókijárat oldalában nagyon nehezen élnek meg.

Bizonyított továbbá, hogy egyes érintett kerületek – mint pl. a IX. – hajlandók az ügyben az optimális megoldás keresésére, s ami feltétlenül figyelmet érdemel, hogy velük még az önkormányzati választások előtt, a „gondoskodó önkormányzatok előtt” sikerült megegyezésre jutnunk.

Ennél a pontnál viszont, érthetetlen módon, de teljesen leállt az ügy. A folyamat már beletorkollik a helyhatósági választások utáni időszakba, s az önkormányzatokkal szembeni helyzetünk nem szívderítő: a VI. kerületben a már „letárgyalt” 3 stand sem akar beindulni; az V. kerület műszaki osztálya 2 helyet jelölt ki számunkra mint lehetséges árusítási pontot, de Laczkó alpolgármester úr visszavonta azokat, mondván, hogy a későbbiek során még tárgyalnak a dologról. A IX. kerületi műszaki osztály (mely mint említettem, valóban méltányosan állt az ügyhöz) pár hetes várakozási idő után a legforgalmasabb standunkat megszüntette forgalmi okokra való hivatkozással, s azóta is képtelenek vagyunk (interpelláció a Fidesz részéről) „kiverni” az önkormányzatból a visszaadását.

Demszky az aluljárók és a Belváros megtisztítása mellett foglalt állást, figyelmen kívül hagyva, hogy emberek megélhetése került ezzel veszélybe. Ma fel sem lehet sorolni annak a társadalmi körnek a szakmai összetételét, mely egy szociálisan érzékeny helyhatósági vezetést akart maga körül látni, s valóban ez irányban mutatott Demszky Gábor korszakváltást jelentő választási beszéde, melyben kiállt a hajléktalanok ügyéért, vállalva ezzel azt (mint szociológus nyilván tudta), hogy jelentős számú szavazattól esik el emiatt, merthogy a sokak szemében „élósködők” – munkanélküliek, „rohadt cigányok” védelmére kelt…

Igaza van mindenkinek abban, hogy a jelenlegi rendetlenséget fel kell számolni, de naiv ábránd azt hinni, hogy a jelenlegi helyzet rendőri szigorral megoldható. A megoldás a megfelelő számú engedély kiadása lehet, hiszen azért lehet az aluljáró ma mindenkié, mert jelenleg senkié.

Szemléletváltozásról, engedélyek kiadásáról egyelőre szó sincs, s félő, hogy az a létfenntartási kényszer, mely eddig aluljárói árulás formájában oldódott fel, a lehetőség beszűkülésével könnyen átcsap kemény bűnözésbe. Lehet, hogy megérjük még, amint sápadt, vérszegény erdélyi fiatal asszonyaink a Rákóczi tér környékén fognak sétálgatni, mert városképi szempontok miatt csergéjükkel a kezükben a Jászai téri aluljáróban nem tartózkodhatnak.

• Visszabeszélő