Skip to main content

[Olvasói levél]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(„Az önkéntes tagdíjfizetésről”, 26. szám)


Kalocsán, az Építőipari Kisgépgyártó Vállalatnál tavaly decemberben alakítottuk meg a Független Demokratikus Szakszervezetet. A 20 fős alapító tagság mellé 2-3 hónap leforgása alatt további 85 fő csatlakozott. Vállalatunk közel 220 fős dolgozói kollektíváját tekintve ez az arány igen jónak mondható. Tagdíjként a bruttó alapfizetésünk (prémium, jutalom stb. nem számít bele) 1%-át fizetjük, önkéntes alapon havi befizetésekkel. A hagyományos szakszervezetből való kilépéssel különösebb konfliktusunk nem volt. Mindamellett, hogy hívei vagyunk az önkéntes havi tagdíjfizetésnek, mégsem ezt a problémakört érezzük legfontosabbnak a szakszervezeti munkában.

Meggyőződésünk szerint az egyes dolgozói kollektívákat közvetlenül érintő szakszervezeti munka hatékonysága a vállalati, intézményi stb. szférában dől el.

A tagok megfelelő háttértámogatásával, a tárgyalandó témák alapos ismeretével, megfelelő érvanyaggal, korrekt vitapartnerként kell leülni tárgyalni a vállalati vezetőkkel.

A dolgozók érdekképviseletét az elfogadható szintig terjedő kompromisszumkészséggel, frázisoktól és demagógiától mentesen kell ellátni.

Tágabb értelemben a központi vezetőkre ugyanezen szabályok vonatkoznak.

Az MSZOSZ még megújítva is elég életképtelennek tűnik. Hitelét vesztett mozgalom, hitelüket vesztett vezetőkkel. Rendezetlen vagyoni viszonyok, koncepciótlan frázispufogtatások, hatalmi harc a csúcson.

A Liga törekvései szimpatikusak, azonban tömegbázisuk országos viszonylatban elenyésző, és munkájuk nem eléggé ismert.

A dolgozók tényleges érdekképviseletéhez szerintünk az alábbiak szükségeltetnek:

– a parlament által jóváhagyott, világos, egyértelmű szakszervezeti törvény;

– alulról építkező, koordinációs feladatokat ellátó szövetségi rendszer;

– hiteles, képzett, a tagok támogatást élvező szakszervezeti vezetők minden szinten. Rendszerváltás a szakszervezetekben is.

Kalocsa, 1990. 07. 20.
 

Wiedner István ügyvivő

























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon