a szerkesztő, Csalog Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Tilos a Rádió

Kedves Feri,

cikket kértél tőlem a Beszélőben – nem ezt ugyan, de hát most ez van.

Megszólaltál a 168 órában (szeptember 7.). Arról kérdeztek, hogy – úgy is mint egykori szamizdatos – mit szólsz a Tilos Rádió illegitim tevékenységéhez. Mire Te – táncos léptekkel belesétálva a kelepcébe – keményen elhatároltad magadat az ilyesfajta törvénytelenségektől. Kifejtvén, hogy más dolog volt a polgári engedetlenség akkor, a szamizdatos időkben, és más dolog most. Hiszen a Te idődben egy diktatúrával szemben, most viszont egy parlamentáris demokráciával szemben nyilvánul meg a törvényszegés, következésképp mostanság az ilyesminek semmi helye – valahogy így mondtad (még nem jelent meg a lap, csak a rádióban elhangzottakat próbálom emlékezetből idézni).

Én meg szívtam a fogam. Sőt: dühöngtem.

Mondhattad volna Mécs Mónikának, hogy hát ez bizony fogas kérdés, aligha lehet rá egyértelmű választ adni. Mert hogy az a diktatúra már nem is volt olyan színtiszta, olyan veszekedett diktatúra – míg ez a parlamentáris demokrácia még korántsem olyan tökéletes parlamentáris demokrácia, tehát, hogy a képlet bizony kissé elmosódó. Elmondhattad volna, hogy mi tagadás, érzel némi rokonszenvet késő utódaid mellett, mint ahogy vélhetőleg az istenadta nép jó része is ilyesféleképp érez. Hiszen az immáron harmadik éve húzódó frekvenciamoratóriumot bizony igen sokan utáljuk és disznóságnak tartjuk, a sajtószabadság szándékosan állított korlátjának, és ha ezek a kedves Szabók segítenek félretolni ezt a korlátot, azzal csak jót tesznek. Meg hogy különben is, van azért az ilyenfajta pofátlankodásnak pozitív tartalma: alternatívát támaszt az egyre silányodó közszolgálati rádió monopóliumával szemben, pont ahogy a néhai szamizdat tette valaha, mindnyájunk hasznára. Ami mellé elmondhattad volna, hogy ugyanakkor nem lehetsz holtbiztos a kalózok tiszta szándékai felöl, hátha az anyagi függetlenségük csak mese habbal, könnyű elképzelni, hogy olyan erők állnak mögöttük (forinttal is meg még annál is keményebb valutával), amelyek nem éppen a sajtószabadság oldaláról, de anyagilag érdekeltek a moratórium elsöprésében, és hogy ez esetben már a rokonszenved sem felhőtlen – habár nem is tárgytalan egészen, hiszen esetenként anyagi érdekű akciók is szolgálhatják a szabadság ügyét. És mondhattad volna, hogy fontos lenne hinnünk a létező parlamentáris demokráciában, ha mégoly tökéletlen is még, ennélfogva amíg csak egy mód is van rá, helyes ragaszkodnunk a törvényes úthoz, ahogy ezt mostanában bölcs megfontolással Te magad is teszed, hiszen a törvényszegés veszélyes példa, a modell elharapódzása kiszámíthatatlan ingovány felé vezethet, ami manapság igazán nem egy kívánatos útvonal. Mondhattad volna – azaz, pontosabban, mondtam volna én, a helyedben.

Két nyomós okból is.

1. Taktikai meggondolásból. Mert mi van, ha ez a renitens akció túl sok magyar állampolgárnak tetszik? – és épp a liberális beállítódásúaknak! Az van, ugyebár, hogy akkor a merev rendpártiság ugyanezeknek nemigen fog tetszeni. Avagy, más megközelítésben: hogy néz az ki, hogy én (mármint: Te), aki még nem oly rég a parlamenten kívül téblábolva híres rendbontó voltam, ma, a parlamentben csücsülve a parlamentarizmust védem a rendbontókkal szemben? Csak nem azért teszem, merthogy közben már én is beültem? Tyuhaj, hát mégiscsak a lét határozza meg a tudatot?!

2. Meg persze, ami még sokkal fontosabb: elvi okokból. Ezek a mostani szamizdatosok végtére is egy rossz, kártékony törvénnyel szegülnek szembe. Tennék bár törvényes módon – de hát tehetik? És nem kizárt: nekik sokkal sötétebb véleményük van a mostani rendszerről, mint nekem – szép dolog vagy elvszerű eljárás, ha ilyen durván elvitatom a véleményük kinyilvánításának jogát vagy lehetőségét?

Kedves Feri, isten bizony rühellem, hogy örökké csak összeakaszkodunk. Hol a körkörös védelem harcmezején, hol egy elfuserált tüntetés miatt kerülök szembe elvbarátaimmal, hol a biliborogató MDF-es Szabó Lukács mellett vagyok kénytelen kiállni egy párttársammal szemben, hol holmi alternatív söpredéket védelmezek ellenedben – tényleg sajnálom. Úgy valahogy működhet ez, hogy az „enyéimre” kényesebb vagyok, mint a vadidegenekre. És hát én nem valamiféle ódivatú pártfegyelemre esküdtem, hanem mindössze csak egy elvrendszerre.

Üdvözöl:
egykori szamizdatos társad,
Csalog Zsolt



Ui.: Ne feledd majd a honoráriumomat. (Szokásotok.) Mert én az írásaimból – ha úgy tetszik: ezekből az alkalmi dühöngéseimből – élek: a mostani viszonylagos demokrácia még nem hozta meg, hogy állásom lehessen. (Ha lenne, talán én is a törvényes rendet dicsérném és védeném –habár remélem: még akkor sem ilyen durván, ahogy most Te tetted.)

Kedves Rádióhallgató!

A levelében említett nyilatkozat a rádióban hangzott el, a 168 óra című lapban jelent meg, a Beszélő szerkesztőségében így némiképp célt tévesztett. Hogy mégis közöljük, az főképp a levélíró iránti személyes rokonszenv kifejezése.

A rádióban elhangzott nyilatkozat egy hosszabb beszélgetés része, de töredékes voltában is tartalmazza a hiányolt kijelentést. Szó szerint (már a lapból idézem): „Másrészt azt sem helyeselhetem, hogy itt hosszabb ideje frekvenciamoratórium van. A kormány lehetetlenné teszi, hogy a különböző magán-rádiótársaságok, magán-tévétársaságok színesebbé, plurálisabbá tegyék a magyar sajtóviszonyokat.”

A feltételezés, miszerint egykori rendbontó létemre „ma a parlamentben csücsülve a parlamentarizmust védem a rendbontókkal szemben”, tökéletesen helytálló. A demokratikus ellenzék ugyanis nem azért szegte meg a pártállam előírásait, mert természete szerint rendbontó volt, hanem mert törvényes rendet, jogállamot akart. A jogállam pedig nemcsak azt jelenti, hogy a törvény megvédi az állampolgárt a hatalom önkényével szemben, hanem azt is, hogy a törvény mindenkire egyaránt kötelező – még azokra is, akiket egyébként szeretünk. Mind a parlamenten kívül, mind azon belül vannak erők, amelyek a szabad választással létrejött jogállam megsemmisítésére vagy üres formává silányítására törekszenek; a frekvenciamoratórium makacs fenntartása kétségkívül ez utóbbit szolgálja.

Jogállamban a politikai erők a politikai nyomásgyakorlás számos legális eszközét igénybe vehetik – az interjú kimaradt részében erről is beszéltem. Ha egyszer ezek alkalmazására nem lesz mód, visszamegyek rendbontónak. De akkor már nem leszek parlamenti képviselő. Mert valóban a lét határozza meg a tudatot – és viszont (Félreértés ne essék a szabad demokraták a taxisblokádot sem helyeselték, csak a válság erőszakos „rendezése” ellen emeltek szót.

Ami a levél utóiratát illeti az akár hitelrontásnak is beillenék – ha nem magunk közöltük volna. Olvasói levelekre általában nem szoktunk honoráriumot fizetni, ezúttal azonban megtesszük.











Tisztelettel: a szerkesztő

Ui.: Kedves Zsolt! Elfelejtetted megemlíteni, hogy a cikk, amelynek a megírását nem vállaltad a Beszélő számára, a debreceni szociális otthonban tapasztalt visszaélésekről szólt volna. Mint ahogy a rádióriportban sem említetted, hogy az SZDSZ – tudomásom szerint Kis János – kérésére vettél részt a debreceni vizsgálatban. Végezetül engedj meg egy pimasz, de szívből jövő tanácsot: kiváló írótehetségedet ne pazarold folytonos – és kisszerű – kötözködésre.

• Visszabeszélő