(Gyekiczki András), (Lovas István), TGM

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Szerkesztőség!

Októberi számuk „Visszabeszélő” rovatában Tamás Gáspár Miklós bocsánatot kér Kenedi Jánostól, amiért azt állította, hogy, egyebek között, Kenedi kivételezett kutató.

Nem értem, miért kér bocsánatot Tamás Gáspár Miklós, és azt sem értem, miért cáfolja Kenedi ugyanabban a számban azt, amit Tamás állít.

Nem értem Kenedit, hiszen éppen ő gratulált nekem nemrégiben telefonon, amiért lankadatlan kitartással viszem tovább azt az immár több mint öt éve folyó pert, amelynek lényege az, hogy a Belügyminisztérium az összes, rólam tárolt anyagot nem akarja kiadni.

Nem értem Tamást, aki – ha máshonnan nem – az egykori heti Beszélőből és a Népszabadságból több alkalommal is értesülhetett a precedens értékűnek tekintett jogi birkózásomról.

1991. május 8-án kelt levelében a belügy kabinetirodájának akkori vezetője azzal utasította vissza, hogy anyagomat megvizsgálhassam, miszerint irataim „kutatási korlátozás alá esnek”. Márpedig ha én a saját anyagomat sem kutathatom, miként kutathatja valaki más az anyagomat, hacsak itt nem privilegizált kutatóról van szó?

A puding próbája természetesen megevése: ha Kuncze belügyminiszter lehetővé teszi, hogy a Belügyminisztérium archívumában csupán a saját anyagaimat összeszedhessem és fénymásolhassam oly módon, mint Kenedi tette mások anyagával, a per megszűnne.

Érdekességként: ügyvédemnek, a kitűnő Somogyi Jánosnak, eddig már sikerült olyan további dokumentumokat is kipréselni a belügyből, amelyeket a minisztérium korábban „nem talált”. Mivel Kenedi János könyve kapcsán sok vélemény jelent meg, talán érdekes lenne jelezni, hogy milyen mértékben lehetnek hamisak az ügynöki jelentésen alapuló belügyi iratok. Csupán egyetlen példa a III/III-as slamposságból. (Ezt az anyagot ügyvédem szintén a belügytől kapta, idén szeptemberben.)

„LOVAS ISTVÁN, a SZER kelet-európai osztályának vezetője meghívta KŐSZEG FERENCet f. hó 27-ére az amerikai nagykövetségre, a MARK PALMER nagykövet által szervezett kerekasztal-beszélgetésre, melynek résztvevői a nagyköveten és Lovason túl az SZDSZ részéről Kőszeg, a FIDESZ részéről pedig FODOR GÁBOR lenne. A beszélgetés témája: az ellenzék véleménye az USA kelet-európai politikájáról.

Lovas megkérte Kőszeget, hogy értesítse Fodort az eseményekről. A felkészüléshez Lovas biztosítja az anyagot.

Az információ forrása megbízható, ellenőrzött, tartalma nem ellenőrzött.

Intézkedés: az információt – ellenőrzését követően – hasznosítják a tájékoztató munka során.

(III/III).”









A fentiekből a következő nem igaz: a SZER-ben nem volt kelet-európai osztály. A SZER-ben soha, semmiféle vezető nem voltam. Palmerrel kerekasztal-beszélgetésen soha nem vettem részt. Pusztán kétszer beszéltem vele (egyszer Münchenben, egyszer Budapesten) arról, hogy mivel anyámnak a belügy nem ad útlevelet, nem látogathat meg külföldön, kértem, tiltakozzon. (Palmer megtette.) A beszélgetésen sem Kőszeg, sem Fodor nem volt ott. Ahogyan mondják: a többi mind stimmel. Nem irigylem azt a kutatót, aki a belügyi jelentések alapján akarja rekonstruálni a történelmet.

Lovas István

A fene érti már ezt az egészet. Lovas István ügyéről csak most értesültem: legyen lankadatlan. – Ám tévedés azt hinni, hogy csak a III/3., III/4. … volt hülye: a PB jegyzőkönyvei épp ennyire idióták. – TGM

---

Szerkesztőségünk a levélben foglaltakról a Belügyminisztérium kabinetirodájának tájékoztatását kérte. Kérésünkre a kabinetiroda vezetője válaszolt:

Tisztelt Szerkesztőség!

Lovas István levelének több állítása nem felel meg a valóságnak.

Az eddig történtekhez hozzátartozik, hogy 1991-ben az akkori belügyminiszter, Boross Péter tagadta meg tőle bizonyos rá vonatkozó iratok megismerését. A Belügyminisztérium illetékesei – az 1992-ben megindított perben – folyamatosan azt nyilatkozták, hogy nem őriznek róla szóló titkosszolgálati jelentéseket.

Az évek óta húzódó eljárás jellegéről, tartalmáról a minisztérium jelenlegi vezetése akkor kapott képet, amikor egy újságcikk megjelenése után, információs jelentést kértünk az ügyben.

Ezt követően vizsgálatot rendeltem el annak megállapítására, hogy megfelel-e a valóságnak az az állítás, mely szerint a Belügyminisztérium nem tárol a kérelmezőre vonatkozó operatív iratokat. A belső vizsgálat megállapította, hogy ez nem fedi a valóságot. Előkerültek olyan részadatok, amelyek föltalálása már 1991-ben és azután is lehetséges lett volna.

A vizsgálat lényéről és eredményéről 1996. augusztus 6-án írásban értesítettem Lovas Istvánt. A föllelt iratok másolatát pedig – melyek közül levelében is idéz – megkapta.

A levél másik állítása, hogy Kenedi János a belügyminiszter által „privilégiumokban” részesített kutató.

Ez sem igaz. Kenedi János tudományos célú kutatást végzett a Belügyminisztériumban. Ehhez mellékelte egy tudományos kutatást végző szerv ajánlását, sőt beszerezte a levéltári törvényben meghatározott kuratórium engedélyét is. Így törvényes joga volt – a könyvében később közölt – adatok megismeréséhez.

Hasonló módon már számos történész kutatott a Belügyminisztérium irattáraiban. Kenedi kutatása annyiban sajátos, hogy ő – élve a törvények adta lehetőségekkel, ugyanakkor megfelelve az előírt kötelezettségeknek – operatív tartalmú iratok tudományos célú feltárásához kért engedélyt. (Megjegyzem, hogy már mások is kutattak és – talán elkerülte Lovas István figyelmét – közöltek hasonló dokumentumokat.)

Kenedi János nem „összeszedte” és „fénymásolta” a másokra vonatkozó adatokat, különösen nem a Lovas Istvánra vonatkozókat, hiszen ő említve sincs a könyvben, hanem – esetenként anonimizált vagy titokvédelmi okokból „kifestett” – másolatokat kapott csupán.

Valóban, miként azt Lovas István is írja: „Kenedi János könyve kapcsán sok vélemény jelent meg.” A fanyalgás és a felesleges gyanúsítgatások helyett talán hasznosabb lenne azt látni a Kenedi-könyvben, ami a lényegét adja: ez az első összefoglaló mű, amely áttört azon a falon, amelyen Lovas István nem volt képes 1991 óta – csak a liberális belügyminiszter segítségével, 1996-ban.

Üdvözlettel:

Dr. Gyekiczki András

• Visszabeszélő