Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Dr. Gyekiczki Andrással, a Belügyminisztérium kabinetfőnökével személyesebb kapcsolatom úgy kezdődött, hogy e helyütt a decemberi számban jót vitatkoztunk, amelyért utólagos köszönet a Beszélőnek. Ezt követte közvetlen találkozásunk, melyen a minisztériumban rólam tárolt információk ügyében öt éve folyó peremről beszélgettünk egy rádiós és ügyvédem, Somogyi János társaságában.

Lehet, hogy ez az ország sajátossága: a személyes találkozás többre vezetett, mint a végeláthatatlan perek sorozata, Majtényi adatvédelmi biztos erőfeszítései és a meglehetősen sok publicitás.

Dr. Gyekiczki úr néhány nap múlva meghívott egy személyes találkozóra minisztériumába, ahol bemutatott Tyekvicska Árpád miniszteri szakértőnek, akit felkért, nézzen még egyszer utána, hátha igazam van, és a BM-ben tárolnak még rólam anyagokat. Tyekvicska úr – és ezt hadd állítsam négy, olyan országban töltött éveim tapasztalatai alapján, ahol kiforrott demokrácia működik – egy állami hivatalnokot messze meghaladó, szinte emberfeletti munkával, sok száz oldalnyi dokumentum egyetlen lapján egy kézzel írott számból kiindulva ásott elő egy rólam szóló újabb dossziét egy olyan szobából, ahol a dobozokban tárolt anyagokhoz nincs név szerinti mutató.

Gyekiczki és Tyekvicska úr ezenkívül még három további kötetet talált, melyekben több tucat oldal szól rólam.

Annak ellenére, hogy a tisztességes magatartásnál jobban semmi nem vesz le a lábamról, politikai ügyekben mégsem ismernek naivnak, és így jelenthetem ki: a legparányibb kétely sem maradt bennem: azok a további rólam szóló iratok, amelyeket nem találtak, nincsenek a Belügyminisztériumban és nyilván a kémelhárításhoz, vagy a titkosszolgálathoz kerültek. Az előbbiekhez nyilván akkor, amikor a Szabad Európánál kezdtem dolgozni.

A hosszú pernek így vége szakadt. De az ügy vett egy – igencsak váratlan – fordulatot. Így egy másik per indul. Ami viszont egy újabb történet.












Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon