Skip to main content

T. Beszélő Szerkesztősége!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1997. januári számukban dr. Ungváry Rudolf 1959 címmel írt cikket, melyben Szilágyi Ernőről tévedésekkel tűzdelt és kategorikus megállapításokat tesz. Többek között azt, hogy „halála után nem maradt utána semmi”.

Szilágyi Ernővel 1957-től közel tíz éven át a legszorosabb napi baráti kapcsolatban voltam. Talán egyedüliként több száz levelét őrzöm. A tévedés kiigazításaként cáfolatul örömmel adnám válogatását közre.

Szilágyi Ernő a század, az egyetemes magyar filozófia és kultúrtörténet egyik jelentős személyisége, akiről azért nem tud szellemi közéletünk, mivel abban nem kívánt részt venni, publikálással azt legitimálni. Tanítványaival folytatott levelezése – morzsák, melyeket fel kellene szedni – nem hagy efelől kétséget. Nem a „közjót”, az egzisztenciát szolgálta. Hatása követőiben él tovább. Nem sorolom ezúttal, de nincsenek kevesen, akiket életre szólóan determinált. Megalkuvásra képtelen szuverén jellem, európai horizontú gondolkodó, a legnagyobb humanisták egyike. Mai mércével mérhetetlen. Volt itt ilyen is. Itt élt közöttünk.

Tisztelettel










Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon