Skip to main content

[Olvasói megjegyzések]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A haladó politikai mozgalmak évszázados követelése volt világszerte az általános, titkos, arányos választójog, és a legszívósabb küzdelmet éppen Angliában folytatták érte. Így aztán különös, hogy az e célokért folyó tüntetésünket nem más, mint Bill Lomax jellemzi oly módon, hogy „még az ’56-os célokat zászlajára tűző” Magyar Október Párt is oda süllyedt, hogy egy sátorban kempingezik a Parlament előtt” (Beszélő, 1990. április 14.).

A Beszélő szerint azonban a Magyar Október Párt még mélyebbre süllyedt. Nevezetesen: „az ország a választások mellett döntött” (hát persze! – nyilván ezt bizonyítja a második forduló agyonhallgatott, alig több mint 40%-os részvételi aránya is), „s Krassót demokratikus követelései az MSZMP-nél is szélsőségesebbekkel sodorták egy táborba. Kár.” Sátrainknál valóban osztunk egy felhívást, amely a mieinkhez hasonló követeléseket tartalmaz – ezt többek közt a forradalom után halálra ítélt Fónay Jenő, Forgács Ferenc, Szlama Árpád, Wittner Mária és a Corvin köz nyugati emigrációba kényszerített parancsnoka, Pongrátz Gergely írta alá. A Beszélő szerint ők lennének az „MSZMP-nél is szélsőségesebbek”? Kár.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon