Skip to main content

Országomat egy pár lengyel cipőfűzőért?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egy (kis)polgár aggodalmai


A hatalmas körúti bérházban és közvetlen környékén a választási előcsatározások – összejövetelek, vitaestek, gyűlések – óta négyen-öten tudjuk egymásról, hogy SZDSZ-tagok vagy szimpatizánsok, hogy Beszélő-előfizetők vagy rendszeres vásárlók vagyunk, és azt is, hogy az SZDSZ képviselőjelöltjére szavaztunk. Akad köztünk olyan, aki ötvenhatban forradalmárként lépett föl, a másik pedig vállalva a veszélyeket terjesztette a földalatti láncban az illegális Beszélőt és más szamizdat kiadványokat. A mi szavazataink is segítettek az első fordulón relatív többséggel túljuttatni SZDSZ-jelöltünket, de rögtön e győzelem után kétségeink és aggodalmaink támadtak afelől, vajon a jelöltünk nem viselkedik-e a kisember – magunkfajta kispolgár – számára ellenszenvesen.

Most újabb aggodalmak nyomnak bennünket, kiterjedtebbek és súlyosabbak amannál. Ugyanis nem pusztán egyetlen képviselőjelölt kisemberriasztó magatartása miatt szorongunk, hanem „pártunk”, az SZDSZ néhány jelentős személyiségének a meghökkentő és félelmeinket fölerősítő szereplése miatt. Az SZDSZ féltése vezet, amikor újra megfogalmazom a magam és társaim kispolgári, kisemberi aggodalmait.

Szolzsenyicin: Gyűlölöm a közbűntényeseket!

Alekszandr Szolzsenyicin Rákosztály című kitűnő regényében az írót megszemélyesítő Oleg Kosztoglotov így beszél a közbűntényesekről Zojának, az érzelmes ápolónőnek „Gyűlölöm őket. Ragadozó sakálok, paraziták, akik mások rovására élnek. Harminc éven át azt harsogták nálunk, hogy átnevelhetők… pedig az elvi kiindulópontjuk ugyanaz, mint Hitleré…” Néhány sorral arrébb: „Majdnem a fél cella közbűntényesekből állt. Ha megéheztek, az egész kenyér- és cukorfejadagot elzabrálták a többiektől.” A továbbiakban Kosztoglotov elmeséli, hogy egyszer a japán foglyokkal együtt harcot (verekedést) kezdtek a gonosztevők ellen. Zoja: „Az oroszok ellen?!” Kosztoglotov–Szolzsenyicin: „Én a közbűntényeseket nem tartom oroszoknak”.

Ellentétben a zseniális orosz íróval, néhány prominens SZDSZ-személyiség erőteljesen kiáll a bűnözők „mellett”, szívszaggatóan igyekszik bizonygatni társadalmi áldozat voltukat – vagyis, hogy nem ők, hanem „A Társadalom” felelős a tetteikért, a bűnözésükért. Mi, védtelen, szelíd, rettegő, biztonságért epekedő kispolgárok döbbenten hallgatjuk ezeket az álhumánus (antihumánus!) tirádákat. Megrendült a hitünk az SZDSZ-ben, hiszen azért lettünk a hívei, a támogatói, a szavazói, mert a képviselőjelöltünk azt ígérte nekünk, hogy az SZDSZ törekszik, hogy megteremtse a szolid, a békés, a törvénytisztelettől átitatott, a biztonságos, a garantált, tehát a tisztességtelen versengőktől védett szabadversenyes kispolgári rendet. Rendet és nem rendetlenséget garantált nekünk a jelöltünk. Ám hatalmas beszéd hangzott el a parlamentben, és hatalmas cikk jelent meg a Beszélőben, amely az elítélt bűnözők, mint „szegények” oldalára óhajtott hangolni bennünket. Szegények? Ha minden igazi szegény lopna, betörne, rabolna, verne, ölne, gyilkolna, akkor milliók ülhetnének rács mögött. De a kisemberek, a gürcölök, az életépítők, az igazi szegények túlnyomó többsége hál’ istennek megmarad a kínokkal és szenvedésekkel kitüskézett tisztesség területén. S retteg azoktól, akik őt kifosztják, megverik, megölik. Az én szememben az az igazi humanista, aki a védtelen kisembert védi, és nem visszaeső gonosztevőkért hullatja könnyeit.

Éljen a csempészek, tolvajok, orgazdák „világpiaca”?

A (kis)polgár szabadversenyt, szabad kereskedelmet akar, de azt is akarja, hogy tisztes – és talán az egész vagyonkáját kockáztató – vállalkozását szigorú törvények védjék meg a tisztességtelen versenytől. Értetlenül olvassuk azokat a Beszélő-cikkeket, amelyek a tisztes kereskedelem gyilkosai mellé állnak. A Beszélő egyik szerkesztője például eufórikus hevülettel beszél arról, hogy lám, milyen tehetségesek ezek a KGST-piacbeli kofák, mert olyan gyapot (pamut) cipőfűzőt is árulnak, ami itthon rég nem kapható (ami egyébként nem igaz). Ez kell a kisembereknek: az olcsó áru…

Olcsó áru, igen. De milyen áron? Országomat egy rongyos cipőfűzőért? A cikkírónak tudnia illenék, hogy ez az egész „KGST-piac” mekkora – óriási!, gigantikusan nagy! – károkat okoz az országnak, közvetve tehát a pertlit-ágyneműt olcsón vásároló kisembernek is. Mondok néhányat a nagy károk közül:

Morálisan lassanként az egész nemzetet a mélybe taszítja az, hogy Magyarország egyetlen nagy zsibvásárrá vált, a csempészek, tolvajok, orgazdák nyílt (!), pökhendien törvényszegő központja, a tisztességtelenség világpiaca lett. Könnyű olcsón adni a lengyel ágyneműt! Nem tudjuk az eredetét sem. Vették? Lopták otthon? Vámot nem fizettek utána, tehát csempészáru; ilyesmit csak Magyarországon lehet nyíltan árulni, a polgári demokráciák rendőrsége nyomban és keményen lecsapna az ilyen árukra és árusokra. Helypénzt, forgalmi adót nem fizetnek az útszéli (a szó mindenféle értelmében útszéli) árusok, iparengedélyük nincs, tehát okmánybélyeg-illetéket sem fizettek. Feketéznek, dollárt forgatnak, tízmilliárdos károkat okoznak a nemzetnek évente! S rászoktatnak bennünket – akik tisztes polgári létkörülményekben szeretnénk élni – az igénytelenségre, a tartásnélküliségre, hogy ne az üzletbe menjünk vásárolni, hanem a piszkos, szotyolával teliköpködött, szemetes, ürülékes betonon válogassunk a nyiszlett árukból. Magyar fiatalember tíz pár vadonatúj ADIDAS cipőt árul, majdnem féláron. Féláron csak lopott holmit szoktak árulni.

Erkölcsi fertőbe taszít minket a már Kádáréktól is elnézett KGST-piac. Megöli a polgári kibontakozást, a tisztes kereskedést, amire mi, szavazó (kis)polgárok vágyunk. De „lt”-nek mindez nem számít. A Beszélőben (a mi Beszélőnkben!) „világpiaccá” tupírozza föl a szennyet, a kloákát, a mocskot, a nyílt törvényszegések tömegességét. Egy pár lengyel cipőfűző okán!

Én vagyok a társadalom!

Én, a békés kispolgár szeretnék rendszeresen focimeccsre járni, de már nem merek, mert félek a huligánoktól. A vasláncos, zsidózó, oláhozó, cigányozó, magyarozó, vasbotos, rugóskéses Csövikéktől. És igenis azoknak szurkolok, akik rendet akarnak tenni a lelátókon, akik meg akarják védeni a védtelen polgárok testi épségét, akik meg akarják előzni a tömegkatasztrófát. Szurkolok a csavargók, a huligánok, a bűnözők ellen küzdő rendőröknek. Nem így „lt”. Ő Csövike mellett áll, és kigúnyolja a „széles, viszkető rendőrtenyereket”.

Itt már nagyon elválnak útjaink. És nemsokára a voksaink is. Én ugyanis abban vagyok szabadelvű, liberális, hogy százszázalékosan szabad utat óhajtok adni minden tisztességes politikumnak, minden igaz szándéknak, minden törvényes vállalkozásnak, minden güriző kisembernek és a tisztességes nagyoknak is. Nem a bűnözők és huligánok liberalizmusát áhítom! Nem anarchiát!

Mint ahogy ama bölcs SZDSZ-vezető eszmefuttatásaival sem tudnak a polgárok egyetérteni, aki nem az áldozatokat, hanem a gyilkosokat sajnálja, nekik adna nagy-nagy kegyelmet. Még a visszavonhatatlan életfogytigot is embertelennek tartja (a gyilkolást nem?). Ugyanő a Naptévé egyik adásában azzal söpörte le az asztalról a rettegő polgárok leveleit, akik félnek a halálbüntetés eltörlésétől, hogy „aki levelet ír a tévének, az agresszív személyiség”. Tehát nem a gyilkos agresszív, hanem az, aki a méltó megbüntetését követeli. Egy képviselő (úr) így az arcába köphet a levélíróknak, a sajtólevelezőknek?

Azt is hallottam Öntől, képviselő úr, hogy a társadalom a felelős a bűnözőkért. Régi-régi marxista szlogen! A társadalom? Ki az? Mi az? Én vagyok a társadalom, jelentem tisztelettel. S a hozzám hasonló balek kispolgárok tömege. Aki felelős vagyok a hajléktalanokért, ha nekem sincs lakásom; aki felelős vagyok az önkényes lakásfoglalók kilakoltatásáért, noha az én ivadékomnak sem volt sokáig otthona, de nem foglalt törvénysértő módon lakást; aki felelős vagyok az iskolakerülő, a szakmát tanulni nem akaró cigányokért, jóllehet az adómból ingyen kosztolom őket az iskolában; aki felelős vagyok a tolvajokért, csavargókért, gyilkosokért, jóllehet én nem mentem lopni, ölni, rabolni, amikor koldusszegény voltam, majdnem toprongyos a négy gyermekünkkel.

Nem, kérem szépen. Én, az örök és majdnem szegény kispolgár erőmhöz mérten mindig is támogattam a szegénység és a bűnözés elleni küzdelmet, adományokat tettem, ha volt miből, segítek mindenkit, aki ki akar emelkedni a szennyből – de mindenekelőtt, de legeslegelőször azokat segítem (ha tudom), akik tisztességesen güriznek, építik balek-szelídként, békés báránykaként, tisztes adófizető és demokrata polgárként a tisztességességen, a színvonalas szabad versengésen alapuló polgári társadalmat.

Olyan SZDSZ-nek tudnék a megingathatatlan tagja lenni – a körúti társaimmal együtt –, amely szintén ezt akarja.


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon