Skip to main content

Öxpo

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A kérdésekre választ nem, csak hangzatos szólamokat kaptunk, úgymint: az Expo infrastrukturális beruházásai környezetvédelmi szempontból is minden kérdést megoldanak, a környezet állapota csak javulni fog stb. (Különben is a zöldek menjenek vissza a fára!)

Az ilyen súlyos érvek hatása alatt meghajoltunk. Baráth Etelka annyiszor mondta már, hogy legyen ökológiai célja a világkiállításnak, hogy komolyan elkezdtünk gondolkodni, vajon miként is lehet ezt megvalósítani.

Itt van például a kiállítás eszmei mondanivalója: Híd a jövőbe. Ha ezt a hidat befuttatjuk borostyánnal, az ökológiai cél máris megvalósul.

Arról is gondolkodtunk, hogy mit állítsunk ki, miről szóljanak a kiegészítő rendezvények. Ajánlatainkat szeretném közreadni, már csak azért is, hogy a tízmillió magyarnak legyen ideje – vállvetve – a Cél mögé sorakozni.

Felépíthetnénk például egy gázálarc-értékesítő pavilont, ahol a legkorszerűbb típusokat mutatnánk be – külön mindennapi és külön estélyi alkalomra… A vásárlók közül a Mártírok útján lakók, a Rákóczi útiak elővételi jogot élvezhetnének. Bemutathatnánk még a megnövekedett légúti betegségek statisztikáit, az utolsó budai fákról készült fényképeket, az – Expo kapcsán elindult – telekspekuláció pusztította erdők térképét, a megnövekedett autóforgalom miatt kihalt állatfajok kitömött példányait, a növekvő szeméttelepeket, a csodálatos és soha el nem múló műanyag vackok alkotta hegyeket.

Kiegészítő rendezvényként például az új (koncesszióban épített!) autópályákon óriáskamion-versenyt lehetne szervezni, Kinek nagyobb a füstje címmel. Utána játékos piackutatás: Keressünk közösen piacot!, mert a Közös Piacnak túl súlyos az előólmozott salátánk.

Patyomkin-históriák elnevezéssel pedig kiegészítő történelmi játékot rendezhetnénk: Budapest 1945-ös és 1956-os belövéseivel tarkított tűzfalait először lemeszelnénk, aztán befuttatnánk borostyánnal. Mert ne felejtsük, ökológiai célú Expóról van szó!

Kulturális kiegészítő rendezvény lenne a „Milyen volt Budapest az Expo előtt?” fotókiállítás. Utána tréfás bokor- és gödörugró verseny.

A turizmusra is gondoltunk. Kirándulást lehetne szervezni például (szigorúan vállalkozói alapon!) fővárosunk legújabb infrastrukturális beruházásához, a legfrissebb fővárosi csőtöréshez. Előtte a helyszín kiválasztására nemzetközi pályázatot írunk ki, a Lenin (Erzsébet, Teréz) körút és az Astoria már nem jöhet szóba.

A zöldek gondolatvilágában nem a fogyasztói társadalmat bemutató szupervurstli, az igazi problémákat eltakaró üveggyöngy-kiállítás, hanem egy minőségileg is más, emberibb élet lebeg. De félő, hogyha a nyugati civilizáció minden „áldását” átvesszük, nehéz lesz azt a szemléletet elsajátítani, amely a hosszú távú érdekeket veszi figyelembe.

A világkiállítást ökológiai szemlélettel nem lehet megrendezni. Ex-no.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon