Skip to main content

Porhintés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A budapesti parlament egyik képviselője a minap megütközését fejezte ki amiatt, hogy a kormánynak portalanított utak építésére nincs pénze, világkiállításra bezzeg van. Az ügy közvetlen előzménye: az önkormányzatok céltámogatásáról folytatott vitában az illető honatya azt találta volt indítványozni, hadd igényelhessenek az önkormányzatok pénzt sáros utak aszfaltozására is, mert – úgymond –, ha már Európa felé menetelünk, akkor legalább száraz lábbal tehessük ezt. A javaslatot azonban „illetékes helyről” azzal utasították vissza – s természetesen ennek megfelelően elvetette a kormánypárti többség is –, hogy „iszonyatosan megterhelné” a költségvetést. Ezen elutasítás nyomán ragadtatta magát a képviselő úr arra a kijelentésre, hogy portalanításra nincs, világkiállításra bezzeg van.

Mondanunk sem kell, hogy a képviselő úr okvetetlenkedése minden alapot nélkülöz.

Először is egyáltalán nem biztos, hogy a derék honatya ezzel választói véleményét képviselte. Ilyenkor ősszel például kifejezett előnyei vannak, ha az ember sáros utcában lakik. Hogy mást ne mondjunk, egyáltalán nem kell attól tartania, hogy váratlan látogatók vagy nemkívánatos rokonok zavarják meg nyugalmát: legkésőbb a sarokról visszafordulnak. El tudom képzelni, hogy az elévülési törvény elfogadása nyomán például most néhány egykori funkcionárius örülne annak, ha hívatlan vendégek – például idézéskézbesítők – visszarettennének a térdig érő latyaktól. Csengőfrásztól sem kellene tartaniuk: végül is nem azért kap a rendőrség szép új Volkswageneket meg Fordokat, hogy mindenféle dűlőutakon – értsd a világkiállításra készülő Budapest utcáin – összemocskolják azokat.

Továbbiakban a kormány magatartása már csak azért sem kifogásolható, mert ugyan ki figyelne oda arra, hogy Rákosborzasztón kiköveznék a Kátyú utcát? Megnyitó, díszünnepség, fogadás, Mercedesek és Pássá tok gördülése? Egy világkiállításon, ott igen. De a Kátyú utcában? Arról még egy telefonbeszélgetést sem lehet folytatni valamelyik fontos kormányfővel. A helyben lakó Kovács urat pedig minek felhívni – az persze már más kérdés, hogy nem is lehet, mert telefonja sincs az istenadta választópolgárnak, de ne legyünk mohók, most arról van szó, utak miért nem épülhetnek.

Ennyiből is látható azonban, hogy a képviselői érvelés teljesen megalapozatlan: a világkiállítás igenis kell, az aszfaltozás meg várhat. Legalább így marad egy kis alapanyag porhintésre is.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon