Krekó Péter

Nyomtatóbarát változat

A 2002-es parlamenti választások előtti és a két forduló közötti időszakban, a magyar társadalomban régóta nem tapasztalt szélsőséges megosztottság volt tapasztalható. A rendkívüli társadalomlélektani helyzet előidézője és az ellenséges érzelmek legfőbb táplálója az abban közvetlenül érdekelt politikai elit és az általa gerjesztett „hivatalos” negatív kampány volt. A választópolgárok egy része igen fogékonynak mutatkozott az erőteljes hangnem iránt, és az emberek egymás közti kommunikációjában is elharapóztak az indulatok. A verbális agresszivitás növekedése megfigyelhető volt már az első forduló előtti időszakban is, de az április 7-ei, sokak számára váratlan eredmények után még erőteljesebben tört a felszínre.

A 2002-es kampányban a küzdő felek a hagyományos kommunikációs formák mellett addig szokatlan eszközök és médiumok széles arzenálját vetették be. A vertikális és közvetlen, azaz a pártok és politikusok önképét a sajtó és a választók kritikus reflexiójának kizárásával közvetítő kommunikációs technikák mellett (televíziós és outdoor hirdetések, párthonlapok, direct-mail) széles körben alkalmazták a kommunikáció horizontális formáit is. A horizontális kommunikáció – elviekben legalábbis – a hivatalos politikai szereplők részvétele nélkül, az állampolgárok közötti kommunikációs térben zajlik. Ennek tipikus és leggyakoribb módjai az interneten az e-mail küldése, továbbá a chatszobák és a politikai honlapok fórumai. Ez utóbbi kettővel a jelen tanulmány nem foglalkozik (l. Kiss–Boda, 2001).

A választópolgárok közötti „szakaszosan interaktív” kommunikációs eszközök, az e-mail és az sms használata rendkívüli módon megnövekedett a két választási forduló között (Dányi–Sükösd, 2002/a, 281), így ezek a médiumok is fontos szereplőkké váltak a választást megelőző politikai mezőben. Az ebben megnyilvánuló nagyfokú politikai aktivitás (szinte nem is volt olyan rendszeres internet-használó, aki ne kapott volna valamilyen politikai tartalmú e-mailt) egyúttal rácáfolt arra a sokat hangoztatott véleményre is, miszerint Magyarországon – mint a posztkommunista államok többségében – a társadalom jelentős része nem foglalkozik a közügyekkel, és alacsony a politikában az állampolgári részvétel. Nem biztos persze, hogy az így felfokozott, néha hisztérikus politikai közhangulat, mely ezzel a nagyfokú részvétellel együtt jár, hosszú távon jó hatással van a magyar politikumra (de ezzel a problémával a jelen tanulmányban nem foglalkozom), annyi azonban bizonyos, a két választási forduló közötti nagyszámú, stílusában és hangnemében igen sokféle e-mail a magyar társadalom e politikailag és érzelmileg (túl)fűtött korszakának hiteles lenyomata.

A továbbiakban a két választási forduló közti politikai témájú e-maileket vizsgálom, mégpedig két szempontból. Mivel ezek az e-mailek voltaképpen úgy is kezelhetők, mint egymással ellenséges és versengő viszonyban lévő csoportok közti és azon belüli kommunikációs mintázatok, az üzeneteket először az általuk betöltött (csoport)pszichológiai szerep, funkció szerint értelmezem és csoportosítom, majd pedig bizonyos meggyőzési technikákat igyekszem feltárni – a teljesség igénye nélkül.

Az alábbi tanulmány alapjául szolgáló választási kampányarchívum az OSA (Open Society Archive) munkatársainak jóvoltából az interneten mindenki számára hozzáférhető. A kb. 800 e-mailt tartalmazó archívumból sorban haladva minden tizedik e-mailt választottam ki, a mintába kerülés tehát véletlenszerű volt. Az azonos vagy majdnem azonos (pl. csak a megszólításban különböző) tartalmú elemek kiszűrésével is mintegy 75 különböző e-mailt olvastam át, ennek segítségével már sikerült átfogó képet alkotni azok típusairól és szerepéről. Az általam átolvasott mailek közt 30 az MSZP–SZDSZ szimpatizánsaihoz köthető, 38 pedig a jobboldal szavazóköréhez. A többiről – összesen 7 darab – vagy nem dönthető el egyértelműen, melyik oldal mellett foglal állást, vagy valami harmadik erő (pl. Nemzeti Egység) népszerűsítését szolgálja. 

A politikai e-mail mint műfaj


A választási e-mail mind formailag, mind stilisztikailag minőségileg új műfaj a politikai kommunikáció, pontosabban a politikai marketing világában. Kérdés persze: valóban a politikai marketinghez tartozik-e ez a közlésmód, hiszen hagyományosan a pártok, illetve jelöltek állampolgárok választási magatartását befolyásoló tevékenységét szoktuk így jellemezni, itt pedig dominánsan az állampolgárok egymás közti meggyőzési kísérletéről van szó – még akkor is, ha az e-mailek terjesztésében bizonyíthatóan részt vettek olyan szervezetek is, mint pl. a Miniszterelnöki Hivatal. A két forduló között, amikor a választások végeredménye még elvben nyitott kérdés volt, a szóban forgó e-mailek – részben a kormányzathoz köthető sugalmazások hatására – egyenesen a suttogó propaganda, a fekete PR egyik legfőbb eszközévé váltak. A politikai e-mailekben a plakátokról már ismerős képek, szlogenek jelentek meg (pl. Medgyessy kezet fog Kádárral, a „Tudta-e ön” kezdetű, az MSZP kormányfőjelöltjét támadó szórólap vagy bizonyos rövid versikék), ami arra utal, hogy – bár erre nincs közvetlen bizonyíték –, az e-mail-kampányt, legalábbis kezdetben és alapmotívumaiban, a pártok kampányközpontjai generálták, illetve indították útjára.

A politikai e-mail sok új elemet emelt be mind a kampány technikájába, mind szellemiségébe, ugyanakkor a módszerek, a stílus és a szándékolt hatás a „klasszikus” politikai marketinggel rokonítják, ahol jelöltek próbálják szavazatokért „eladni” magukat a választóknak. Ha azonban a hagyományos megközelítést nézzük (Newman, 2000/a), azt találjuk, hogy abban a rendszerben „nincs helye” a horizontális meggyőzésre és állampolgári aktivitásra alapozó marketingszemléletnek. A környezeti tényezők között ugyan szerepel a szavazó, aki befolyásolja a kampányt, de arra nincs utalás, hogy a pártpolitika eredményeként vagy azzal kölcsönhatásban a választópolgárok egymásra is hatnának a politikai kampány keretein belül. Erről a véleményem szerint rendkívül fontos változásról, illetve a politikai marketing fogalmának kitágíthatóságáról később még lesz szó.

Az e-mailek többnyire jelentős terjedelműek: az általam vizsgált 80 e-mail Microsoft Word-be illesztve, 12-es betűméreten összesen 137 oldal terjedelmű volt, ez e-mailenként átlagosan majdnem 2 oldalt jelent. Hosszúságuknak köszönhetően lehetőséget nyújtanak a közölni kívánt érvek többoldalú, sok szempontot ötvöző felvonultatására – ezzel a lehetőséggel gyakran élnek is –, szemben a politikai célú röplapokkal, plakátokkal illetve sms-ekkel, melyek inkább gyors, egyszerű üzeneteket továbbítanak (ne gondoljuk persze, hogy ezek az e-mailek kivétel nélkül filozófiai magasságokban szárnyalnak – látunk majd ellenpéldát bőven). Az üzenetekhez gyakran csatolnak újságcikkeket, TV-interjúkat, képeket is. Speciális tartalmuk ellenére, az e-mailek hagyományos stílusjegyeit viselik: főleg az ismerősöknek írt üzenetekben gyakoriak a helyesírási hibák, a hanyag, esetlen megfogalmazások, ékezetek elhagyása, a befejezetlen mondatok, a smile-jel [:-)] használata.

A műfaj tartalmi jellemzője a valótlanságok gátlástalan és manipulatív használata, a negatív kampány kereteit szétfeszítő mocskolódás és a gyűlöletkeltés. „Műfaji alapkövetelmény a végletekig sarkítás: annál hatásosabb, minél jobban elrugaszkodik a valóságtól. Stílusa egyfajta brutális kíméletlenség. Erős érzelmi hatáskeltéssel operál. Ha gyakran humorosan is, de alapvetően a választók félelmeihez szól, ami azzal a veszéllyel jár, hogy könnyen előfordul, hogy nem arat tetszést, sőt erős ellenszenvet vált ki a választókból” (Boros Géza, 2002). Nem mindegyik e-mail tartozik ebbe a kategóriába, vannak higgadt, racionálisan érvelő írások is, de biztos, hogy jelentős többségben vannak a befeketítő szándékú, gyakran indulatos hangvételű üzenetek.

A versengő csoportok

A két forduló közti, különlegesen felfokozott társadalomlélektani helyzet úgy is felfogható, mintha abban két versengő viszonyban lévő, alapvetően ellenséges csoport (egy „jobboldali-konzervatív”, illetve „baloldali-liberális”) állt volna szemben egymással; és bizonyos megnyilatkozásaik tökéletesen elemezhetőek ennek keretein belül.

Muzafer Sherif (1980), a csoportközi viszonyok kutatásának szociálpszichológiai klasszikusa gyerektáborok lakói között végzett kísérletében azt találta: az ellentétes érdekek – pl. versenyhelyzet – automatikusan konfliktust idézhetnek elő a csoportok között, amely elmérgesedve akár tettleges agresszióvá is fajulhat. Tézisei szerint, amikor két csoport tagjai olyan tevékenységek sorozatában találkoznak egymással, amelyek célja mindkét csoport számára vonzó, de a cél elérése csak az egyik csoport számára lehetséges a másik csoport kisemmizése árán, akkor az erre irányuló versenytevékenység idővel ellenségeskedéssé fajul. A verseny során kedvezőtlen attitűdök és képek (sztereotípiák) alakulnak ki a másik csoportról, amelyeket a rivális csoport szabványosít és használatba von, ezáltal a két csoport meghatározott társadalomlélektani távolságba kerül, miközben a két csoport közötti konfliktus fokozólag hata csoportokon belüli összetartásra.

Vizsgáljuk meg, mennyiben illenek ezek az állítások a kérdéses politikai viszonyokra. Az első állítás tökéletesen érvényes: éppen ez a versengő konfliktusosság az, ami a választásokon alapuló demokratikus „váltógazdálkodást” jellemzi. A kívánatos cél – a kormányzati hatalom megszerzése – általában csak az egyik fél számára elérhető (kivéve a nagykoalíciót, ám ennek a magyar belpolitikai viszonyokat ismerve nincs realitása). A versengő pártok és politikai szereplők közti bizonyos mértékű konfliktus és ellenségeskedés így a politika természetes velejárója, nehéz is olyan társadalmi helyzetet elképzelni, ahol az ellenérdekű politikai felek teljes egyetértésben élnek egymás mellett. A probléma ott kezdődik, ha ezek a konfliktusos törésvonalak a társadalom egészére és politikától egyébként távoli területeire (pl. művészetek, tudomány, baráti kapcsolatok) is átterjednek. Láthatóan könnyen előállhat olyan helyzet a hétköznapi személyközi viszonylatokon belül is, amelyre érvényes Carl Schmitt sokat idézett megállapítása (Vö. Körösényi, 2000): „az a specifikus politikai megkülönböztetés, amelyre a politikai cselekvések és motívumok visszavezethetők, a barát és az ellenségmegkülönböztetése”. A választások előtti időszakban megfigyelhető volt, hogy már nem csak politikusok intéztek szóbeli támadást politikusok ellen, hanem politikusok a másik párt szavazótábora, azaz a társadalom egy szegmense ellen, továbbá a szembenálló szavazótáborok tagjai is egymás ellen.

Politikai sztereotípiák

E felfokozott helyzet természetes velejárója a Sherif által említett második tényező, a másik csoport iránti negatív attitűdök gerjedése, és ezek politikai sztereotípiákká való formálódása is, amelyek még tovább növelik a csoportok közötti távolságot.

Hunyady György (2000) 1998-ban és 2000-ben értékprofilok segítségével vizsgálta a magyar pártokról a közgondolkodásban létező sztereotip képzeteket, s valószínű, hogy a pártok szavazótáboráról is hasonló – vizsgálható – sztereotípiák léteznek a közvéleményben, amelyek meghatározott demográfiai tényezőket (öreg-fiatal, gazdag-szegény; falusi-városi stb.), politikai viselkedést és más jellemzőket kapcsolnak a pártok támogatói köréhez.

A sztereotípiaképzésre bőségesen láthattunk példát a kampány időszakában is. A politikusok eleve gyakran minősítik a rivális párt tagjait általános, sztereotipizáló kategóriákkal: „elvtársak”, „kommunisták”, „szellemi hajléktalanok”, „kunbélák” az egyik oldalon, „papagájkommandó”, „álszentek”, „antiszemiták” a másikon, de ezúttal a pártok prominensei az ellenoldalt támogató állampolgári csoportosulásokról is leegyszerűsítő, negatív tartalmú kategóriákban beszéltek: pl. az MSZP mint a kiábrándultak pártja. A politikai e-mailekben mindkét törekvés tetten érhető: mind a pártokról és a politikusokról, mind az ellenséges pártok támogatóiról rendkívül túlzó és pejoratív képzeteket jelenítenek meg.

A szocialista-liberális oldal politikusairól kialakított sztereotípia tartalmát a leggyakoribb, nekik tulajdonított jelzők fejezik ki: „kommunisták”, „a pénztőke kiszolgálói”, a „vallásellenesek”, „káderek”, „globalisták”, „magyarellenesek”, „idegen érdekek képviselői”, „csalók” stb. Minél indulatosabb a levél hangvétele, annál nagyobb valószínűséggel fordulnak elő benne az akkori ellenzéket Izraellel és a zsidósággal kapcsolatba hozó, antiszemita utalások is (pl. „Tudta-e Ön, hogy Medgyessy Péter egy izraeli tulajdonú céggel csináltatta a reklámkampányát, ami 4 milliárd forintba került, és mind kikerült Izraelbe?”). Az antikapitalizmus és az antikommunizmus is gyakran együtt jár a szocialista-liberális oldalt támadó e-mailekben. A Fidesznek és a jobboldali politikusoknak tulajdonított leggyakoribb sztereotipikus jelzők: „tolvaj”, „diktátor”, „nacionalista”, „kirekesztő”, „bűnöző”, „álszent” „antiszemita”, s gyakori elem a gazdasági és egyéb törvénytelenségekre, a politikai nepotizmusra való utalgatás.

Az e-mailek célja gyakran éppen az ellentábor – vagy a gyenge pártpreferenciával rendelkezők – befolyásolása. A szavazótáborral kapcsolatos előítéleteket tükrözi a jobboldali vidék és a baloldali Budapest leegyszerűsítő, dichotóm szembeállítása, pl.:

Budapesti parasztok,
Medgyessyre szavaztok,
De észnél a vidék,


Nem kell nekünk pribék.
Lesz még hab a tortán,
Vezérünk az Orbán!

A sztereotípiák saját csoporton belüli állandósulása és „intézményesülése” meghatározza és homogenizálja a másik csoportról kialakított képet, ha pedig ezek a jelzők eljutnak a másik csoport tagjaihoz is, heves elutasítást és viszontbírálatot vált ki, mire beindul egyfajta „negatív kommunikációs spirál”, amelyben egyre durvább hangnemben, egyre erőteljesebb jelzőkkel illetik egymást a szembenálló csoportosulások tagjai.

A konfliktus, mint Sherif tézisei alapján említettük, erősítheti a csoporton belüli kohéziót és összetartást: egy összetartóbb közösség hatékonyabb fellépést tesz lehetővé valamilyen cél érdekében vagy ellenféllel való küzdelemben. A csoporttudat formálódásának egyértelmű, kézzelfogható jelei már jóval a választások előtt tetten érhetőek voltak, mint például a közös szimbólumok – pl. a kokárda – használata: a kokárda – a pártkitűzőkhöz hasonlatosan –demonstratív módon hozza tudomásra, hogy viselője melyik politikai tábor tagja, és egyértelmű külsődleges jellemzők alapján csoportot formál egyébként egymással semmilyen földrajzi vagy személyes kapcsolatban nem lévő egyénekből. A csoportidentitás erősítését célozzák az olyan egységesítő kategóriák is, mint pl. a „polgárok”, a „magyar testvérek”, a „hazafiak” stb. (a baloldalon jóval ritkább az ilyen fogalmak használata). A csoportkohézió erősítését szolgálja a szintén gyakori félelemkeltés, illetve az ellenség démonizálása is, melyről lentebb még lesz szó.

A kampányarchívum általunk vizsgált mintáján azt találtuk, hogy az elektronikus üzenetek fontos lélektani funkciót tölthetnek be: érzelmi vagy gondolati ráhatással kívánják befolyásolni a célszemély vagy -csoport viselkedését, politikai-szavazói magatartását, ezért minden mozzanatuk a meggyőzés (ha nem is direkt meggyőzés) motívuma köré szerveződik. Ezek a tényezők: sztereotipizálás (ld. fent); önmegnyugtatás és mozgósítás; félelemkeltés; az ellenfél démonizálása; feszültségcsökkentés direkt módon vagy a humor segítségével.

Önmegnyugtatás, mobilizálás

Az „önbizalom-növelő” funkció az egyik leggyakrabban előbukkanó motivációs tényező. Az ilyen típusú e-mailek megnyugtatják íróját, továbbküldőjét és a „saját szekértábor” tagjait afelől, hogy az általuk támogatott politikai erő kerül ki győztesen a küzdelemből. Egy példa:

Választáson jártam,
Kövér Lászlót láttam.
Meg akartak verni.
MSZP fog nyerni.
Félre bánat, félre kétely,
Megy a Viktor, jön a Péter






Illetve ennek inverze:

Szavazáson jártam,
Sok pufajkást láttam,
Meg akartak verni,
De a Fidesz fog nyerni!
Félre ború, félre kétely,
Marad Viktor, búsul Péter






Az önbizalom-növelő e-mailek elsődlegesen a saját csoportot szólítják meg. Előnyük nyilvánvaló: a katonadalokhoz hasonlóan fenntartják a csoport morálját, motivációját, lelkierőt öntenek belé, és ezzel további politikai munkára sarkallják. Ezek az üzenetek tehát mobilizáló funkciót is betöltenek, ez a két mozzanat az esetek túlnyomó többségében együttesen jelentkezik, mivel összeköti őket a közös cél: a szavazótábor politikai aktivitásának fenntartása. A rímeknek fontos „marketingszerepe” is lehet: fontos támpontot jelent a tartalom emlékezetből való felidézésénél, a rímbe szedett üzenet könnyebben megragad a fejünkben (sőt, „beleáll”), és sokszor akaratlanul és automatikusan is szavaljuk, lefuttatjuk magunkban (ahogy történt az ennek a tanulmánynak a szerzőjével is azokban a napokban, amikor a dolgozat anyagát gyűjtötte), a sokszori ismételgetés pedig növeli az üzenet meggyőzőerejét. Az ilyen versikék ugyanakkor kétélű fegyvert jelentenek, hiszen könnyedén átírhatóak a másik tábor szájíze szerint.

Egy további, immár rímtelen példa a megnyugtató-mobilizáló jellegű üzenetre:

Kedves Barátaim!
………………………………
Oszoljunk fel az első megdöbbenésből is lássuk be: RAJTUNK
MÚLIK, hogy 2 hét múlva hogyan alakul a
végeredmény.
>
> Reálisan nézve nem szabad elkeseredni, sőt: SOHA nem volt
> ilyen nagy a polgari erők tábora és soha nem
> akartak ennyien az elmúlt 12 évben, hogy a hivatalban lévő
> kormány maradjon.
>
> NEKÜNK VANNAK tartalékaink. Is minden egyes embernek, aki
> mar félve lemondott a reményről NEM szabad
> feladni. Mert nem vesztettünk. Vedd rá barátaid,
> szomszédaid: VAN IRTELME elmenni szavazni, sőt ez az
> egyetlen, de nagyon komoly fegyver, ami a javunkra
döntheti
> el a végkimenetelt. SOKAN VAGYUNK! Segítsünk
> azoknak, akik nem tudjak kire adjak voksukat, biztassuk
> azokat akik lemondva a reményről otthon maradnak. És
> mindenki, aki NEM AKARJA az MSZP visszatérését, az menjen
> is szavazzon a polgári összefogásra. Ez az
> egyetlen megoldás. Azon múlik a siker, hogy képesek
leszünk
> e kiterjeszteni a mar eddig is példamutató
> összefogást. IGEN! Hinni kell abban, hogy sikerül, hiszen
> nincsen 1 SZÁZALÉK a különbség. (…)>
> többszörösen MOZGÓSÍTSUNK mindenkit aki nem akarja az elmúlt évtizedek
> leszerepelt egyéneinek és
> politikajanak visszatérését. Nem a homokba dugjuk a
fejünk,
> hanem hiszünk benne is megcsinaljuk.
KÜLDD EL ezt az e-mailt annyi embernek, amennyinek tudod.
Minél előbb!!! Is emellett tegyél meg mindent, amit
lehet.
Mert a többség ezt választja!!!




































A direkt mozgósító szándékkal írott üzenetek következő típusa nyílt felszólítást tartalmaz a választásokon, illetve valamilyen politikai gyűlésen való részvételre. Ilyen jellegű üzenetekkel jobboldalon találkozhatunk inkább:

Subject: Küldd el minden hazafinak!!!!!!!!!!
ORBAN VIKTOR AZT IZENTE, NEM ELIG A REGIMENTJE. HA MIG EGYSZER AZT UZENI
MINDENKINEK EL KELL MENNI! ELJEN A HAZA!!!!!!!!!!!!


Apr30an 17 orakor mindenkit szeretettel meghivunk és varunk a Millenaris
Parkba az Aprilisi Ifjak Egyesületnek elso orszagos nagygyulesere. Add
tovabb



(…)Most pedig kérem, hogy teljesítse harmadik kívánságomat, és oszinte szívvel gondolja át a közös jövonket, amelyrol április 21én mondjuk ki a végso szót.
A saját sorsáról dönt, a családjáéról, az enyémrol. A hazánkéról.
Oszinte tisztelettel kérem: Szavazzon a FIDESZMDF jelöltjére!



Szunnyadó hatás

Az e-maileken belül népes – és meglehetősen veszélyes – tábort képviselnek a félelemkeltő célzatú üzenetek, amelyek nyíltan rájátszanak a rémhírekre fogékony társadalmi lelkiállapotra, és kihasználják egyes emberek hiszékenységét és kritikátlan gondolkodását. Nem új megállapítás, hogy a szélesebb tömegek megnyeréséhez sokszor jóval alkalmasabb eszköz az érzelmekre való hatás, mint az ésszerű, higgadt érvelés. Hartmann (1981) egy 1936-os politikai röplapok hatásait vizsgáló terepkísérletének eredményeit összefoglalva jut arra a megállapításra: „Sajnos nincs menekvés azon következtetés elől, hogy az emocionális politikai felhívás jobb szavazatszerző eszköz, mint a racionális megközelítés”. A reklám vagy a politikai propaganda célja ugyanis nem az, hogy a célszemély racionálisan mérlegeljen, hanem hogy az a hajlama alakuljon ki, hogy az eléje terített lehetőségek közül éppen a befolyásoló számára kedvezőt válassza ki (Zentai, 1998). A negatív érzelmek, hangulatok taszító hatása ráadásul erősebb tényezőnek bizonyul a politikában, mint a kellemes érzelmek vonzereje, ezért is használják előszeretettel a politikusok a félelem- és bizonytalanságkeltés eszközét a negatív kampány során (Newman, 2000/b). Ezeknek a félelmeknek a bázisán rémhírek terjedhetnek el a társadalomban, melyek gyakran köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. A rémhírek terjesztése tudatos politikai stratégia is lehet. A Testnevelési Egyetemen elhangzott Orbán-beszéd jó példa erre. Másik, még tisztább példa a „suttogó propaganda” programját meghirdető, kormányzattól származtatható e-mail (eva [dot] groll [at] meh [dot] hu); mely a következő hírek terjesztését „irányozza elő”:

1.      Az MSZP felemeli a gázárakat

2.      Az MSZP felemeli a gyógyszerárakat

3.      Az MSZP eladja a földet a külföldieknek

4.      Az MSZP megszünteti a lakáshitelt

5.      Az MSZP megszünteti a diákhitelt, bevezeti a tandíjat

Ebben az esetben a rémhír sajátos formájáról van szó. Ezek az állítások azzal riogatnak, hogy a másik fél győzelme esetén az új hatalom megfosztja az embereket bizonyos járandóságaiktól. Valójában azonban nem az ijesztgetés a legveszedelmesebb bennük, hanem az, hogy kiemelik a racionális disputa köréből a „rémhírekben” foglalt előfeltevéseket, vagyis azt, hogy mindezek a juttatások a közjavak elosztásának ésszerű és igazságos formái. A rémhír-csokor valódi funkciója tehát nem az, hogy megjósolja az egyes intézkedések bekövetkeztét, látjuk, hogy a gáz- és gyógyszerár vagy a lakáshitel ügyében mintha a rémhírek be is teljesülnének (mert jószerivel kénytelenek is beteljesülni), hanem az, hogy eleve dehonesztálóan minősítik az igazságosság eltérő szemléletét, illetve az azt képviselő kormányzati és költségvetési politikát. Az e-mail „szerzője” ráadásul technikai útmutatásokkal is szolgál a propaganda terjesztésére: felhívja a figyelmet arra is, hogy lehetőleg kokárda nélkül terjesszük a híreket, mivel így hitelesebbnek hat. Egy másik, a Kossuth téri nagygyűlés előtt napvilágot látott híresztelés a másik oldalról viszont klasszikus rémhír:

Állítólag a FIDESZ egy Viktor elleni sikertelen mumerényletre készül szombaton, hogy nemzeti host csináljanak belole és megijedjen a nép a vörös jövotol."


És egy harmadik, a legkevésbé sem sportszerű, sőt alattomos eszközt bevető híresztelés:

MEDGYESSY ALLITOLAG HALALOSAN BETEG RAKBAN (email forras)

Az alábbi, a MIÉP szavazótáborához köthető idézet nyíltan manipulatív tartalmú:

Választási csalás áldozatai lettünk, mert az izraeli és oroszországi
zsidóknak szüksége van magyarország területére, már a vidéki városokban is
folynak a parcellezások és hamarosan ott is megkezdodnek a lakóparképítések.

Nemcsak a MIÉPtol hanem a Fidesztol is szavazatokat vett el ez a választási
csalás, a Fidesz szavazataival az mszpt a MIÉP szavazataival az szdszt
erosítették. Az izraeliek és oroszországiak betelepítésének elokészítése
finiséhez ért, ezért nem kockáztathattak meg egy 810 os MIÉPet és egy
azzal szövetséget köto Fideszt. Át kell gondolnunk a jövot, a MIÉP helyi
szinten az önkormányzati választásokon vezeto szerepet szerezhet ha a
lakosság közé röplapokon leszórjuk Csurka István, zsidó betelepítésrol írt
tanulmányát, ennek hatása annyira megrázó megdöbbento hogy a lakosság a MIÉPmellett dönt majd. (…)












Az ilyen és ehhez hasonló híresztelések – pl.: Orbán Viktor a két forduló között megverte a feleségét (Dányi–Sükösd, 2002/a) – nyilvánvalóan pánikszerű állapotot idézhetnek elő az emberekben. Erejük abban rejlik, hogy ha tartalmuk „leülepszik”, akkor azoknak a véleményén is módosíthatnak, akik eleinte nem adtak hitelt neki. Hovland, Janis és Kelley (1973) a hidegháború amerikai propagandagépezetét vizsgálva arra jutottak, hogy a szavahihető forrás pozitív és a kevésbé szavahihető forrás negatív hatása hamar elmúlik, az információ leválik a forrásról és önálló életre kelve hosszútávon is módosít az attitűdökön. Következtetésük szerint két hét elegendő lehet ennek a „szunnyadó hatásnak” a kiváltásához.

Küzdelem a Gonosz ellen

A félelemkeltéshez és rémhírterjesztéshez szorosan kapcsolódó motívum az ellenfél démonizálása, egy sokszor irrealitásba hajló, rémisztő ellenségkép felvázolása. Ennek többnyire az ellenkező pártok politikusai a céltáblái, de nem ritka az ellenoldalt támogatók csoportjáról rajzolt ijesztő ellenségkép sem. Ha pedig ez a kép megszületik, könnyedén elmosódhat a tisztességes és tisztességtelen eszközök közti határvonal: minél rémisztőbbnek látjuk az ellenséget, annál inkább mentesülünk az ellene való küzdelem alatt az erkölcsi szabályok betartása alól; egyfajta morális felmentést kapva. A Gonosz elleni küzdelemben nincsenek tabuk, minden eszköz megengedett. Az alábbi, retorikailag a középkori inkvizíció korszakát idéző üzenet vélhetően az MSZP politikusait támadja (kiemelés tőlem):

Tárgy: „A Gonosz kapuink elott all” – egy magyar testver jajt kialt

Magyar testvérek,
Április 7e éjszakajának borzalmai még idejében jöttek, hogy
felébresszék az alvó nemzetet:
„A GONOSZ KAPUINK ELOTT „.
Nem uzhetjük el másként, csak egyesült erovel, a becsületes, kokárdás magyarok összefogásával.
Mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy mit veszthetünk, ha az
elmúlt ciklus feddhetetlen erkölcsiségű, a köz javait éberen orzo, azzal becsületesen sáfárkodó, a magyar érdekekért oroszlánként kuzdo fiatal és dinamikus eroit felváltják a múlt posványából elosorjázó férgek.







Az ilyen jellegű irományok hasonlóan alkalmasak arra, hogy túlzott feszültséget indukáljanak az emberek bizonyos – kevésbé tájékozott és jobban befolyásolható – csoportjaiban, elijesztve ez által a nemkívánatos politikai erő támogatásától. Céltáblái nem feltétlenül politikusok, a lényegi elem a másik oldal támogatóinak erőszakosságával, brutalitásával való riogatás:

1.>KITAPOSOM AZ AGYADAT
>
>Lapunk fotó rovatának munkatársa a Fidesz Testnevelési Egyetemen tartott
>kampányán szomoru incidensbe keveredett. A rendezvényen egy 40 év
>körüli ösmagyaros ruhába öltözött férfi a kezében tartott magyar
>zászlóval hatalmasat vágott egy arra elhaladó autora. A kocsi vezetöje
>megdöbbenésében szólni sem tudott, ám amikor kiszállt kocsijából,
>hármannégyen azonnal nekiestek és ütötték, ahol tudták. A fotós
>közelebb ment, ám ekkor többen is „hozzászóltak”: „takarodj innen to
>büdös zsidó!” Egy nö pedig euforikus állapotban az útról azt üvöltötte:
>„Mondd meg, kire szavaztál!” A fotós próbált volna rendört hivni, hogy
>bebizonyitsa, joga van ott fényképezni, de a válasz itt sem váratott
>magára sokáig: „Nem fog idejönni rendör, mert addigra kitaposom az agyadat!













2. A következő telefonüzenetet kapta ma csaladunk (2002.04.11. 15:15kor
rögzitette a rögzitonk eltorzitott hangon):
„Halló, halló! Mikor mész Auschwitzba, te mocskos zsidó?”



3. Az V. kerben is lobogtattak ötezreseket nagyon öregeknek. Egy kis fiatal fickó. Annak aki Fideszt ixel, odaadnak egy ötezrest. A III. kerben pedig iskolában toboroznak szüloket, hogy minden voksolónak, aki Fideszre szavaz, egy ezres üti a markát. Hozzanak a szülok minél több szavazót. Csopakon pedig állt az úton egy stoppos, akin ki volt írva: Fideszeshez nem szállok be!

Az ellenség befeketítésének csoporton belüli funkciója is lehet (hasonlóan a bűnbakképzéshez): minél erősebbek a negatív érzelmek egy külső ágens irányába, és minél erősebb az észlelt fenyegetés a saját csoport ellen, annál erősebbé válik a csoporton belüli összetartás, a „saját csoport” tudata. A gyűlölet- és félelemkeltés azonban nem feltétlenül és nem korlátlanul hatékony eszközök a fekete propaganda kezében: a negatív tartalmú üzenetnél különösképp fennáll annak a lehetősége, hogy fordított hatás jelentkezik, és visszaütve éppen a támadó félről kialakult képet rontja le. Ezt a jelenséget szokás bumeránghatásként emlegetni: ez történt például Torgyán József emlékezetes, „féregirtós”, „tavaszi nagytakarításos” beszéde nyomán (Stroebe–Jonas, 1997).

Feszültségoldás: békítés és humor

A 2002-es kampányhadjárat a hagyományos baráti, családi kapcsolatokat is megosztotta. Számos olyan e-mail is olvasható azonban, mely az általános tendenciával ellentétben nem konfliktust és ellenségeskedést szeretne szítani, hanem éppenséggel csitítani akarja: nevezzük ezeket „ároktemetőnek”. Többnyire mindkét oldal szavazótáborát megszólítják, céljuk a társadalom felfokozott légkörének csillapítása, a csoportok közti – verbális – agresszió szintjének csökkentése azáltal, hogy a megosztott társadalom „újraegyesítését” hangsúlyozzák.

Ima a békességért

Kedves Testvérek!

Én azt javaslom, imádkozzunk a békességért e listán és békességért az
országban. Azért, hogy mi és mások is a 2. forduló elott, közben és
utána is ne feledkezzünk meg a politika miatt más, annál fontosabb
dolgokról. És imádkozzunk azért is, hogy ne a politika befolyásolja a
hitet, hanem a hit befolyásolja a politikát.
Az Úr áldjon meg benneteket!

„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre;
s mennyire szeretném, ha már fellobbanna!”
(Lk 12,49)












Egy önjelölt költő műve:

Néhány nap, és vége ennek.
Ronggyá tépett plakátok,
hegybedobált szlogenek,
sok dicséret és sok átok

mehet be a raktárakba.
Jelvény, zászló halomba.
Mosolyog a sok profi, már
egymással nem goromba.

És mi, komám? Hogyan nézünk
eztán egymás szemébe?
Ember vagyok? És Te?
Kié lesz Hazánk a végére?

Sajnos, profi nem vagyok.
Ha bántanak hát fáj. Nagyon.
Biztos vannak így még páran,
mindakárhány oldalon.

Nem tudok majd mosolyogni,
integetni sem feléd.
Azok után, mit Rád mondtam,
egyébként sem értenéd...
























Végül egy állítólagos „ex-fideszes” levele:

Kedves Barátaim,

Én nem szeretek politizálni, de az elmúlt napok felháborítottak.
Mindannyiotoknak küldöm ezt a levelet. Állj bármelyik oldalán, nem számít.
Az egyetlen fontos dolog ne hagyjuk, hogy családokat, barátságokat
szétválassza politika, a jelenlegi kormány.






A látszólag semleges oldalról fölbukkanó, békét hirdető üzenetek a politikailag vezérelt manipulációs kampány kedvenc formái. A hisztériát és a békétlenséget a másik oldal szítja, a mi oldalunk békés és belátó. Az első szemelvény hangsúlyosan evangéliumi hangvétele erre példa. Az utolsó esetében az „ex-fideszes” álszignó azt jelzi, hogy az ellenfél negatív, demagóg kampánya még saját egykori híveit is taszítja. Klasszikus retorikai fogás: látszólag ellenérdekeltként „ad igazat” az ellenfélnek, és megcsömörlötten tábort vált.

A humoros tartalmú e-mailek (az általam vizsgált minta több mint harmada ilyen) szintén a feszültségoldást, a felfokozott helyzet lazítását szolgálják. A vicc, a humor révén megszabadulhatunk a félelemtől, megszelídíthetjük az egyébként kellemetlen eseményeket és fenyegető perspektívákat (Séra, 1983). Akkor is igaz ez, hogyha a viccek sokszor éppen csipkelődő szándékúak, és célpontjuk éppen az ellenséges politikai erő. Lássunk néhány példát ezekre a viccekre, melyek többsége sms-ben is terjedt:

Medgyessy Péter vagyok,
Magyarország 27. leggazdagabb embere.
Kérem, szavazzon rám,
hogy én lehessek az elso!




Áder János külön kérésére az új kormány ígéri, hogy az elozo parlamenti
ciklus gazdasági bunözoivel jelentosen
javít a börtönszavazók arányán a Fidesz javára.



Miért a szegfu az MSZP jele?
Mert a szeghez KALAPÁCS kell, a fuhöz pedig SARLÓ.


Miért tuztek szalagot a fideszes fiúk?
Mert március 15én volt a szalagavató és április 21én lesz a
ballagás.



Népszerűek voltak az olyan „önvédelmi” célzattal írt e-mailek is, melyekben az ellenoldal túlzó állításait, negatív propagandáját karikírozzák ki. Ilyen típussal csak a szocialista-liberális szavazótáborban találkoztam. Egy idézet az egyik legnépszerűbb, szórólapokon is terjesztett negatív propagandaanyag átiratából:

Tudta-e, Ön,

hogy Medgyessy Péter diákkorában többször bliccelt a
villamoson?!
hogy Kovács László az Egri csillagok olvasásakor
Jumurdzsáknak
drukkolt?!(…)
hogy Magyar Bálintot csakis azért hívják így, mert annyira
idegenszívű, hogy az álcázás végett legalább nevében muszáj
magyarnak
látszódnia?!
hogy Pető Iván minden reggel Dávidcsillagot vet magára?!
hogy Fodor Gábor 1956ban a Köztársaság téren
tűzparancsot adott?!
Ne
hagyja magát
megtéveszteni! Emlékezzen Ön is Antall Józsefre, aki nem
zsidó, hanem
keresztény Magyarországot akart! Április 21én legyen ott,
és a fentiek
tudatában hozzon bölcs, felelős döntést!





















A politikai tartalmú e-mailek fontos meggyőzőerővel bírnak a feladó, illetve továbbító személyek számára is: jelentősen módosíthatják kognitív- és érzelmi viszonyulásaikat (pl. Festinger, 2000), bár azok, akik egy hosszú, egyértelműen valamelyik oldal mellett érvelő e-mailt megírnak, valószínűleg nem változtatják meggyőződésüket. A fent idézett üzenetek számos olyan állítást tartalmaznak, amelyek képtelenségével és abszurditásával valószínűleg az is tisztában van, aki azokat fogalmazta, a kampánytevékenységben való aktív részvétel azonban még elkötelezettebbé teheti az egyént, s végül már azokat az állításokat is elhiszi, amelyeket korábban maga is csak a hatáskeltés miatt terjesztett. A propagandaanyagok aktív terjesztése elsődlegesen azokat győzi meg, akik gyengén (vagy egyáltalán nem) elkötelezettek valamelyik erő iránt.

Képzeljük el, hogy valaki, aki még a második forduló előtt is bizonytalan abban, kire adja majd le a voksát, kap egy e-mailt, mely valamelyik oldal mellett érvel és tartalmaz egy felszólítást: „Ha igaz hazafinak érzed magad, küldd el még öt embernek!” Tegyük fel: eleget tesz a kérésnek, ahelyett, hogy vitába szállna a levél tartalmával. Ha ezek után indokot keres a saját viselkedésére, valószínűleg a legkézenfekvőbb magyarázatot veszi majd elő: azért továbbította az üzenetet, mert valamilyen szinten közösséget vállal az abban foglaltakkal. Ez az önigazolási (vagy kognitív disszonancia-redukciós) folyamat természetesen nem teljesen tudatosan zajlik. Így vehet részt az illető az üzenet terjesztésével – akaratlanul is – önmaga meggyőzésében.

Rafináltabb technikák: az álruhás üzenet

Az e-maileken belül a címzettek, illetve a szándékolt célcsoportok szerint alapvetően két típust különíthetünk el. Az egyik az azonos politikai attitűdökkel vagy pártpreferenciával rendelkezők táborát célozza, a másik az ellenoldal gyenge pártkötődésű, illetve a bizonytalankodó csoportjait szólítja meg. A vizsgált e-mailek között mindkét típusra találhatunk példát, az alább vizsgált üzenetek azonban kizárólagosan a második kategóriába tartoznak.

Dányi és Sükösd (2000/a, 284.) szerint az e-mailek a „hagyományos” meggyőzési módszerek közül különösen kettőt részesítettek előnyben: a faktoidok (azaz rémhírek, illetve valótlanságok – ld. fent) terjesztését és a vakcsoport technikát. Ez utóbbi technika azon alapul, hogy az egyén valamely csoporthoz tartozásának kiemelt jelentőséget tulajdonítanak, és ezzel arra kényszerítik őt: a csoporton belüli különbségeket elbagatellizálja és a csoportok közti különbségeket eltúlozza, továbbá, hogy elfogadja saját csoportjának szokásait, rítusait és hiedelmeit. A technika Tajfel megfigyelésein alapul: a csoporthoz tartozás olyan minimális kritériuma, mint a pénzfeldobás alapján történő besorolás is elég ahhoz, hogy a csoporttudat kialakuljon, melynek egyenes következménye a másik csoport tagjainak lefokozása teljesítmény és erkölcsi jellemzők tekintetében (Smith–Mackie, 2002, 346.).

A fentiekben már volt szó a direkt meggyőzésről, a félelemkeltésről, az ellenfél befeketítéséről, az elrettentésről és a rémhírterjesztésről, melyek meggyőzési technikáknak is tekinthetőek. Ezek elsősorban azok ellen lehetnek hatékonyak, akiknek politikai meggyőződésük viszonylag gyenge, információik töredékesek és hiányosak, így fogékonyabbak az emocionális befolyásolásra.

Az elsősorban kognitív tényezők alapján ható üzenetek közül az egyik legérdekesebb típus az ún. „álruhás üzenet”, amely maximálisan kihasználja az internetes üzenetek egyik legnagyobb előnyét, az anonimitást. A fentiekben már utaltam egy ilyen példára. A többszörösen továbbküldött mailek eredeti megfogalmazója már csak igen ritkán ismert. Ezen e-mailek meggyőzési technikája a következő: úgy bírálják valamelyik politikai erőt, hogy közben írójuk a szekértábor volt tagjaként aposztrofálja magát.

Nyílt levél baloldali érzelmű polgártársaimnak!

Baloldali vagyok. Kívülálló.
A szembenálló szekértáborok egyikébe se kéredzkedtem be soha. Kívül kell állnom. A mai Magyarországon vannak baloldaliak. Baloldal nem létezik. (…)

Döbbenten figyeltem a választások első fordulóját. A végeredmény megyőző. Bárkit meggyőzhet arról, hogy politikai szemfényvesztés áldozatai lettünk. Ezt a végeredményt a fortélyos félelem szülte. Győztek a félelemkeltés apostolai.

Kimővelt, tekintélyes tudorok riogatták a polgárokat hónapokon át a fasizálódó Magyarország rémképével. Külföldi és hazai médiákban harsogtak a mindent elárasztó rasszizmusról, antiszemitizmusról, Dunába lövésről, cigányüldözésről.(…)

Az MSZPSZDSZ páros választási eredményeikkel természetesen learatta a félelemkampány szavazatait. A választási matematika szerint ma biztos győzteseknek látszanak.

A politikai szemfényvesztés talán legfontosabb része, hogy a polgárokkal elhitetnek egy másik hazugságot is. Azt ugyanis, hogy az MSZP és az SZDSZ baloldali párt. Ennek a választásnak a fényében a magyar baloldalnak fel kell tenni egy egyszerű, ám alapvető kérdést, aminek megválaszolása sokmindent tisztázhat. (…)

A mai politológiai szóhasználat a társadalmi erőket jobb és bal oldalra osztja. Ebből a fogalmi zűrzavarból kiemelve a Fidesz a mai magyar polizikai élet centruma. Nem jobboldali párt, hanem centrumpárt. Képviseli a nemzeti értékeket (vallás, család, a nemzeti múlt, társadalmi és kulturális hagyományok) és a baloldali értékek egy részét (a tanuláshoz való alanyi jog, az esélyegyenlőség biztosítása, állami beavatkozások a kíméletlen piaci mechanizmusokba, a minimális szociális védőháló biztosítása.)

A Fidesz centrumpárt.
















És mit képvisel a magát baloldali szerepben illegető SZDSZ?

A nemzetközi tőkét.

Szabadverseny?

A nemzetközi tőke nemzetközi propagandaosztálya az írott és elektronikus sajtóorgánumok tömegén át próbálja elhitetni velünk, hogy a globalizmus a fejlődés egyetlen útja. Hogy a nemzeti értékek, éppúgy, mint a nemzeti gazdaságok idejétmúltak, korszerűtlenek, vagy éppen fasiszták.
(…) bármily furcsán is hangzik ez, kijelenthetjük, hogy az SZDSZ az újkori globalizáció jobboldali elitpártja, mivel mindezekből semmit sem képvisel.

Az MSZPről nem mondható el ugyanez. Nem elitpárt. Nem is baloldali. A kacsintó kádárizmus utódpártja. Az állami vagyon felosztásának legfőbb haszonélvezője, ideológiamentes klientúrán, több évtizedes kapcsolatrendszeren keresztül, az egy akolhoz tartozás módján összetartott párt. Az önmagát átmentett politikai elit, a privatizációt saját hasznára fordító pártburzsoázia, a mezőgazdaságot kifosztó zöldbárók, a technokratabürokrata állami hivatalnokok összetartó érdekszövetsége. Kipróbált, régi elvtársak. Körülöttük a klientúra. Ez a párt valóban és hosszú távon jutalmazza a klienseit. Tábora állandó.

Amíg a Fideszt döntően a nemzeti értékek képviselete tartja össze, a nemzeti érdekeket próbálja összeegyeztetni az európai és a tengerentúli elvárásokkal, addig az MSZPsek a nemzetközi tőke elvárásait teszik eladhatóvá a választók tömgeihez szóló, a Fideszre balról licitáló ígérgetéseikkel.

Az MSZPt szövetségesük, a szabaddemokraták szalonképessé tették külföldön. A nemzetközi tőke bizalmát élvezhették.

A tömegek kormányozhatósága érdekében a nemzetközi tőkének is szüksége van egy centrumpártra. A szabaddemokratákkal szövetséges MSZP éppen megfelelt.

Ez ma is így van. A nemzetközi tőke az MSZP választási győzelmében érdekelt. Ezt nyíltan meg is mondták sajtóorgánumaikban.

A választás első fordulóját követő napon a tőzsde nagymértékben erősödött. A forint gyengült.

Mikor támogatott a nemzetközi nagytőke baloldali pártokat?(…)

Orbán Viktor a mai Magyarország legkiemelkedőbb politikai tehetsége, ragyogó intellektusú, európai mércével is nagyformátumu államférfi.

Vezetésével vált a Fidesz kormányzó centrumpárttá. Vezetésével haladt Magyarország a nemzeti értékeket megőrző, a nemzeti érdekeket képviselő fejlődés útján. A trianoni gerincroppantó döntések után magyar politikusként a legtöbbet tette azért, hogy a szétszakított magyarság szellemi egyesülése megvalósuljon. Tette ezt úgy, hogy szomszédainkkal a normális viszony megmaradt.

Orbán Viktor sokaknak útjában áll. A globalizmus apostolainak mindenképpen.

(…) A Fidesz rettenetesnek bizonyuló hibákat vétett, ezek nagymértékben befolyásolták a választásokat.

Kommunikációképtelennek bizonyult a mai Magyarországon létező humán értelmiséggel. A napilapok, folyóiratok, az írott és elektronikus sajtó, a kulturális élet színtereit a Fidesz átengedte az SZDSZnek. Nem jöttek létre új napilapok, folyóiratok, fórumok egy sokszínű kulturális lét bázisaként.

A választáson több múlik, mint eddig bármikor. Ez a választás nem a hatalom Fidesz vagy MSZPs kezekbe kerüléséről szól. A választás tétje az, hogy Magyarország nemzeti értékeit, függetlenségét megőrizve halade az európai jövő felé, vagy a nemzetközi nagytőke hazai szálláscsinálói segítségével áldozatul esike a globalizmus iszonyatának.

Elsősorban a baloldali állampolgárokhoz kívánok szólni. A szélsőjobboldali veszély hazugságnak bizonyult. Baloldali létükre miért állnának a nemzetközi nagytőke, és a képviseletüket ellátó bankár, Medgyessy Péter oldalára?

Ebben a helyzetben Orbán Viktornak nincs alternatívája. Mellé kell állni.

A baloldali gondolkodóknak (…)dönteniük kell. Dönteni Magyarország mellett. (…) A Fidesznek kevés a tartaléka. Az egyik a kisgazda vezetésben csalódott, demoralizált parasztság. őket kell megszólítani. Mindenáron.

A másik tartalék a félrevezetett baloldali érzelmű pogárok tábora. Próbálkozzunk meg az idegen hatalmak elleni nemzeti összefogással. Ma egyetlen jó döntés létezik. Egyetlen jó cselekedet. (…)











































Nyilvánvaló, hogy ez az e-mail elsősorban a baloldal meggyőzését célozza („Elsősorban a baloldali állampolgárokhoz kívánok szólni”). A levél elején a szerző (az eredeti minta Malgot István aláírásával jelent meg) rögtön leszögezi: „Baloldali vagyok. Kívülálló”; ezzel az értékek mellett elkötelezett objektivitás álcáját ölti magára, majd ebből a „baloldali” alapállásból kritizálja az akkori ellenzéket, az MSZP-t és az SZDSZ-t. A technika alapja: ha hitelesnek akarunk tűnni, igyekezzünk a saját látszólagos érdekeinkkel ellenkező módon érvelni (Pratkanis–Aronson, 1992). Az üzenet írója módszeresen lerombolja az akkori ellenzék kormányra vonatkozó kritikáját, és a tudományosság köntösébe bújva („A mai politológiai szóhasználat a társadalmi erőket jobb és bal oldalra osztja”) kissé átrendezi a magyar politikai-ideológiai palettát, bizonyítva: az MSZP valójában nem baloldali párt, az SZDSZ egyenesen jobboldali, míg a Fidesz centrumpártnak tekinthető. Az objektivitás látszatát tovább növelendő kitér a kormány által elkövetett hibákra is (pl. elégtelen kommunikáció az értelmiséggel), a végén egyértelmű útmutatást ad: az üzenet olvasója akár a baloldali, akár a jobboldali értékrendet képviseli, „Orbán Viktornak nincs alternatívája”. Az üzenet egyes részeit olvasva kételyeink támadhatnak afelől, írója valóban „baloldali”-e, ahogy állítja magáról. Ugyanezt az „álruhás” meggyőzési módszert használja egyébként az a kicsit feljebb bemutatott e-mail is, mely egy „ex-fideszes” nevében íródott és az akkori kormányt támadja.

Hatékony lehet az a technika is, amikor egy adott politikai pártot vagy a kormányt az egyik tagjának kritikus megjegyzése révén járatják le. Erre valójában csak egy, az akkori ellenzéket támadó példát találtam. Valószínűleg a Fidesz politikusai előrelátó módon mindig ügyeltek arra, hogy ne jelenjenek meg a pártot és kormányzatot megosztó, kritikus nyilatkozataik, így nem kínáltak ilyen támadási felületet.

Katona Béla, a Hornkormány titkosszolgálati minisztere a következo nyilatkozattal mondott le posztjáról 1996ban: A Magyarországon muködo alvilág hidat vert a politika legfelso
szintjéhez”< BR>, hogy Kuncze újabb belügyminisztersége alatt lesz közbiztonság („Ami itt van, az minden, csak nem közbiztonság” Horn Gyula, 1997),


Ismeretterjesztés

Néhány e-mail látszólag nem meggyőzni akar, hanem csak bizonyos információkat közöl az olvasókkal. Ezeket „ismeretterjesztő” üzeneteknek neveztem el. Ezek az e-mailek meghagyják a döntés szabadságát az olvasóknak, csak egyfajta adalékkal szolgálnak ismereteihez, melyek segítségére lehetnek a döntés meghozatalánál. Az első példa a „tudta-e Ön” kezdetű e-mail, mely számtalan formában terjedt az interneten és az utcákon, a második pedig egy tudományos hangvételű írás, mely a jobboldal egyik legnagyobb „fegyverét”, a Bokros-csomagot írja le.

1. Tudta-e Ön, hogy Magyarország államadóssága 1985-87 között 12 md
dollarról 18 md dollarra nött, mig ezalatt 1985ben Medgyessy Péter
pénzügyminiszterhelyettes, 1986-87ben pénzügyminiszter volt?

Tudta-e Ön, hogy Medgyessy Péter 89ben, mint a gazdasági
atalakulasértfelelős miniszterelnökhelyettes a parlamentet kikerülve, titkos
megallapodást kötött a francia Mátra céggel, amelyben megbízta azoka tegy
budapesti metro megépitésével 30 md ft értékben?
(…)










2. 1995 elejére vitathatatlanná vált a költségvetési megszorítások, az importkorlátozások, a jövedelemkiáramlások szükségessége és ezzel párhuzamosan az exportorientált növekedés fenntartása.

A Bokroscsomag (Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter neve után) 1995 március 12én került bevezetésre. Szinte kizárólag monetáris és fiskális eszközöket alkalmazott.

Monetáris: a forint egyszeri jelentős mértékű (9%)leértékelése és a kiszámítható csúszó árfolyampolitka bevezetése.

Fiskális: bevételnövelo: 8 %.os vámpótlék bevezetése, ÁFAkucsok emelése (12 %ra, 25 %ra)
kiadáscsökkento: a szociális ellátások szukítése, a költségvetésbol finanszírozott jövedelmek szigorú kordában tartása, reálértékének csökkentése (köztisztviselok, közalkalmazottak jövedelmei, nyugdíjak), egyéb jövedelempolitikai intézkedések.

E megszorítások az egyensúly rövidtávú megteremtését ugyanakkor a gazdaság növekedését is szolgálták.(…)

A Bokros csomag negatív eredményeit a saját borén többékevésbé mindeni érzékelte, a pozitívumokról viszont nem biztos, hogy valamennyien teljes képet kaphattunk.

A Bokroscsomag pozitívumai a következok voltak:

Megszunt a külso és belso finanszírozási válság, a gazdaság termelési és végso felhasználási folyamatai biztonságosan finanszírozhatókká váltak.

Megállt a külso és belso egyensúly romlása, az adósságállomány csökkeni kezdett.
Felgyorsult a privatizáció (bár az energetikai ágazat magánosítása több kérdést is felvet), ami a strukturális átalakulást segítette.

Nottek a külföldi befektetések, emelkedtek a versenyszféra beruházásai, korszerusödött a gazdaság muszakitechnikai színvonala, hatékonyabbá vált a termelési struktúra.

Javult a gazdaság versenyképessége, nott a termelékenység és hatékonyság, dinamikusan bovült az export.(…)

A teljesség kedvéért azonban felsorolom az intézkedési csomag negatívumait is:

Az infláció a kezdetekben felgyorsult s csak 1997 végére érte el újra az 1994. évi szintet.

12 %al csökkentek a reálbérek, szukültek az államháztartás kiadásai is. A hazai keresleti oldal szukülése is hozzájárult az 199596 évi szerény mértéku gazdasági növekedéshez. (…)

Tény, hogy 1997re megteremtodtek az élénkülés, a kiegyensúlyozott növekedés feltételei.
































A két levél hangneme és stílusa merőben különbözik: az első voltaképpen egy erőteljes negatív kampányanyag, mely bár látszólag tényeket közöl, valójában több valótlan állítást is felvonultat, így tulajdonképpen egy álcázott fekete kampányfogásnak tekinthető. A második egy tudományos hangvételű, a szakmai kompetencia meggyőzőerejét segítségül hívó írás. A két üzenet célközönsége is merőben más: míg az első a hétköznapi embert, a második a közgazdasági képzettségű értelmiségieket kívánja inkább meggyőzni.

Végül, bár nem feltétlenül tekinthető meggyőzési technikának, említést kell tennem az olyan e-mailekről is, melyek nem valamelyik választáson esélyes politikai erő mellett érvelnek, hanem ezeket kritizálva új csoportosulások létrehozását sürgetik. Az Internetben rejlő egyik nagy lehetőség szociológiai szempontból ugyanis éppen az, hogy ilyen új, „emergens közösségek” létrejöttét teszik lehetővé. A két választási forduló közt ilyen új politikai közösség létrehozásának időszerűsége persze meglehetősen kérdéses. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy ilyen típusú e-mailt mindössze egyet találtam, az is a 2. forduló utáni, május 7-ei keltezésű. Minden jelentősebb politikai párt kritikájából kiindulva egy új csoportosulás, a „Magyar Nemzeti Egység” megalapítását és a „Szent Korona Államiság” létrehozását irányozza elő:

Kedves Barátom!
Ennek a levélnek az elküldésével megvártam a ma esti Orbán beszédet,
remélve, hogy olyan programot hallunk tole, amely okafogyottá teszi az
alábbiakat.Sajnos, semmi áttörés nem volt. Az alábbiak változatlanul érvényesek
maradtak. A polgári Magyarországról beszél a magyarság Magyarországa helyett.

A jobbközép oldalról beszél a cionista diktatúra baljobb mesterséges
megosztásán felülemelkedo alternatívája helyett.

Polgári körök szervezését indítványozza a magyarérdek képviselo körök
helyett.(…)

A Szent Koronában egyesülo magyar nemzet minden tagjának
egymásratalálása kell most, tehát
nem polgári összefogásra van szükség a szocialistaliberális erok ellen,
hanem magyar összefogásra a cionista diktatúrával szemben, vagyis létre
kell hoznunk
A MAGYAR NEMZETI EGYSÉGET!(…)

Az Orbánkormány tehát a liberális értékrendet képviselte és akarja
képviselni, megtévesztve azokat a magyarokat, akik érdeke a
kereszténymagyar értékrend képviseletéhez fuzodik.

A MIÉP gazdasági rendszere a kapitalizmus egy „emberiesített” válfaját igyekszik megvalósítani.(…)

Ki kell viszont hangsúlyoznom ismét: az, hogy valaki a fenti (vagy a nem
említett) pártok bármelyikének tagja, vagy tagja volt, nem jelenti azt,
hogy nem csatlakozhat a Magyar Nemzeti Egységhez! Sot, remélem, sokan
közülük felismerik, hogy pártvezetoi becsapták, félrevezették oket és a
magyarság érdekét képviselo Magyar Nemzeti Egységhez csatlakoznak.(…)

Ez a forradalom az élet forradalma a halál ellen. (

csak ez az alternatíva az, amely élheto!(…)
És kérlek Téged, kedves Barátom,
csatlakozz ehhez a minden magyar ember érdekét képviselo és érvényesíto
nemzeti egymástkereséshez, hogy mindannyian egymásra találjunk!

Kelt Szegeden, 2002. május 7én.
Magyarkeresztény szeretettel: dr. H. J.








































Záró megjegyzések

A jelek szerint az Internet valóban növeli az állampolgári részvételt a politikában. A vizsgált e-mailek kb. fele tartalmazott a választási részvételre való buzdítást. Bizonyos kutatások szerint (Smith–Mackie, 2002) azonban a közvetett hatás is nagyon fontos. Például azok, akiket közvélemény-kutatás keretében megkérdeztek arról, elmennek-e szavazni a következő választásokon, nagyobb arányban adták le voksukat, mint azok, akiket nem kérdeztek meg a kérdezőbiztosok. A második fordulóban megnövekedett választói részvételben bizonyosan fontos szerepet játszott az intenzív e-mail kampány által felfokozott hangulat. Ez viszont egyben már okozat is: a szélsőséges megosztottság és a felfokozott politikai hangulat következménye; mely viszont – részben – a politikai kampány hatása.

A következő séma vázolható fel: a pártok már az első forduló előtt is jócskán éltek a lejárató kampány eszközével, és a negatív tartalmú üzeneteknek sokszor az állampolgárok is címzettjei voltak. Ez egyfajta vibráló, ellenségeskedésre hajlamosító légkört teremtett; létrehozta a szembenálló blokkokat és azt az érzést, hogy a választásokon nagyon komoly a tét. A közhangulat fokozódása a politikai aktivitás növelésére sarkallta a választópolgárokat. Intenzívebbé vált a közbeszéd politikai kérdésekben, a gyűlésekre járás, e-mail és sms küldözgetés, falragaszok és szórólapok terjesztése. Az aktivitás és a közhangulat fokozódása egymással folyamatos kölcsönhatásban, egyre erőteljesebb folyamatban ment végbe. Ez az önerősítő körkörös vagy, ha úgy tetszik, spirális hatás a választói kedv és aktivitás nagymértékű fokozódását eredményezte.

Az e-mail új, hatékony eszközt jelent a politikai marketingben, a politikusok számára is komoly perspektívákat nyithat. Kellően lojális politikai szavazótábor céltudatos mozgósításával a támogatókat is a kampány aktív részesévé lehet tenni, részben áthárítva rájuk a hagyományosan politikusokra háruló fárasztó és költséges feladatot: a választópolgárok meggyőzését. Erre az elvre épít egyébként a politikai vírusmarketing (Dányi–Sükösd, 2002/a, 290.) technikája is, mely egy viszonylag új keletű marketingmódszer politikumban való alkalmazását jelenti. Lényege, hogy ha a fogyasztókat – adott esetben a választópolgárokat – valamiképpen motiválttá tesszük a marketingüzenet továbbítására, akkor az üzenet a vírusokhoz hasonlóan viharos gyorsasággal, exponenciális módon fog terjedni, ráadásul a tömegkommunikációnál személyesebb csatornákon keresztül, ami tovább növeli hatékonyságukat. Ezen az elven terjedtek a politikai e-mailek és sms-ek, illetve a kétes valóságtartalmú híresztelések a választási kampány időszakában.

Több jel is mutat tehát arra, hogy a „jövő kampánya” sokkal nagyobb mértékben fog építeni a szavazótábor politikai aktivitására és mozgósítására, egyoldalú helyett az interaktív, vertikális helyett a horizontális politikai kapcsolatok és kommunikatív aktusok előtérbe helyezésére. Ezt a technikát nálunk leginkább a jobboldal alkalmazta és alkalmazza ma is, például a Polgári Körök hálózata révén; és ez a modell rajzolódik ki a Fidesz küszöbön álló szervezeti átalakulásában is. De más példákat is láthatunk: a fiatalokat tömörítő politikai szervezetek és párttagozatok létrehozása, az SZDSZ Netpártja, hogy csak néhányat említsek.

A technika persze nem veszélytelen: az állampolgári csoportosulások tevékenysége kevésbé ellenőrizhető, az aktivisták csoportjai önálló életre kelhetnek, és könnyen kicsúszhatnak a rájuk építő párt kontrollja alól.

A tanulmány többszöri alapos átolvasásáért, hasznos tartalmi is formai javaslataiért és a megjelentetésben nyújtott segítségéért köszönet Pintér Róbert szociológusnak és internet- szakértőnek, az Információs Társadalom és Trendkutató Központ munkatársának.

Forrás

www.osa.ceu.hu/kampanyarchiv. Az idézett e-mailrészletekben az ékezet- és stilisztikai hibákat általában érintetlenül hagytam, kivéve azokat, amelyekben az ékezetes magánhangzók a továbbítások során valamilyen más írásjellel helyettesítődtek, mivel ezek jelentősen rontják az olvashatóságot.

Irodalom

Boros G.: „A múmia visszatér.” Fekete kampány a pesti utcán. In: Sükösd M.–Vásárhelyi M. (szerk.): Hol a Határ? Kampánystratégiák és kampányetika 2002. Élet és Irodalom könyvek, Budapest, 2002. 264–275.

Dányi E.–Sükösd M.: Fekete PR és politikai vírusmarketing. Interaktív kommunikációs eszközök a kampányban. In: Sükösd Miklós-Vásárhelyi Mária (szerk.): Hol a Határ? Kampánystratégiák és kampányetika 2002. Élet és Irodalom könyvek, Budapest, 2002. 276–294. (2002/a)

Dányi E.–Sükösd M.: Szavazzram.hu–Párthonlapok a választási kampányban. Népszabadság, 2002. március 25. (2002/b)

Festinger, L.: A kognitív disszonancia elmélete. Osiris kiadó, Budapest, 2000.

Hartmann, R.: Terepkísérlet, melynek célja az „érzelmekre ható” és az „értelemre ható” politikai röplapok hatékonyságának megállapítása a választási küzdelemben. In: Csepeli György (szerk.): A kísérleti társadalomlélektan főárama. Gondolat könyvkiadó, Budapest, 1981. 125–142.

Hovland, C. J.–Janis, I. L.–Kelley, H. H.:A véleményváltozás kísérleti kutatásának összefoglalása. In: Hunyady György (szerk.): Szociálpszichológia. Gondolat, Budapest, 1973.

Hunyady, Gy.:Politikai sztereotípiák: pártok jellegzetességei a közgondolkodás tükrében. Alkalmazott pszichológia II./1. 2000. 5–24.

Kiss, B.–Boda, Zs.: Politikai kommunikáció az interneten. Politikatudományi Szemle 2001/4. 239–268.

Körösényi, A.:Carl Schmitt állam- és politikaelméleti alapfogalmai. Politikatudományi Szemle 2000/3–4. 5–24.

Newman, B.: Politikai marketing mint kampánystratégia. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 31. (2000/a)

Newman, B.: A politika tömegmarketingje. Demokrácia a gyártott imázsok korában. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 117. (2000/b)

Pataki, F.: A tömegek évszázada. Bevezetés a tömeglélektanba. Osiris, Budapest, 1998. 123–124.

Pratkanis, A. R.–Aronson, E.: A rábeszélőgép. AB OVO, Budapest, 1992. 80–84.

Séra, L.: A nevetés és a humor pszichológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 56–57.

Sherif, M.–Sherif, C.W.: Csoporton belüli és csoportközi viszonyok: kísérleti kutatás. In: Csepeli Gy.(szerk.): Előítéletek és csoportközi viszonyok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980. 347–392.

Smith–Mackie: Szociálpszichológia. Osiris, Budapest, 2002. 236, 465–470.

Stroebe, W.–Jonas, K.: Az attitűdök megváltoztatásának stratégiái. In: Hewstone és mtsai (szerk.): Szociálpszichológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999. 199.

Zentai, I.: A meggyőzés útjai. Typotex, Budapest, 1998. 19.

• Euróna