Bretter Zoltán

Nyomtatóbarát változat

Vallásos nevelést kaptam. Volt bennem valami mozgalmi adottság, nem tudtam nyugodni, szerveztem a KALOT-ot, majd aztán katona lettem, kivittek a frontra, kétszer fogságba estem, de nem nyugodtam bele a fogságba. Aztán mind a kétszer sikerült megszökni. Így kerültem aztán haza ’45 tavaszán, amikor elkezdődött a földreform. Rögtön adminisztratív vezető lettem, jegyző. És osztottuk a földet. Nemcsak az én falumban, kiterjedt a hatásköröm a járásra, sőt a megyére is. Ha már így szétosztottuk a földet, akkor meg kellett szervezni a parasztszövetséget, ugye. A kisgazdapárttal rokon, csak hát érdekvédelmi szervezet. Még tagja sem voltam a kisgazdapártnak, mikor megyei titkára lettem. Addig voltam megyei titkár, amíg már éreztem, hogy nem tudok tovább balra menni. Dobi Istvánnal. Úgy hagytam ott a kisgazdapártot, hogy hazamentem Csitárra, s elkezdtem művelni a földet.

Az Igazság a kisgazdapárt újságja volt. E körül szerveztünk ilyen írogató, értelmes parasztokból egy parasztírókört. Mindig gondoltam, hogy ezeket nem kell hagyni elkallódni. László Istvánnal meg Asztalos P. Kálmán bácsival – nyugodjon békében! – létrehoztuk a Barázdák Népe című, írógéppel írt, kéthetente megjelenő lapocskát… A mi írásaink, lélekerősítő verseink, hitet adó versek, történelmi idézeteink. Szítottuk a tüzet, hogy nincs veszve minden. Aztán az ÁVÓ persze rájött. Egy éjszaka tízünket összerántottak, és behoztak Pestre, megdolgoztak a Markóban. Aztán a Jónás-tanács ránk sózta a megfelelő börtönbüntetést. Én is megkaptam a magam 8 évét, szigorított börtön, teljes vagyonelkobzás, jogvesztettség, aztán Márianosztrára… ’56 szabadított ki, a forradalom. A forradalomba már nem kapcsolódhattam be, október 31-én szabadultunk. Hazavergődtem, 1-je volt, ráadásul négynapos éhségsztrájk után szabadultam, legyengülve. Aztán a legfőbb államügyész, Szénási fölhívatott Pestre: hiszen nekem nem telt le még a büntetésem, hátra volt még két év! Megkérdezte, vissza akarok-e menni a börtönbe, vagy inkább bányába, mert nagyon kell a bányász. Természetesen a bányát választottam. Ott aztán eltelt még vagy két év a bányában, aztán otthagytam, mert hát nem egy olyan nagyon ideális munka… de, hát élni is kell valamiből! Elmentem az építőiparhoz. Meglött a jogosítványom, elmentem sofőrnek.

Aztán jött ez a történelmi fordulat, hívatott a Pártay Tivadar bácsi Pestre, a lakására. „Jánoskám, indítani kell a kisgazdapártot!”

Hazamentem, s elkezdtem szervezni a kisgazdapártot. Mert mindjárt az intézőbizottság tagja lettem, a politikai bizottság póttagja, de a viszály magva… – mindegy, ezt meg lehet mondani – bent volt a kisgazdapártban, a személyes viták. Én akkor már mindig Pesten voltam, nem ettem, nem aludtam, lefogytam az idegességtől, és azt mondtam, kiszállok, nem bírom tovább. Otthagytam őket. Megtudta a Keresztes Sanyi, leüzent értem, följöttem. Elkezdtük a kereszténydemokrata pártot szervezni. Hazamentem, megálltam a megye közepén, na uram isten, most merre menjek? Aztán olyan jól sikerült, hogy Nógrád megye négy körzetében háromban indítottunk egyéni jelöltet, és mind a három befutott.

B. Z.: Említette, hogy katolikus nevelést kapott. Hogyan működtek ezek az egyházi iskolák akkoriban?

H. J.: Abban az időben aki tanító volt, az kántor is volt. Iskolaszékek voltak, egyik iskolaszéki tag volt maga a plébános. Katolikus iskolák voltak azok, de szabadon lehetett beszélni más témákról is. Kiemelt tantárgy volt a hittan. Sokan úgy képzelik, hogy valamilyen bigott dolog ez, csak a próféták, csak az apostolok, csak a Krisztus… Én már mint elemista gyerek, hallottam különböző szabadelvű dolgokról, Marxról tudtam például. Megvolt ez is.

A kántortanító a családjával ott élt, ott volt a lakása, s volt neki szolgálati földje, a kántorföld. Ez ennek a törvénynek a koncepciójába se fért bele, ugye, mert földeket az egyházaknak nem adunk…

B. Z.: Önnek éppen ezzel kapcsolatban vannak beadva módosító indítványai.

H. J.: Hát éppen azért, mert én tudom, hogy ez mit jelentett! Ebből megélt a kántor. Ha nem is kapott volna fizetést, mert nemigen kapott, akkor is biztosítva volt a megélhetése. Mert honnan tudjuk, hogy hova alakul a helyzet? Most keresztény szellemiségű kormány van, de ha nem az lesz? És nem lesz biztosítva a kormánytól a kántorok fizetése, mondjuk? Akkor ott van a föld. Egyébként is, ezzel levesszük a terhet az állami költségvetésről, nem kell fizetést adni, vagy ha adunk is, ez egy kis plusz valami. Ezért adtam be a módosító javaslatot.

Ezek szolgálati földek voltak. Egyházi tulajdonban, de ez biztosította a megélhetését a kántoroknak, a harangozóknak, sőt még a papnak is. Ők használták.

B. Z.: Milyen nagyságú földek voltak ezek?

H. J.: Az én falumban 32 hold volt. Templomföld, ez a templom fönntartását szolgálta, pucoltatás, festés; a papföld, hogy a konyháját ellássa; a kántorföld és a harangozóföld. Négyfele oszlott ez a 32 hold.

A múlt héten beszéltem hét plébánossal, megkérdeztem, mi a véleményük ezekről a földekről. Kettő azt mondta, hogy szó sem lehet földekről, hallani sem akar róluk. Neki az csak baj. Az egyik aztán azt mondta, a nógrádmarcali, hány száz hold lesz? Az már gazdálkodni akart. A közbeeső rész azt mondta, hogy kell, de nem annyi, mint volt. Két-három hold, négy hold, öt hold, hat. Tíz hold alatt beszélgették. Hát ezt tudni kell. Nem földbirtokosokat akarunk csinálni a papokból vagy kántorokból. A kis konyhájukat, a megélhetési alapjukat biztosítsuk azzal az egy-két-három holddal! Szükséges volna. De nem fért bele se a múltkori földtörvénybe, ebbe a törvénybe se, ezért bátorkodtam módosító javaslatokat beadni, bár tudom, hogy nem lesz elfogadva. Egészen más koncepcióra épül ez a törvény. De kellene. Szükség volna.

B. Z.: Tehát legyenek ilyen iskolák, ilyen kántorok?

H. J.: Igen. Ez épp most épül ki. Mi volt a kommunista rendszerben? Választani kellett: vagy kántor, vagy tanító. Nem engedték, hogy kántortanító legyen. Akinek családja volt, az tanító lett, a kisebbik része választotta a kántorságot, ez érthető volt. Most, ha egy személy ezt teljesíteni tudja, akkor kántortanító lehet, ott lesz a javadalmi föld, amely kisebb tanítói fizetés mellett is biztosítja a család megélhetését.

B. Z.: Egy-egy ilyen faluban azonban több tanár volt, nemcsak a kántortanító.

H. J.: Persze, hát megosztották a földet. Annyit nem kaptak, mint a kántortanító, de konyhakerti földet, egy holdat kapott a többi is, hogy a krumpliját megtermelje. Méltányossági alapon tulajdonképpen, mert egyházi földek voltak.

Hát ezeket kérjük mi vissza.

• Beszélő