Skip to main content

Rendőri zaklatások Erdélyben – magyarországi tiltakozás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1982. november 6-án és 7-én a román állambiztonsági szervek több fiatal erdélyi magyar értelmiségit őrizetbe vettek. Lakásukon házkutatást tartottak; a magyarországi és az erdélyi politikai viszonyokkal foglalkozó dokumentumokat foglaltak le náluk. Az őrizetbe vettek pontos száma egyelőre nem ismeretes. Név szerint a következőkről tudunk: Ara-Kovács Attila filozófiai író, Kertész Attila színész, Szőcs Géza költő és Tóth Károly tanár. A hét folyamán többeket kihallgattak; köztük volt: Kertész Lóránt agrármérnök és felesége, Kertész Éva, Józsa Márta, Bíró Éva, Keszthelyi András filozófushallgató és Tóth Károly felesége. Néhányukat – így Szőcs Gézát, Tóth Károlyt és feleségét – súlyosan bántalmazták. Ara-Kovács Attilát és Tóth Károlyt néhány nap után szabadon bocsátották azzal a föltétellel, hogy a várost (Nagyváradot), illetve lakásukat nem hagyhatják el.

Szőcs Géza, az egész magyar nyelvterületen ismert kiváló költő hollétéről mind a mai napig nincs tudomásunk. Tartózkodási helyéről még legközelebbi hozzátartozói és barátai sem tudnak bizonyosat. Alapos a gyanú, hogy a politikai rendőrség máig sem helyezte szabadlábra.

Fölhívunk mindenkit, aki teheti: tiltakozzék!

Fölhívjuk román barátainkat is: járjanak közben Szőcs Géza kiszabadításáért!

Követeljük az esetleg még őrizetben lévők szabadon bocsátását és a zaklatások beszüntetését!

Ezt a fölhívást aláírói megküldték a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének, a Magyar Írók Szövetsége Elnökségének és a Magyar PEN Clubnak.

Ács Margit író
Bacsó Béla esztéta
Bakos István tudományszervező
Balczó András olimpiai bajnok
Béládi Miklós irodalomtörténész
Benda Kálmán történész
Benedek Mihály szerkesztő
Berkovits György író
Bognár Éva közgazdász
Bognár Szabolcs jogász
Cseres Tibor író
Csoóri Sándor író
Czakó Gábor író
Demszky Gábor szociológus
Domokos Mátyás irodalomtörténész
Endreffy Zoltán filozófus
Erdélyi Ágnes filozófiatörténész
Fridli Judit fordító
Gellért Gyöngyi szerkesztő
Hanák Péter történész
Hann Endre szociológus
Haraszti Miklós író
Jancsó Miklós filmrendező
Kardos András kritikus
Kartal Zsuzsa költő
Katona János Tamás filozófus
Kis János filozófus
Kiss Ferenc irodalomtörténész
Kocsis Zoltán zongoraművész
Kodolányi Gyula költő
Kósa Ferenc filmrendező
Kovács István költő
Könczöl Csaba kritikus
Kőszeg Ferenc kritikus
Krassó György közgazdász
Krokovay Zsolt filozófus
Lányi András filmrendező
Lukácsy Sándor irodalomtörténész
Nagy Bálint építész
Pap Mária nyelvész
Makk Károly filmrendező
Mátis Lívia szerkesztő
Mészöly Miklós író
Németh Gábor újságíró
Oltványi Ambrus irodalomtörténész
Petri György költő
Pető Katalin orvos
Pomogáts Béla irodalomtörténész
Radnóti Sándor kritikus
Rajk László építész
Rajki Sándor akadémikus
Réz Pál irodalomtörténész
Sánta Ferenc író
Sára Sándor filmrendező
Sinkovits Imre színész
Sós Vilmos filozófus
Steiger Komél filozófus
Szalai Pál közíró
Szilágyi Sándor kritikus
Szörényi László irodalomtörténész
Tamás Gáspár Miklós filozófiai író
Tatár György szerkesztő
Tordai Zádor filozófus
Vajda Mihály filozófus
Vargha Imre szobrász
Vargha János biológus
Vásárhelyi Mária szociológus
Vásárhelyi Miklós történész
Vígh Károly történész
Wessely Anna művészettörténész
Zelnik József néprajzkutató

A felhívásban foglalt közléseket az alábbiakkal tudjuk kiegészíteni: a román hatóságok széles körű kihallgatási akciója a jelek szerint az Ellenpontok c., Erdélyben megjelenő szamizdat folyóirat ellen irányult. Az Ellenpontok 1. száma 1981 decemberében jelent meg; 8. száma – melynek teljes szövegét lapunk más helyén adjuk – 1982 októberében. (Az 1–4. számokat részletesen ismertette a Beszélő 4.). Tudomásunk szerint Ara-Kovács Attila, Szőcs Géza és Tóth Károly a kihallgatások során elismerte, hogy közreműködött az Ellenpontok szerkesztésében.

A kihallgatási sorozat több erdélyi városra terjedt ki, lapunk szerkesztősége kolozsvári, marosvásárhelyi és nagyváradi kihallgatottakról tud. Hírek szerint legalább 50 embert idéztek be a rendőrségre, s még november 16-án is tartott az akció. Úgy tudjuk, hogy az állambiztonsági szolgálat emberei hazaárulási perrel fenyegetőznek.

Végül egy budapesti hír: belső tájékoztatások során többször elhangzott az az állítás, hogy a november 20-i felhívást aláírói előbb juttatták el nemzetközi hírközlő szervekhez, mint a magyar kormányhoz. Határozott tudomásunk van róla, hogy ez a vád hamis. Az ilyenfajta gyanúsítgatás egyébként is csak arra jó, hogy lejárasson egy minden szempontból törvényes állampolgári kezdeményezést, és elterelje a figyelmet az ügy érdemi részéről. Nevezetesen arról, hogy mi történik az erdélyi magyar értelmiséggel, s hogy mit tehet a kisebbségi jogok durva megsértése ellen a magyarországi közvélemény és a magyar állam.


























































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon