Skip to main content

Rendszerváltoztatás – rövid tanfolyam / Magánüzenet – övön alul

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Rendszerváltoztatás – rövid tanfolyam

1990 tavaszán az MDF választási propagandafilmjében a kelet-európai földindulás képei láthatók, a lipcsei, prágai, budapesti tüntetések, majd a szétpattanó népköztársasági címer mögül előbukkan a koronás magyar címer: az ártatlan néző úgy vélheti, a nagy népmozgalmak elindítója és végcélja a diadalmas MDF volt.

Hasonló propagandafilmet tűzött műsorra az idei kampány nyitányaként január 15-én a Magyar Televízió.

A szombat délutáni tévébeszélgetés eredetileg csupán bevezette volna a Fekete Doboz Alapítvány filmjét, amelynek anyagát a filmkészítők az akkori ellenzék és az MSZMP között 1989 nyarán lezajlott politikai egyeztető tárgyalások során vették föl. A négy éve fekete dobozba zárt ötrészes film bemutatásához azonban egyes, időközben kormánypártivá lett szereplők ezúttal sem járultak hozzá. Így a bevezetés háromrészessé és az egész dokumentumfilm helyettesítőjévé vált.

Az újra felállított ellenzéki kerekasztal felett most az MDF szelleme uralkodik. Hisz az akkor semleges moderátorként szereplő Kónya Imre ma az MDF-kormány minisztere, Orbán Viktor pedig, aki akkor az SZDSZ első számú szövetségese volt, ma úgy utasítja el mind a kormánypárti, mind az ellenzéki címkét, ahogy az MDF tette Lakitelken 1987-ben. Tölgyessy Péter tétova kísérleteket tesz, hogy a beszélgetést közelebb vonja a tényekhez, fejtegetéseit azonban elnyomja a többiek számbeli fölénye.

A pártállami rendszer bukásában így a demokratikus ellenzék alig játszik szerepet. A Társadalmi Szerződés, amely 1987-ben megrajzolta a társadalom és az állampárt között folyó tárgyalások modelljét, egy szóval sem említtetik.

1988 nagy tüntetései kapcsán szó sincs Demszky, Haraszti, Solt Ottilia március 15-i letartóztatásáról, de arról se, hogy Csengey Dénes akkor még lebeszélte hallgatóit az utcára vonulásról. Az 1989-es március 15-ének viszont egyetlen hőse Csengey Dénes, holott különböző helyszíneken számosan beszéltek, a Kossuth téren például egymás után Orbán Viktor és Kis János.

A visszapillantó vita tárgyához e beszédek szövege is hozzátartozott volna. Csengey az „egyenrangú politizáló felek távlatos megegyezéséről” szólt. Orbán Viktor ellenben a hónapokkal későbbi „négyigenes” népszavazás lényeges követeléseit sorolta el, Kis János pedig egyértelműen meghatározta az EKA alapelvét: „Előbb a demokratikus pártok és mozgalmak koalícióját kell megteremteni, hogy az MSZMP-nek erős, megkerülhetetlen vetélytársa és tárgyalófele legyen.”

Az MSZMP-vel folytatandó tárgyalások céljáról és jellegéről az SZDSZ már az előkészítő tárgyalás előtt, március 4-én nyilatkozatot adott ki, majd a Fideszt kérte fel, hogy közvetítőként kezdeményezze az ellenzéki pártok kerekasztalának létrehozását. Az MDF – személy szerint Csurka – azonban húzódozott ettől. Így március 19-i közgyűlésén az SZDSZ egyoldalú együttműködési felhívást fogadott el. Kónya Imre csak ezután olvasta fel – az SZDSZ-közgyűlés vendégeként – a Független Jogász Fórum EKA-felhívását. Ekkor – Kis János javaslatára – a közgyűlés visszavonta a saját felhívásszövegét, és a Kónyáéhoz csatlakozott. Ez volt az első nagy ugrás Kónya politikai pályáján.

Tölgyessy – már most látható – legjobb szándékai ellenére sem tudja megakadályozni a rendszerváltás történetének MDF-es átrajzolását. Távolmaradása a beszélgetéssorozattól viszont egyértelművé tenné, hogy amit a néző lát, az nem történelem, hanem párttörténet.

Tölgyessy az 1989-es tárgyalások kulcsszereplője volt. Kár lenne, ha engedné, hogy mellékfigurává fokozzák le Kónya Imre apotheózisában.

Magánüzenet – övön alul

„Lezsák, Orbán és Kőszeg urak szinte egy szólamban szirénázzák vészjeleiket” – olvasom (Pozsonyból hazatérve, némi késéssel) Miklós Gábor cikkét a Népszabadság január 10-i számában. Szirénázzuk vészjeleinket, tudniillik az MSZP erősödő népszerűsége miatt. A két prominens pártvezető persze a legszélesebb nyilvánosság előtt szirénázhat. Magam a parlamentben már régóta nem szirénáztam, legfeljebb mint Miklós Gábor újságíró kollégája szirénázgatok, s nem is Magyarország legkedveltebb napilapjában, csak a mi szerény, környezetbarát orgánumunkban. Megtisztelő, hogy M. G. a figyelmére méltat, és a hon jelesei mellé helyez.

De ha már ilyen bensőséges viszonyba kerültünk, nem állhattam meg, hogy fel ne lapozzam M. G. régi írásait. A 80-as évek elején M. G. a Népszabadság varsói tudósítója volt, a lengyel fővárosból fuvolázta haza megnyugtató kommentárjait a szükségállapot serkentő hatására virágzásnak indult Lengyelhonról. Az egyik maradandó emlékű írása egy tökéletesen hétköznapi hétköznapon jelent meg, 1984. október 23-án. Kinek az érdeke – kérdezi M. G. –, hogy vihar támadt egy katolikus pap, bizonyos Popieluszko állítólagos elrablása körül? A varsói Szent Kosztka Szaniszló (sic) templom káplánját „elsősorban uszító hangú »szentbeszédei«” tették „neves” (idézőjel az eredetiben) személyiséggé. Titokzatos eltűnése „világszenzáció” lett. Pedig a kormány szóvivője is megerősítette: „az elrabolt papot azóta szemtanúk már látták”. A Popieluszko-ügy azoknak az érdeke, „akik meg akarják zavarni a belpolitikai stabilizálódást, az egyházzal való párbeszédet”.

Valaha külön rovatot nyitottunk arra, hogy bemutassuk legismertebb újságíróinkat – régebbi írásaik tükrében. Kizárólag olyanokat szemeltünk ki, akik ma a kereszténynemzeti oldalon állnak (vagy attól is jobbra). Végtére, aki hajdan szocialista volt s ma is az (jóllehet hat-nyolc éve többnyire mást értett a szón), nem fordított köpönyeget. Mi pedig éppen a képmutatók kőarcára akartunk bajuszt rajzolni. Eljárásunkat némely liberális barátunk így is övön alulinak minősítette. Pedig csak idéztünk.

„Horn és pártja máris ideges támadások és hisztérikus kirohanások célpontja” – írja most M. G. Hallható: feltámadóban a hagyományos szocialista újságírás stílusa és modora. Talán itt az ideje, hogy ne csak a mai kormánypárti kollégákkal ingerkedjünk, hanem a tegnapi (s netán holnapi) kormánypártiakkal is. Talán itt az ideje érzékeltetni, mekkora súllyal nyomaszt az egyszer leírt szó.

Akár ébredés után az éjszaka hajunkba ragadt pihe.


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon