Bíró-Balogh Tamás

Nyomtatóbarát változat

1

Bár több önálló életrajzi kötetet is írtak róla, sőt már életrajzi regény és életrajzi dráma is született alakjáról,1 még sincs egy valóban részletes és pontos, ugyanakkor a regényes fikcióktól megtisztított Reviczky-életrajza a magyar irodalomtörténet-írásnak. Verseinek kritikai kiadása után2 – úgy hírlik – készül Reviczky prózai munkáinak kritikai kiadása, és talán idővel összeállítják a költő levelezését is, amely – a fenti szövegkiadások mellett – egyik forrása lehet majd egy filológiai alapokra épülő, pontos és adatolt életrajznak.

Alábbiakban két adalék ehhez: Reviczky Gyula két, eddig publikálatlan levele. Együtt kerültek kalapács alá a Csók Antikvitás XXX. árverésén, 59. sz. tételként, „Reviczky Gyulához kötődő emlékek” tételnévvel.3 A fennmaradt borítékok tanúsága szerint Reviczky mindkettőt Prém Józsefnek írta.

Prém József (1850–1910) Pesten született, a középiskola elvégzése után 1870–1872 között Perczel Mór honvédtábornok házában volt nevelő és magántitkár. 1872–73-ban a bécsi, majd a párizsi egyetemen folytatott művészettörténeti tanulmányokat. 1874-ben részt vett az Iparművészeti Múzeum alapításánál, majd két évig ismét külföldön tanult. Ezt követően 1876-ban átvette a Veszprém című lap szerkesztését, és titkára volt az Országos Képzőművészeti Társulatnak. Ezek után a Fővárosi Lapok belső munkatársa lett, 1878-ban a Petőfi Társaság megválasztotta tagjának. 1880-ban bölcsészdoktori, 1892-ben tanári oklevelet szerzett, ezt követően tanított; egyik legismertebb tanítványa – utolsó munkahelyén, az V. kerületi állami főreáliskolában – Karinthy Frigyes volt, Prém alakja többször feltűnik Karinthy gyermekkori naplóiban.

Prém első írásai tizennyolc éves korában, 1868-ban jelentek meg a Fővárosi Lapokban; versekkel jelentkezett. Első kötete, amely műfordításokat tartalmazott, négy évvel később, 1872-ben látott napvilágot, Külföldi költőkből címmel. Ezután sorjáztak könyvei: hamarosan regénnyel jelentkezett (Edith története, 1876), majd saját versekkel (Költemények, 1883), azután elbeszélésekkel (Eljegyzés után. Bertalan szerelme, 1887) stb. A szépirodalmi művek mellett életrajzokat és művészettörténeti munkákat is írt, illetve több-kevesebb ideig más lapokat is szerkesztett.

Jelen dolgozat szempontjából különösen érdekes, hogy különböző lapokban a Reviczky Péter álnevet használta.

Reviczky Gyula és – a Reviczky álnevet használó – Prém már ifjúkorukban ismerték egymást, az 1870-es évek második felétől bizonyosan. Kapcsolattörténetük első adatolt dátuma 1876-hoz köthető: Prém ez év áprilisától – némi protekciót kihasználva – a Veszprém című lap szerkesztője lett, s ekkor Reviczky szintén csatlakozott a „modernek” vidéken szerveződő csoportjához, sőt „a Veszprém irodalmi tüzéhez vélhetően Reviczky Gyula volt a legközelebb”, aki ekkor „nem éhezett ugyan, fedél is volt a feje fölött, de halálosan elege lett már a kényszerű vidéki nevelősködésből”, és „sóváran vágyott vissza a nyomorúságos, de poétikus budapesti zsurnaliszta életbe”.4 A hetvenes évek végén – immáron ismét Pesten – Prém részese volt a közös kocsmázásoknak,5 később pedig tagja lett a „híres” Kammon-társaságnak. Bár a neve éppen hogy nem szerepel az életrajzírók említette névsorban, de az alább közölt első levél bizonyítja ezt. Reviczky tehát, aki „élete vége felé, a Korona mellett, különösen sokat járt a Kammon-kávéházba”, ahol „az asztaltársaság feje Vajda János volt. Ide jártak: Szana Tamás, Imrei Ferenc, Palágyi Lajos, Palágyi Menyhért, Inczédy László, Justh Zsigmond, Rudnyánszky Gyula, Kabos Ede s Komjáthy Jenő, valahányszor csak Budapesten volt”,6 Prémmel is gyakran találkozhatott itt. Azt is tudjuk, hogy „közös” irodalmi fellépésük is volt, hiszen a Petőfi Társaság 1887. január 7-i díszülésén Prém olvasta fel Reviczky Szabadság című versét.7

Reviczky életében Prém egyszer írt kritikát – Fanfaron álnéven – róla, az Apai örökségről, erről azonban Reviczky egyik monográfusa, a maga is kiváló kritikus Komlós Aladár úgy vélte, hogy Prém ekkor „értetlen bírálatot közöl, mely hiányolja a »bonyolított mesét«, a tetszetős tálalást, kifogásolja puritánul hideg, gyakran visszataszító naturalizmusát (?) s hőse érdektelen és ellenszenves voltát. Megrovóan írja: »Reviczky oly dacosan bánik el témájával s az olvasóval, mintha nem is regényt, hanem hadüzenetet írt volna minden sablon ellen.« E kritika, mely a kor ízlésére jellemzően a regénynek épp azon tulajdonságait hibáztatja, amelyeket ma becsülünk benne, csak annyiban ismeri el az Apai örökség értékét, hogy hőse belvilágát »ritka éleslátással és meggyőző erővel« tárta fel. E kritika megvilágítja, milyen szokatlanul újszerű volt a regény az egykori magyar irodalomban, és hogy milyen ellenállások nehezítették meg a prózaíró Reviczky fejlődését.”8 Később, már Reviczky halála után a költő verseinek első, 1895-ben megjelent gyűjteményes kiadásáról kétszer is írt.9

2

A levelek értelmezéséhez érdemes röviden áttekinteni az életrajzi hátteret. Bár Reviczky 1889 januárjában viszonylag jó anyagi és érzelmi körülmények között élt, a Pesti Hírlap belső munkatársaként, aki Jászai Mari szerelmét is magáénak tudhatta, a Petőfi Társaságban nagy sikerrel mutatta be Pán halála című költeményét (amelyet később Jászai Mari is szavalt), és a vers sikere országosan ismert költővé tette, ezt követően ismét kudarc érte: a Kisfaludy Társaság 1889. február 6-i tagfelvételén – Váradi Antallal szemben – megbukott. Talán ez is közrejátszott abban, hogy „a tél vége felé rohamosan, szinte ijesztő módon hanyatlott az egészsége, annyira, hogy kora tavasszal, 1889. március hó 1-én, Arcóba utazott ismét,10 ahol most már huzamosabban volt kénytelen tartózkodni. Az Arcóban üdülő magyarok ritka kedvességgel fogadták; elhalmozták figyelmességükkel, estélyt rendeztek a tiszteletére, s valósággal ünnepelték.” De a rossz idő nem kedvezett a gyógyulásnak, s mint ekkor egy „nőrokonának” írja: „Kincsem az nincs, mert ez nem is állt soha programmomon; de van siker, szerelem, jóbarátok, elismerés… minden, csak az egészség hiányzik.” Ezután „rohamosan hanyatlani kezdett egészsége. Gyula napjának előestéjén, április 11-én, olyan rosszul lett, hogy úgy kellett a lakására vinni, s április 27-éig hol ágyban feküdt, hol karosszékben üldögélt, s kijárnia sem volt szabad. Unalmát írogatással, olvasgatással űzte el. A Nemzeti Színház megbízásából Ibsen Henrik Nóráját fordítgatta, mit maga Jászai Mari csomagolt s küldött meg számára. Mihelyt e munkáját bevégezte, többé mi sem tartóztathatta tovább Arcóban. Hazavágyott, s midőn egy kissé jobban érezte már magát, visszaindult s április 30-án érkezett meg Budapestre.”11

Az első levél három beírt oldalból áll. Betűhív átiratban így szól:

Arco, 89. márcz. 21.

Kedves Józsi!

Palágyi kritikáját Koroda Pali is megküldte megkékplajbászozva. Igazán kár róla beszélni is, mert nem ártott semmit. Különben egy szóval jellemezhető az egész czikk menete, hangja, okoskodása: alattomos.

Révaiéktól már meghozattam a nagy szótárt. Az igaz, hogy jó drága s egy féltucat Magány-t kell érte eladni. Bocsáss meg, hogy megint egy kommissióval terhellek, de tudom, hogy te végzed el legjobban s igy már el kell viselned e tulajdonságod rossz következményeit. Légy szives megküldeni a „Neues P. J.” február 21-iki számát; azt, a melyikben Dóczi forditása van. Tudom egy csütörtöki szám, mert Clémenceau próbáján értesültem róla. Ha feljársz a „P. Hirlap”-hoz, elhozathatod Samu által.

Tegnap véletlenül több magyar lapot olvastam. Teleszky (az államtitkár, a ki igen rossz bőrben van itt) adta oda a kávéházban az Egyetértést és a Nemze­tet. Ezekből örömmel láttam, hogy a „Tek. Társ” üléséről szóló tudósitások az eddiginél nagyobb figyelemmel szólnak rólad. Csak ne hagyd magad!

Nálatok most valószinüleg a Teleki-pályázat nyertese a nap hőse; mi itt még nem tudjuk, ki légyen ő s vajon csakugyan csak „nap” hőse vagy különb hős is lesz-e?

Hogy kerülnek a te leveleid margóira mindig a K. Pali sorai? Ez egy valóságos talány! Vagy össze vagytok nőve, mint a sziámi ikrek?

Isten áldjon! Üdvözöld az egész Kommon-kompániát, Palágyistul.

Igaz barátod

Reviczky Gyula

(A boríték címzése: „Tekintetes / Dr. Prém József / urnak. / Budapest / Sándor utcza 5 sz.”)

Feltűnő, hogy Reviczky, aki ekkorra már annyira beteg és „olyannyira rosszul lehetett, hogy – szinte számvetésszerűen – kedves és elhanyagolt rokonait és ismerőseit is végigvette, s levélben kereste meg őket”,12 itt az egészségi állapotáról egy szót sem írt. (Ilyen leveleket is ismerünk, éppen ez idő tájt, március 19-én és 24-én írta őket a fenti levélben emlegetett Koroda Pálnak.13) Itt csak irodalmi ügyekről szól, az őt ért kritikai támadásokról, olvasmányairól, egy könyvvásárlásáról stb. Irodalmi történésekre reagál, irodalommal kapcsolatos kérései vannak, irodalmi eseményekről kérdez. Utalásait célszerű felfejteni.

Reviczky arcói tartózkodása alatt rendre megkapta a Magányról írt kritikákat: barátai megküldték neki; mint látható, Palágyi Menyhért írását legalább ketten: először Koroda Pál, majd Prém József is. Ez azzal magyarázható, hogy a baráti társasághoz tartozó Palágyi igen kemény hangú bírálatot mondott Reviczky verseskönyvéről.

Hosszasan lehetne idézni belőle a Reviczkyt vélhetően sértő, igazságtalannak tartott vélekedéseket (ezért is plajbászozta meg kékkel Koroda), most csak a bírálat egyik vonulatát érdemes citálni: Palágyi szerint Reviczky „magánya azért oly kietlen, mert neki a természet iránt egyáltalán nincs érzéke”, ezért „hangulatai szürkék maradnak”, és „leírásai oly gyöngék, bágyadtak” emiatt. „És mily bágyadt a kép, melyet a »Pán halála« czimü költemény a tengerről ad. […]. Nemcsak a tengerről, de még a városligeti tóról sem szabad ily képet adni. Az ilyen merő »szóköltészet« egészen a század első felének idealisztikus iskoláira emlékeztet.” A kötetet olvasva „mi sem tünik föl inkább, mint az, hogy a költő mennyire szegény élményekben, mennyire nem érzik meg versein az eleven helyzet, melyből fakadtak”, és bevallja: „hogy valaki örökké vesztett csatákról énekeljen anélkül, hogy őt valaha csatázni láttuk volna: az előttem megfoghatatlan marad”. Cikkének zárlata sem épp hízelgő: „[Reviczky] Nagy olvasottságu, müvelt szellemü költő, aki igazi müvésziességre tör és sulyt fektet a választékosságra, a formák szabatosságára, a szerkezet belső kerekségére és kinek erős érzéke van a dallam, a rhytmus iránt. De hátat fordit a dolgoknak és egy képtelen életfölfogás rabja.”14

Akárcsak Ady kritikáját olvasnánk Kosztolányi első kötetéről, irodalmi költőnek tartja Reviczkyt.

A levél ezen részlete azonban implicite többről is árulkodik.

„Nem túl sokat tudunk arról, hogyan fogadta Reviczky a verseskötetét ért kritikákat”, írja a kritikai kiadásban Császtvay Tünde;15 fenti levél erről is tanúskodik. Érdemes azonban megjegyezni, hogy két nappal korábban Gozsdu Eleknek hasonlóképp számolt be Palágyi kritikájáról, csak épp részlelesebben: „Palágyinak verseimről írt tárcáját megküldték és gyönyörködtem benne. Komprimált értelme: bágyadtan csörgedező költői ér, semmi közvetlenség, rabja vagyok egy képtelen életfelfogásnak és nem bírok fölemelkedni az eszmékig.”16 (Azt, hogy Arcóban Reviczky miképp olvashatta megjelenése napján Palágyi írását, nem tudni; talán épp úgy, mint Kosztolányi, aki hamarabb válaszolt levélben Ady kritikájára, mint az megjelent nyomtatásban.) Ugyanezen a napon egy másik kritikára is reagált: Koroda Pálnak köszönte meg valóban baráti hangú írását: „Köszönöm a rokonszenves, szép ismertetést; ennek legalább van tenorja, ami a többi bírálatban nem volt”.17 Egy másikról szintén ismeretes Reviczky véleménye. Jancsó Benedek március 31-én közölt bírálatára Koroda Pálnak írt levelében reagál: „Jancsó czikke rémitően ostoba; amellett rüpők; már maga elég arra, hogy kötetem fogadtatásával ne legyek megelégedve.”18 Mindebből olyan kép rajzolódik ki, hogy Reviczky Arcóban is naprakész figyelemmel követte könyve alakuló recepcióját, és gyakran reflektált a megjelent írásokra. (Azt viszont érdekes lenne tudni, hogy vajon Palágyi Menyhértnek írt-e köszönő levelet. Vélhetőleg igen, azonban ezt nem ismerjük.)

A Révai nagy szótárára történő utalást nem sikerült megfejteni, amikor viszont a „Neues P. J.” számának postázását kéri, akkor éppen annak a versének a német fordítására kíváncsi, amelyet Palágyi kritikájában cím szerint kiemelt és keményen megbírált. A Neues Pester Journal vonatkozó számában ugyanis Reviczky Pán halála című verse olvasható, Dóczi Lajos fordításában, Der Tod des Pan címmel. (A verset ugyanekkor Falk Miksa is lefordította, hasonló című átültetése a Pester Lloyd 1889. április 21-i számában jelent meg. Erről a fordítói lázról írtak a vers Pesti Hírlap-beli utánközlése előtti bevezetőben: „A mindnyájunk őszinte sajnálatára sulyos betegen fekvő jeles költő egyik legremekebb alkotását mutatjuk be itt olvasóinknak; azt a költeményét, mely előbb Dóczy Lajost, utóbb Falk Miksát lelkesitette föl annyira, hogy egymással versenyezve siettek azt – a legkitünőbb forditásban – a német világirodalom terén is ösmertté tenni.”19) Az viszont figyelemre méltó, hogy az emléktársítás révén napra pontosan tudta, mikor és milyen napon jelent meg a kért lapszám. És jól emlékezett: a Nemzeti Színház valóban 1889. február 22-én mutatta be Fái J. Béla fordításában Alexander Dumas – D’Artois Armand: Clémenceau című ötfelvonásos színművét, melynek (fő)próbája így 21-én volt. A főbb szerepeket Mihályfi Károly (Clémenceau), Prielle Cornélia (Clémenceau-né) és Márkus Emília (Iza) játszották. (Clémenceau-né szerepét később Jászai Mari vette át.)20 A Vasárnapi Újság kritikája szerint: „Mint Dumas regényének (L’affaire Clémenceau) régen ismeretes a meséje. A regény két évtized előtt hatást csinált, lefordították minden fejlettebb irodalom számára, de a szerző maga nem tartotta alkalmasnak színpadra vinni, mint drámát […], hanem D’Artois Armand jelenetezte, mindenesetre sok raffineriával, és a dráma meddősége helyett adott színpadi képeket és szerepeket. A közönség jól fogadta és sokat tapsolt a közreműködőknek, kivált P. Márkus Emília asszonynak (…). A szegény és puha Clémenceau Mihályfinak okozott nehézségeket. Helvey Laura, Náday, Prielle Kornélia erős támaszai voltak az előadásnak.”21 Reviczky, aki ekkor a Pesti Hírlap belső munkatársaként éppen színházi kritikáiról volt az olvasók előtt ismert újságíró, vélhetőleg ebben a mivoltában volt jelen a főpróbán, de cikket – a Komlós Aladár összeállította bibliográfia szerint – mégsem írt róla. Azonban valami miatt éppen egy hónappal később mégis napra pontosan emlékezett a dátumra. – A levélben említett Samut nem sikerült azonosítani.

A levél egyik legérdekesebb utalása a következő bekezdésben van – s nem csak azért, mert Reviczky arcói olvasási szokásáról is tudósít: „véletlenül” több magyar lapot olvasott. Találkozott ugyanis Teleszky István (1836–1899) szabadelvű párti államtitkárral. Teleszky a pesti egyetemen végezte a jogi tanulmányait, 1859-ben tette le szigorlatát. Ezt követően több vidéki városban dolgozott, majd Budapestre költözött, ahol mint ügyvéd praktizált. 1888-ban vállalta el az államtitkári állást az igazságügyi minisztériumban, tisztségét 1893-ig töltötte be, amikor is nyugdíjba vonult. – Sok cikket írt a szaklapokba, országgyűlési beszédei híresek voltak. Mint egy korabeli arcképben írják róla, az irodalmat is kedvelte: „Mint jellemző vonást megemlítjük róla, miszerint a magyar irodalom egyik legkimagaslóbb alkotását, Madáchnak »Az ember tragédiáját« oly igen megszerette, hogy fiatalabb korában azt elejétől végig könyv nélkül tudta.”22 – Arcóban is – politikusként (is) – mindkét politikai oldal sajtóját olvasta: az Egyetértés a függetlenségi párti ellenzék, a Nemzet pedig a kormánypárt napilapja volt.

Amire Reviczky utal, az Prémnek a Petőfi Társaság felolvasó ülésén tartott előadásáról szóló tudósítás. Mivel Prém egy meglehetősen furcsa históriát adott elő, célszerű teljességében idézni a rá vonatkozó részt az Egyenlőségből: „A Petőfi-társaság ma délelőtt nagy és díszes közönség előtt tartotta meg márcziusi felolvasó ülését. […] Az első felolvasó dr. Prém József volt, kit a hallgatók éljenzéssel üdvözöltek. Egy mult századbeli erdélyi költőnőről Ujfalvi Krisztináról értekezett. Ez irónőnek nemcsak versei érdekesek, hanem élete is kiválóan regényes, telve bizarr és meglepő mozzanatokkal. Prém József a regényiró psychologiájával rajzolta meg e ritka nő jellemét s mindvégig lekötötte a hallgatóság figyelmét. Részletesen mondta el mint hasonlott meg Ujfalvi Krisztina, a mikor vőlegénye gróf Haller László hütlenül elhagyta s más nőt vezetett az oltárhoz. A költőnő, ki szenvedélyes természet volt, bosszut akart állani nemcsak a hütlenen, hanem saját magán is, a miért oly hiszékeny volt, s elhatározta, hogy ő is oltár elé lép, még pedig a legrutabb férfiuval, a kit Erdély ismert. Ez Máté János volt, gazdag földbirtokos. A nász 1780-ban történt, de a házasság szerencsétlenséget hozott a feleségre. Férjét elhagyta, kalandokban keresett szórakozást, férfiruhában járt és férfiakkal mulatozott. Ő maga irta, hogy az ördögnek adta el magát. Egyszerre aztán megelégelte ezt az életet is. Megsajnálta leányát s elhatározta, hogy gondos anya lesz újra. Majd férjét két éven át éjjel-nappal ápolta s midőn ez meghalt, mint gazdag özvegy asszony, falusi jegyzőnek csapott fel. A mily sajátságos volt az élete, olyan különös volt a halála is. Temetése órájában hü szolgája megőrült a ravatal mellett, s kiragadta a koporsóból a halottat. A gyászos gyülekezet élén a pappal alig birta kiszabadítani a holttestet karjaiból. Ujfalvi Krisztina költeményeiben igaz érzés, erős szenvedély és nőnél ritka életbölcselet nyilvánul, mert jött idő, a mikor életének nagy tévedését belátta s a rezignáczióban keresett enyhülést. Ez életet és költeményeket Prém József érdekesen ismertette s a költőnőt egész életteljesen állitotta elénk s felolvasását a hallgatók megtapsolták.”23

Ujfalvi Krisztina Prém által felelevenített alakja és sorsa – bármennyire is abszurdnak tűnik – valós. A költőnő 1761-ben született, és élete valóban olyan kalandos volt, ahogy azt Prém előadta. A női jogok harcosának is szokták tartani; ő volt az első női jegyző Magyarországon. 1818-ban halt meg.

A Nemzet című kormánypárti napilap hasonlóan, bár kissé rövidebb terjedelemben számolt be az előadásról. Cikke azonban pár vonatkozásban eltér a fenti tudósítástól: helyenként kiegészíti azt, más helyen mintha elhallgatna belőle. Például nem szól arról, hogy Ujfalvi Krisztina temetésén a pap szaladt a megőrült hullarablót üldöző tömeg élén, és nem szól a versekről. Megtudhatjuk viszont azt, hogy a Petőfi Társaság felolvasó ülése „ma is nagyszámú és kiválólag [!] hölgyekből álló közönséget vonzott az akadémia üléstermébe”.24 Nem tudni, hogy ez valóban így történt-e, némi túlzás, illetve sarkítás érezhető a mondatban. Ugyanakkor mindenképp jellemző, s van igazságtartalma: két évtizeddel később Juhász Gyula is hasonló jelenségről számolt be a szegedi Dugonics Társaság felolvasó üléseiről, miszerint ott is jobbára csak hölgyekből állt a közönség.

Prém később önálló kis füzetté alakította előadását.25 Sőt ekkoriban több ismeretterjesztő tanulmányt is írt nőkről; írásai mind a Magyar hölgyek életrajzai sorozatban jelentek meg.26

A levél következő bekezdésén érződik, hogy Reviczky érdeklődése a Teleki-pályázat nyertese iránt meglehetősen ironikus színezetű. Erre több oka is megvolt.

A Teleki-díj akadémiai drámapályázati jutalom volt: minden évben a beérkezett legjobb darabot 100 arannyal jutalmazták. Páros években tragédiával, páratlan években vígjátékkal lehetett indulni, tragédiát csakis versben lehetett, vígjátékot lehetőleg versben kellett írni. A pályázat jeligés volt. A darab előadási joga mindenkor a Nemzeti Színházat, kiadási joga a szerzőt illette meg (a darabokat a díjelnyerés évében mutatták be). Az alapító okiratban benne foglaltatott, hogy ha a bíráló bizottság a beküldött pályaművek között nem talál kiemelkedő alkotást, az ún. „szégyenparagrafus” alapján díjat kaphat akár a „legkevésbé gáncsolt” mű is.

Reviczky keserű iróniája – „vajon csakugyan csak »nap« hőse vagy különb hős is lesz-e” – nemcsak az addigi díjazottak ismeretében érthető (hiszen többen kaptak addig is „legkevésbé gáncsolt” művükre jutalmat), hanem személyes indíttatású is. Hiszen az 1877-ben írt Jobáb házában című munkája – amelyről „egy fiatal jogász, ki Gyulai Pálhoz járogatott, fontoskodó arczczal mesélte, hogy Gyulainál látta az összes pályamunkákat és Jobáb volt legfelül. Ez biztos jele annak, hogy Jobáb a nyertes!” – csúfosan megbukott, ugyanis a bírálat ismertetésénél „Beöthy Zsolt Jobábot »szennyes nyerseségei miatt« a legrosszabb darabok közt említette és mélységes megvetéssel bánt el vele”,27 sőt ezután Reviczky „Büszkék című vígjátéka sem részesült méltánylásban”.28

A díjat minden évben ez idő tájt, március második felének elején adták át, március 21-én tehát Reviczky joggal kérdezte Budapesten lévő barátját. A pályázat eredményhirdetése két nappal korábban volt az Akadémián; a díj odaítéléséről és indoklásáról részletesen beszámolt a Vasárnapi Újság vonatkozó cikke. Mivel azon túl, hogy megnevezi a díjazott művet és szerzőjét, jól szemlélteti, milyen vegyes kvalitású pályaművek érkeztek be, illetve kitér a „szégyenparagrafus” kérdésére is, érdemes hosszabban idézni: „Az 1888-iki gr. Teleki-pályázat eredményéről Szász Károly a márcz. 19-iki ülésben tett jelentést. A felolvasott bírálat terjedelmes, és behatóan foglalkozik a figyelmet érdemlő művekkel, előnyeikkel és hátrányaikkal. A 100 arany jutalmat azonban ki lehetett adni ama megszorító paragrafus alkalmazása nélkül, mely szerint a szerzőnek magának kell nyilatkozni, ha a rosszaló bírálat mellett is fel akarja-e venni az aranyakat. […] A pályaművek nagyobb része most is vagy szárnypróbálgatásból, vagy olyan irók művéből került ki, kik már sokat próbáltak, de nem kellő tehetséggel. A 22 darab közül tizenötről alig van mit mondani. […] Ezután áttér a bírálat »A nagyravágyó« tragédia ismertetésére. Ez sem először jelenik meg az akadémia előtt. Már egyszer pályázott »Sirius« czimen. Hőse, Martius, római lantos, Nero korában, minden inkább, mint nagyravágyó. A vékony mese gyönge és ingatag cselekvényével, melyben a hősnek magának van legkevesebb s legkevésbbé tettleges része, mert úgynevezett »nagyravágyását« egyetlen tettel, sőt egy erős elhatározással sem igazolja – e vékony mese mindamellett oly csinosan van szőve s csergedező patakként előbb-előbb hajtva, hogy a darabot – talán erőteljesebb s izmosb tehetségre valló, de durvábban s esetlenebbül faragott versenytársaival szemben határozott előnyre emelik amazokat felülmúló jobb tulajdonai: a túlzásoktól és szertelenségektől ment, bár szintén nem valami erős és biztos jellemzés, ugy a személyekben, mint a meglehetősen halvány, de legalább nem hamis korrajzban: a nyelv tisztasága, a verselésnek valamennyi társa fölött kimagasló csinja s szabatossága s végre az, a Teleki-pályázatnál különösen figyelembe veendő szempont, hogy az összes pályaművek közt ez az egyetlen, a melyet aránylag csekély igazítással (melyek közé a hős versenydalának mással, kevésbbé dagályos, kevésbbé kihivó, de erőteljesebb, hazafias, vagy Róma romlását sirató dallal felcserélését is számithatni) – színpadra lehet vinni, mig a többieket – még a jobbakat is – csak teljes átdolgozással lehetne.

A biráló bizottság elnöke fölvetette a kérdést: kivánja-e a bizottság a megszorító paragrafust alkalmazni a jutalom kiadására nézve. A bizottság azonban abban a véleményben volt, hogy miután ama §, melynek eredeti czélja a netalán túlérzékeny irók önérzetének kímélése volt, a hozzá fűződött balmagyarázatok miatt czélját merőben eltévesztette s gyakorlatilag sem bizonyult életrevalónak, mert nem volt eset, hogy a § alkalmazása mellett pályadijat nyert, köztük elismert drámaírók közül, egyik is a jutalmat fel ne vette volna, csak az esetben alkalmaztassák, az akadémia tekintélyének megóvására, ha a társai közt legjobb mű is irodalmi színvonalon alul állana s azért a § eme kifejezésének: »a birálók a jutalomra egy művet sem találtak érdemesnek« – legenyhébb értelmezés adassék. A bizottság a jelen esetben a jutalomnak a XXI. számú »Nagyravágyó« czimű és Phaeton jel­igéjű pályamű részére feltétlen kiadását hozza javaslatba.

A jeligés levélke felbontatván, a megjutalmazott »Nagyravágyó« szerzőjéül Somló Sándor neve tűnt ki. Somló vidéki színész, ki az »Első szerelem« és »Ovid« czimű vígjátékával és az »Apród« czimű költői beszélyével már pályadijakat nyert.”29

Somló Sándor (1859–1916, eredeti nevén Hlavathy Ödön) még az iskoláit sem fejezte be, inkább 1875-ben Somló néven beiratkozott színinövendéknek. Ekkor kezdett verseket és színműveket írni. 1878-tól Győrbe szegődött – első népszínművét itt adták elő –, majd több vidéki városban is megfordult. 1893-tól a Nemzeti Színház tagja volt, 1902-től igazgatója is. – Kezdetben verseket és népszínműveket írt (erre Szigligeti Ede biztatta), később a történelmi színművek és a romantikus vígjátékok felé fordult. Verseket is írt. 1897-ben a Kisfaludy, 1899-ben a Petőfi Társaság választotta be tagjai közé.

Mint a cikk hírül adta, már 1889 előtt is többször nyerte el a Teleki-díjat. Sőt, ezt követően még háromszor: 1890-ben az Éjszakák című művének, 1896-ban a Fra Girolamo, majd 1915-ben A király leánya tragédiáinak ítélték a száz aranyat. Azaz összesen hétszer nyert. A díj értékére jellemző, hogy egyik darabot sem játszották gyakorlatilag az utóbbi száz évben, sőt saját korában meg se jelent mind (ami pedig szokás volt), jó részük kéziratban maradt.

(Itt érdemes megjegyezni, hogy a levél címzettje, Prém József is többször megkapta a Teleki-díjat, igaz, mindháromszor már Reviczky halála után: 1895-ben a Bosnyák Anna című tragédiáért, majd ezt követően két vígjátékkal nyert, 1903-ban a Léha világ, 1905-ben a Helikoni ünnep ítéltetett díjra érdemesnek. Az ő darabjait sem játsszák már sehol.)

3

A második most felbukkant levél más típusú. Utalásai nem irodalmi jellegűek, inkább az életrajzi vonatkozásai miatt érdemel kitüntetett figyelmet. Reviczky ugyanis közvetlenül az Arcóból való hazaindulása előtt írta.

Itt érdemes idézni a legfrissebb szakirodalmat, vagyis a kritikai kiadást: „Valószínűnek tűnik tehát, hogy Reviczky csak valamikor április közepe táján vagy […] április végén, nagyon betegen indult haza, s április 30-án érkezett meg Budapestre. A visszaemlékező barátok szerint első útja Jászaihoz vezetett, de a művésznő vagy nem volt otthon, vagy letagadtatta magát.”30 Nem lehetetlen, hogy Jászai valóban otthon volt, csak nem fogadta a költőt, annál is inkább, mert amikor Reviczky állapota április közepén rosszabbra fordult, a színésznőt „felvilágosították orvos ismerősei, hogy könnyen elkaphatja Reviczkytől a halálos kórt, s még a tőle kapott levélpapír is veszélyt jelent”.31

A Prém Józsefhez írott – egy beírt oldalból álló – levél így szól:

Arco, 89. ápr. 27.

Délután.

Kedves Pippó!

Holnap – vasárnap – reggel indulok Arcóból egyenesen Budapest felé, a hova hétfőn, legkésőbb kedden reggel érkezem meg. Azért jelentem be utazásomat, hogy megérkeztemkor – nem lévén lakásom – egy napi aziliumot kapjak nálad. Intézd már el a dolgot, ha lehet, hogy, ha megérkeztemkor nem lennél otthon, beeresszenek. Egyébiránt még az utról írni fogok, pontosan tudatva megérkezésemet.

Ölel

barátod

Reviczky Gyula

(A boríték címzése: „Tekintetes / Dr. Prém József úrnak / Budapest / Sándor-utcza 5 sz.”)

A rövid levél két fontos információt tartalmaz. Egyrészt Reviczky hazaindulásának pontos dátumát, amit a szakirodalom eddig csak hozzávetőlegesen tudott: a költő április 28-án indult Arcóból. Az út – ahogy levelében írja is – két napig tartott, 30-án érkezett meg. Másrészt szállása nem lévén menedéket (azilumot) Prém Józseftől kért. Csak valószínűsíteni lehet, hogy ezt meg is kapta.

A nagybeteg költő azonban ekkor már haldoklott. A visszaemlékezések szerint ismerősei alig ismertek rá. Nemsokára kórházba is került, ahol július 11-én halt meg.

A Petőfi Társaság nevében Prém József és Kiss József kértek a székesfővárostól sírt a Kerepesi úti temetőben. A főváros eleget tett a kérésnek.

Jegyzetek

1 Koroda Miklós: A világ csak hangulat. Reviczky Gyula életének regénye. Bp., 1939, ill.: Egressy Zoltán: Reviczky [1995]. In: uő: Drámák. Portugál, Sóska, sültkrumpli, Reviczky. Bp., 2000, ill. Portugál. Nyolc dráma. Bp., 2005. – A darab bemutatója: Szegedi Nemzeti Színház, Kisszínház, 2005. okt. 15.

2 Reviczky Gyula Összes verse. Kritikai kiadás. I. Versek. II. Jegyzetek. Sajtó alá rend. Császtvay Tünde. Bp., 2007. (A második kötetben közölt jegyzetanyagra több helyen hivatkozom, a továbbiakban: Császtvay.)

3 A levelek másolatáért Pálvölgyi-Váradi Verának kell köszönetet mondanom.

4 Császtvay Tünde: Éhes költő a „Veszprém”-mel álmodik. Lapkísérlet az 1870-es évek közepén. Iskolakultúra, 2000. 6–7. sz. 49–56.

5 Császtvay 2:736.

6 Paulovics István: Reviczky Gyula. Bp., 1910, 154.

7 Császtvay 2:824–825.

8 Komlós Aladár: Reviczky Gyula. Bp., 1955, 92–93. – Prém kritikája: Koszorú, 1884. 588–561.

9 Prém József: Reviczky Gyula költeményei. Fővárosi Lapok, 1895. jan. 4. és uő: Reviczky Gyula költeményei. Torontál, 1895. jan. 7.

10 Dolgozatom írása közben Paulovics életrajzának a Reviczky baráti köréhez tartozó Márki Sándor könyvtárából származó példányát használom (a kötet lelőhelye: szegedi Egyetemi Könyvtár, jelzete: 18433). Márki a kötetet számos helyen ceruzával írt marginális jegyzetekkel látta el; e szöveghelyhez az alábbi megjegyzést fűzte: „1889 febr. 24 búcsúztunk”. Azaz Reviczky tudatosan köszönt el utazás előtt barátaitól.

11 Paulovics István: Reviczky Gyula. Bp., 1910, 126–129.

12 Lásd: Császtvay 2:276.

13 Uo.

14 Palágyi Menyhért: Magány. Pesti Napló, 1889. márc. 12. 1–2. Idézi: Császtvay 2:766–768.

15 Császtvay 2:765.

16 Engel Károly: Gozsdu Elek levelezése. In: Zircz Péter – Engel Károly: Gozsdu pályakezdése és levelezése. Miskolc, 1966, 17–28. Reviczky levele: 26–27.

17 Idézi: Császtvay 2:768.

18 Idézi: Császtvay 2:769–770.

19 Császtvay 2:849.

20 Vö.: Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Bp., 1929–1931, I. kötet, 266.

21 Nemzeti Színház. Vasárnapi Újság, 1889. márc. 3. 149.

22 Teleszky István. In: Szabadelvűpárti Naptár. Bp., 1884, 136–138. – Érdekesség, de egyáltalán nem véletlen, hogy éppen ebben a naptárban jelent meg Reviczky Palinódia című verse is (167–168.). A kritikai kiadás ezt a közlést nem ismeri (de az első sajtóban megjelent közléssel megegyező szövegváltozatot igen, vö: I. 237–238., ill. II. 809.).

23 A Petőfi-társaság felolvasó ülése. Egyetértés, 1889. márc. 18. 3.

24 A Petőfi-társaság felolvasóülése. Nemzet, 1889. márc. 18. 2.

25 Prém József: Ujfalvi Krisztina. Pozsony, 1886. Magyar hölgyek életrajzai sorozat 4.

26 Ujfalvi Krisztina mellett írt még Széchy Máriáról (1886), Szilágyi Erzsébetről (1886) és Ferenczy Teréztől (1886).

27 Koroda Pál: Reviczky Gyuláról. In: Reviczky Gyula összes költeményei. Sajtó alá rend. Koroda Pál. Bp., 1902, 5–42. (Azon belül: 34.)

28 Koroda Pál i. m. 31.

29 A Teleki-pályázat eredménye az akadémián. Vasárnapi Újság, 1889. márc. 24. 196.

30 Császtvay 2:765.

31 Császtvay 2:766.

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges