Bíró-Balogh Tamás

Nyomtatóbarát változat

Tiszabőre mennek? Fegyvert visznek?, kérdezték az ország hivatalosan is legszegényebb településére tartó újságírókat. Tiszabő, ez a zsákfalu, mostanában valóban elég rosszhírű, a közelmúltban volt ott gyilkosságsorozat, helyi buszjárat eltérítése, az iskolában tanárra támadt vasszékkel egy szülő, nyoma veszett egy csecsemőnek, egy közmunkás pedig késsel támadt a polgármesterre – igaz, ez a polgármester most éppen börtönben ül mint az ingatlanügyben elkövetett szocpolos csalássorozat fő vádlottja, akinek hat társát nemrég engedték ki – háziőrizetbe. Nagy a szegénység, a munkanélküliség szinte százszázalékos, ugyanakkor Tiszabő sem csupán vályogviskókból áll, közülük különösen kirínak, látványosan kitűnnek azok az új építésű, antikos oszlopokkal teletűzdelt, giccsesen díszített cicomavillák, amelyek közül a legillusztrisabb épület tetején egy turulszobor trónol a maga természetes, azaz rettenetes tartásával. Hogy a totemállat védi-e a házat, vagy éppen a többi házat akarja-e támadni, nehéz eldönteni. Régebben zsidók is éltek itt, de vagy elmentek, vagy vitték őket.

Amikor én Tiszabőre mentem, horgászbotot vittem, mondhatnám, de nem kellett, mert bátyámnak volt elég, és különben sem horgásztam addig, azóta is csak egyszer, nem szeretek. Ellenben bátyám mindig is nagy pecás volt, sűrűn járt az ottani vizekre is. A nyolcvanas években Tiszabőn élt – előtte Törökszentmiklóson és Fegyverneken, sokat költözött a család –, engem meg rendre odavágtak nyaranta kisebb-nagyobb időkre. Párszor elvitt horgászni, fogtam a bot végét.

A helyi iskolában tanított, matematikát, képesítés nélküli tanárként, nagyon felnéztem rá. Gimi után rögtön tanít.

Egyik hétvégén mesélte – családi látogatáson voltunk –, hogy előző nap, amikor bement matekórára, látta, hogy minden gyerek feje csillog, mintha mézzel kenték volna be őket, hát mi történt, kérdezte, és a kölykök mondták, itt jártak az egészségügyisek, mindenki tetves, és vigyorogtak és röhögtek. Nem méz volt, hanem petróleum. Senki sem szégyellte magát, ez van, volt már ilyen. Bátyám megvakarta a fejét, hosszú, derékig érő haja volt akkor.

A 2–3 milliméter hosszú fejtetű (Pediculus humanus capitis) élősködő rovar, közösségekben terjed, kiváltképp gyerekközösségekben, ahol jobban érintkeznek egymással, fejüket összedugják, sugdolóznak, játszótéren birkóznak, iskolában verekednek, hajuk minduntalan összeér. Nem nációfüggő rovar, egy lexikon szerint az Amerikai Egyesült Államokban évente 6–12 millió embert kezelnek fejtetvességgel, főként gyermekeket. Más fejlett országokból (például Izrael, Dánia, Svédország, Nagy-Britannia, Franciaország és Ausztrália) szintén magas fertőzöttségi arányokat említenek. A tetvek amúgy sem válogatnak, a haj ápoltságától függetlenül bárkin élősködhetnek, sőt állítólag a minél tisztább és illatosabb hajat kedvelik, mert ott jobban érzik magukat. Ugyancsak a lexikon szerint a lányok gyakrabban fertőződnek, valószínűleg azért, mert hosszabb a hajuk, meg nyilván illatosabb is. A Pediculus humanus capitis ráadásul színét az emberi haj színének megfelelően képes változtatni, nincs az a frizura, melyhez ne tudna alkalmazkodni.

Szintén a nyolcvanas évek első felében volt egy osztálytársam, hosszú fekete hajú. Kedves, szerény lánynak ismertem, nem verekedett iskolában, nem birkózott játszótéren. A hátsó padban ült, csöndesen. Mindig tiszta ruhában járt, felénk laktak a faluvégen.

Egyik nap bejött az osztályba egy védőnő, megnézte ruhánkat, hajunkat, körmeinket, füzeteinket. Örültünk neki, elmaradt az óra. Még akkor is, ha volt, akinek piszkos volt a körme és rendetlen az iskolaholmija.

Mi nem tudtuk, hogy a védőnő is és az osztályfőnök is etikai vétséget követett el, azt se tudtuk, mi az etika, mi csak azt láttuk, hogy a hímzett fehér inges Mari a következő órán nincs ott, mi csak röhögtünk szünetben, hülyegyerekek, a Mari tetves, azt is tudni véltük, hazaküldték, és vakaróztunk.

A tetvesség legfeltűnőbb jele a vakarózás, meg kell vizsgálni az illetőt. De a fehéres színű tetűtojások – ún. serkék – nagyon könnyen összekeverhetők a korpával. Ahogy össze is keverték Mozik Karcsi fején. Ez a barátom egyszer elmesélte gyerekkorát, nem messze tőlünk, Békésben élt. Keddenként és péntekenként hajnalban neki kellett megetetnie nagyszüleinél a disznókat, ilyenkor mindig átragadt rá az ól szaga. Az osztályban furcsán néztek rá. Ezután iskolába indulás előtt cipőt és ruhát cserélt. De a haja még mindig büdös volt. Elhatározta, reggelenként, etetés után hajat mos. De addigra olyan hidegre fordult az ősz, hogy iskolába menet a feje megfázott, a haja korpás lett, ezért az osztálytársai többsége azt hitte, Karcsi tetves, és még azok is elhúzódtak tőle, akikkel már egészen jól megvolt. Az évi rendes egészségügyi vizsgálat persze nem talált rajta semmi kivetnivalót. Két osztálytársa, a Csermanek ikrek hajában találtak csak tetűt, őket a nagyszünetben a folyosón más osztályok tanulóival együtt kopaszra nyírták. Otthon Karcsi nagy lelkesedéssel újságolta, hogy azok közé tartozik, akik egészségügyileg teljesen rendben vannak. Nagyapja megdicsérte, öreganyja viszont azt mondta, biztos, ami biztos, most azonnal elmész Hídvégi borbélyhoz, és kopaszra nyíratod magad. Karcsi hiába tiltakozott, hiába bizonygatta az öregasszonynak, hogy nem tetves, éppen most derült ki, amazt nem lehetett meggyőzni. Kiment a kamrába, és behozta a petróleumos üveget. Azt mondta Karcsinak, ne nyöszörögjön, be fogja kenni a fejét, mert az ördög nem alszik, és ha mégis tetves lenne, ő hétfőre rendbe teszi. Minden orvos megtalálja a maga betegét, ha pedig mégsem, akkor is.

Van egy elmélet. Hogy az elmaradott, szegénységben élő vidékeken, ahol tartósan, generációkon át alacsony a műveltségi szint, belátható időn belül kitermelődik egy vagy több zseni. Bátyám, aki közel húsz éve nemzetközi matematikaversenyek szervezésével foglalkozik, és csapatokat is felkészít, fontolgatja, hogy vissza kéne menni Tiszabőre és környékére, tehetséggondozó munkát végezni. Hátha. A nagy számok törvénye alapján.

(A szövegben szó szerint vagy torzított formában idéztem Szegő Jánostól és Kiss Ottótól, egy-egy helyütt.)

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges