Skip to main content

Sikerül-e egy külföldi szállodásnak az ujja köré csavarni minden kormányzati tényezőt a városi tanácselnöktől a Minisztertanácsig

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
avagy kié lesz Szekszárdon a Mártírok útja 15–17. számú épület?


Tudom, tisztelt Olvasó, ha csak meghallja azt a kérdést: KIÉ LESZ?, máris sötét ügyekre gondol. Ha a kérdés ráadásul egy volt MSZMP-ingatlan kapcsán merül fel, érdeklődése azonnal lanyhulni kezd, hiszen elege van már a panamák, aranymosási kísérletek sokaságából. Lehet még újat mondani, írni erről? Talán mégsem érdektelen megismerkednünk egy újabb privatizációs manőverrel. De mi is történt Szekszárdon?

1989 tavaszán a SZEM (Szociális és Egészségügyi Minisztérium) az országban elsők között Szekszárdon indította be a szociálismunkás-képzést a Mártírok útja 15–17. szám alatt, sőt 2 évre a működési költségeket is biztosította. A fenti cím alatt található ingatlan korábban a párt tulajdonát képezte, s mivel eredetileg is oktatási célokat szolgált, a SZEM alkalmasnak találta és megpályázta az épületet Bercsényi Botond kormánybiztosnál. Ugyancsak pályázatot nyújtott be az épületre a Művelődési Minisztérium 1989 decemberében. Ez év február 26-án született meg a döntés. Németh Miklós, a minisztertanács elnöke elküldte az érdekelteknek a Minisztertanács határozatát, amelyben az állt, hogy az épület kezelői jogát a Szekszárdi Tanítóképző Főiskola kapja oktatási (tanítóképző főiskola és szociálismunkás-képzés) célokra. Mindezek után némi meglepetést okozott, hogy a Magyar Közlöny a hasznosítás célját meghagyva a kezelői jogot időközben másra ruházta át. Eszerint 1990. március 21-től a kezelő a MM (Művelődési Minisztérium) és a városi tanács.

Ez a döntés természetesen nem ingyen hullott a megyei és a városi tanács ölébe. Komoly tárgyalásokat folytattak komoly üzletemberekkel. Olyannyira szívükön viselték a problémát, hogy Mátyás István megyei tanácselnök-helyettes személyesen mutatta be a portékát a potenciális üzletfeleknek. Sőt előzetes megállapodás készült arról, hogy a városi tanács eladja az épületet szállodának.

Éppen ezért kimondottan jól jött, hogy Cseresznyés László, a MM Terv- és Közgazdasági Főosztály vezetője időközben lemondott a minisztérium kezelői jogáról a városi tanács javára. Az érintettek olyannyira bíztak a gyors lebonyolítás lehetőségében, hogy figyelmen kívül hagytak két – számukra kedvezőtlen – jogszabályt. „Az MSZMP által átadott ingatlanok állami tulajdonban való megtartása …szükséges…”, és „…az állami tulajdon privatizációjából származó forrásokat a költségvetés… adóssága …soron kívüli törlesztésére fordítsa”.

A fentiek alapján fölmerül bennünk a gyanú, hogy a városi és megyei tanács az MM említett képviselőjével a felsőbb szintű jogszabály nyílt megszegésére szövetkeztek, arra, hogy a kezelői jogot megszerezzék, és az ingatlant „kéz alatt” eladják megbízójuknak. Sőt úgy tűnik, érdekeiket a Minisztertanács tanácsi hivatalában is érvényesíteni tudták, hiszen február 26. és március 21. között a kezelői jogosítványok más kezekbe kerültek.

Gyanúnkat, hogy a vevőt egy – a megyei tanácselnök-helyettes és fia által létrehozott – kft. kommendálta, nem tudtuk eloszlatni, mivel az említett kft. tagjai a többszöri telefonhívások alkalmával rendre letagadtatták magukat. Mindezek után a következő körülmények várnak tisztázásra:

1. Ha a kormány el akarja adni az épületet, akkor ezt miért nem a Vagyonügynökség útján teszi, nyilvános pályázattal?

2. Miért pályáz meg az MM olyan épületet, amelyről 3 hónap alatt bebizonyosodik, hogy számára használhatatlan?

3. Ki tette az ingatlanra a legjobb ajánlatot?

4. A vevő kinek a támogatását élvezi?

5. Mi történik a vételárral? (Ha a jogszabály érvényesül, a város elesik a bevételtől, ha nem, kié a valuta?)

6. A helyhatósági választások előtt miért oly sürgős a jelenlegi városi vezetésnek döntést kicsikarnia? Miért nem bíznak az új vezetőkben – akik esetleg nem ők lesznek?

7. Rosszhiszeműségünket egy esetben lehetne bizonyítani: ha a Mártírok útja 15–17. számú épület végül mégis a főiskola kezelésébe kerül, és a SZEM felügyelete mellett szociálismunkás-képzés céljára fogják használni.

Tudom, lesz még dolgunk ennél zaftosabb visszaélésekkel is, hiszen itt csak 7 oktató, 25 főiskolás és egy leendő szakma az áldozat, de talán ez is megér egy misét.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon