Sánta Gábor

Nyomtatóbarát változat

„A cigány közéleti személyiség az alkotmányos jogrend, az egyetemes emberi jogok alapelvein és a kisebbségeket védő jogok alapelvein alapuló tevékenységnek tartozik felelősséggel, amelynek nevében tevékenységét kifejti, jelen esetben a cigányságnak.”
(A Roma Parlament dokumentumából)


Beszélő: Hogyan érzi a rendszerváltást ön mint magyar cigány, költő és nem utolsósorban mint roma politikus?

O. B.: A rendszerváltás után itt minden lehetséges. Még az is, hogy a cigányság is érezze a váltást, azonban erre konkrét jeleket nem látok. A magyar politikai közéletet és a kormányzatot is más kérdések foglalkoztatják. Ez nagyjából érthető, hiszen a kormányzat súlyos gazdasági problémákkal küszködik, a pártok pedig a helyüket keresik a magyar politikai palettán, s ez az útkeresés meg eltart egy ideig. Ebben a helyzetben pedig ki figyel a cigányok kisebbségi problémáira? De a nemzeti-etnikai és más érdekvédelmi szervezetek, tehát a demokráciát igazán alkotó szervezetek is óriási közönnyel találják magukat szemben. Mi, a cigányság ezt hatványozottan érezzük, mert a társadalom előítélete mindenkinél jobban sújt minket. Természetesen nincs intézményesített előítélet, de lehetnek kifejezetten kisebbségellenes politikai célok. Alibi kisebbségi politika folyik. A határainkon túl sok magyar nemzetiségű él, s ez valamennyire készteti a politikát, a kormányzatot, hogy látszólag jó kisebbségpolitikát folytasson. Ez rendkívül látványos ott, ahol közel az adott nemzetiség anyaországa. Mivel a cigányságot nem védi anyaország, ezért az az érzésem, hogy mind politikai, mint kormányzati szinten másodrendű. A választási törvény a cigányságot sújtja leginkább, csakúgy, mint az önkormányzati és az elfogadott költségvetési törvény. A megalkotása előtt álló kisebbségi törvény is a romáknak a leghátrányosabb, hiszen más nemzetiségiek kevesebbel is beérik. Nemcsak azért, mert tízszer, százszor nagyobb infrastruktúrával bírnak, hanem azért is, mert nincsenek abban a kómás, emberi élet alatti állapotban, mint a cigányság. Jobbak az európai országokkal való kapcsolataik, iskoláik vannak, írják, beszélik a nyelvüket. Az anyaországokon keresztül pedig bizonyos pressziót gyakorolnak. A cigányságnak ez a lehetősége nincs meg. Sokan vagyunk és semmink sincs. Nincs iskolánk, nincs kialakult rendszere az oktatásnak, a történelem tanításának, a kultúrák ápolásának. A cigányság döntő többsége szegény, tanulatlan, és ne soroljam, milyen hátrányokkal küszködik még.

Beszélő: Mit tud tenni a Roma Parlament pl. a cigányok munkanélkülisége ellen?

O. B.: Nem nekünk kell a kérdést megoldani, sőt ha még tíz, száz cigány szervezet jönne létre Magyarországon, azok sem tudnák ezt megtenni. Ez az egész társadalom ügye. A kormányunk, mindannyiunk kormányának az ügye. Törvényi garanciák kellenek, tisztességes, európai szintű gazdálkodás, megfelelő szociálpolitika vagy elviselhető piacgazdálkodás: tekintettel a szegény emberekre is. A Roma Parlament nem tud mit tenni a munkanélküliekkel, hiszen a Roma Parlament nem munkáltató, nem állam.

Ami az állammal való kapcsolatunkat illeti, nos, az állam jelenleg ott tart, hogy nem tárgyal velünk. Az államhoz nekünk petíciót kellett fogalmaznunk, hogy a hiányosságokat, amiket észlelünk és ami számunkra létkérdés, orvosolja a törvényhozás vagy a kormányzat.

„A cigányság számára a rendszerváltás legkétségbeejtőbb, ugyanakkor legmozgósítóbb fejleménye az, hogy az új hatalom egyetlen lépést sem tett annak érdekében, hogy a cigányság társadalmi pályafutása a jelenleginél ne legyen tragikusabb. Új rendszer – régi áldozat!

Részlet a Roma Parlament Országgyűléshez juttatott petíciójából

Beszélő: Közreműködhettek-e önök a kisebbségi törvénytervezet előkészítésében?

O. B.: Azt nem lehet megtenni, hogy egy kisebbségi törvény úgy szülessen, hogy mi arról egyáltalán ne tudjunk. Bár meg kell mondanom, megkísérelték nélkülünk az előkészítést. Még a Németh-kormány alatt készítették el az első törvénytervezetet; azóta még hármat, s mi az ötödiket. A tervezetet zár alatt tartották, nemigen tudott róla senki. Most, miután a törvényhozásnak látnia kell, és ebből kell törvényt alkotnia, elővették, és valamennyi nemzetiségi és kisebbségi szervezet számára kiküldték. A tervezetet sok tekintetben rendkívül megalázónak és diszkriminatívnak tartjuk. Éppen ezért – a Roma Parlament kezdeményezésére – Horváth Aladár országgyűlési képviselő összehívta nemzetiségi szervezeteket, hogy egy kisebbségi kerekasztalt hozzanak létre. Mivel a kormány által előkészített törvénytervezet számunkra nem megfelelő. A kerekasztal úgy döntött, készíteni kell egy alternatív változatot. Ez azt hiszem, sikerült.

Természetesen a kormányzat életben tartja a saját tervezetét. A kerekasztal munkája során alakult egy hattagú csapat – három politikai képviselőből és három jogi szakértőből –, amely a kormány illetékeseivel tárgyal.

Vagy sikerül a kerekasztal törvénytervezetét ötvözni a kormány törvénytervezetével, és a kormány ezt az átgyúrt és a mi közreműködésünkkel készült tervezetet teszi a törvényhozás asztalára, vagy pedig mindkét tervezet a törvényhozás elé kerül: az egyik mint a kormányé, s másik mint önálló képviselői indítvány. Én az előbbit tartanám bölcsebb megoldásnak, úgy, hogy benne legyen az ő megnyugvásuk és a mi megnyugvásunk is, nemzetiségeké, kisebbségeké. Annak van esélye, hogy elfogadják. Ha önálló képviselői törvénytervezetet nyújtanánk be, nem sok esélyt látok, hiszen a parlament ezt „úgyis leszavazzuk” alapon működik. Ezért volna fontos, hogy a kormány és a mi közreműködésünkkel közösen készített törvényjavaslat kerüljön a parlament elé.

(Folytatjuk)

• Belföld