Skip to main content

Személy szerint

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Demokratikus Charta ’91 működési feltételeinek létrehozásáért felelős szóvivők e hét végén ülnek le először, hogy a rendkívül sikeres és derűsen szelíd városházi találkozó után megvitassák az előttük álló feladatokat.

Az (egyelőre még csak) mintegy ötezer szóvivő egyikeként ezen a megbeszélésen a következő álláspontot képviselem majd:

1. A DC ’91 független állampolgári kezdeményezés. Egyetlen pártnak vagy hatalmi csoportosulásnak sem szabad megengedni, hogy a hátunk mögé bújva közvetett propagandát folytasson saját politikai céljai megvalósítása érdekében. Javaslom, állapodjunk meg abban, hogy nem fogadunk el segítséget semmilyen párttól, és szervezésitechnikai-anyagi gondjainkat önerőből oldjuk meg a DC ’91 Alapítványa címére a jövőben befutó pénzekből.

2. A DC ’91 nem hajlandó a pártok helyett politizálni, a parlament helyett döntéseket hozni. Feladata abban áll, hogy mindenkor rögzíti a demokratikus átalakulás esélyeit, nehézségeit és lehetőségeit. Ezt a munkát a Charta valamennyi aláírója önként és a saját felelősségére a nyilvánosság előtt végzi, betartva a törvényeket. Számon tart a demokráciáért vagy a demokrácia ellen tett minden politikai intézkedést, hatalmi lépést.

3. Szögezzük le újra és újra, hogy a DC ’91 nem a mindenkori törvényes hatalom ellenében akar érvényesülni. Ellenkezőleg. Spontán társadalmi fórumok kialakítása révén a pártok közti versengést mérsékelő, szelídítő, a párbeszédet elősegítő erőként óhajt jelen lenni a magyar közéletben.

4. Javaslom, hogy a DC ’91-ben senki se legyen főnök, hanem mindenki munkatárs. A DC-nek annyi vezetője van, ahány alkotmányos elveivel egyetértő aláírója. Valamennyi aláíró saját felelősségére, önnön lelkiismeretétől hajtva nyilatkozzon, nyilvánítson véleményt, ha szükségét érzi.

5. Javaslom, hogy gondolkozzunk a DC ’91 jövőjére leselkedő veszélyeken is:

– a DC-t kétségtelenül bárki aláírhatja, még egy volt vagy egy mai MSZMP-tag is; velejéig korrupt múltú, valahai funkcionárius éppúgy, mint III/III-as múltját feledni kívánó jelenlegi – ne adj’ isten! – köztisztviselő. De tisztában kell lenniük azzal, hogy például a magam részéről csak börtöntől vagy fizikai bántalmazástól rettegő, emberi valójukban szánom őket, és jogállami törvényességet követelek a velük való hivatalos bánásmódban, ám eszem ágában sincs hamis politikai nézeteket ily módon legitimálni a nyilvánosság előtt, sőt ha szükséges, ezektől állampolgári nyilatkozatban határolom el magam.

– a mi hivatalos szóvivői testületünknek e pillanatban igen súlyos fogyatékossága, hogy hárman hiányoznak belőle: egy jogász, egy rendszerszervező és egy pénzügyi szakember, akiknek az lenne a feladatuk, hogy nagy szakértelemmel a DC ’91 valóban hatékony működési módját dolgozzák ki. E helyről is kérem mindazon aláírókat, akik e komoly munkát vállalnák, hogy a DC megadott címén, ajánlott levélben mihamarabb jelentkezzenek.

6. A DC ’91 sikeréről: ha a miniszterelnök úr nem nyilatkozott volna kissé meggondolatlanul a Magyar Nemzeti Bank elnökének menesztése kapcsán, az értelmiség és a közvélemény nagy része most nem karolta volna fel ilyen egyértelmű lelkesedéssel a kezdeményezésünket. Akik ugyanis eddig kételkedtek abban, hogy deklarációnk az új magyar demokráciát érintő valóságos veszélyre hívta fel a figyelmet, azokat a miniszterelnök úr önveszélyesen szókimondó állásfoglalása meggyőzhette arról, hogy e veszély még sincsen eltúlozva. (Bizonyos jámbor demokratikus alapelveket nem hajlandó aláírni a miniszterelnök úr, ha azokat nem ő maga bocsáthatja ki. Ilyen demokrata?)

7. A DC ’91 jelentőségéről: Alighanem mi vagyunk az elsők Kelet-Európában, akik egy hosszú időn át kommunista elnyomás alatt élő, eltaposott történelmű országban a képviseleti demokrácia újramegteremtése után, szabad állampolgárok önkéntes csoportosulásaként megjelentünk, hogy jogállamiságunk alapértékeit támogassuk, és a hétköznapi gyakorlatban minden hatalmi önkényeskedéssel szemben megvédjük.

8. Olyan DC ’91-ről álmodom, amely – ellentétben a pártpolitikai csatározások kínjaival és botrányaival, ezzel a médián keresztül ránk kényszerített, örökösen veszekedő politikai „Szabó családdal” – derűs, szelíd és szolgálatkész, egy szó mint száz, baráti hangulatú, spontán önszerveződés, amely arra való, hogy résztvevői találkozhassanak, szót válthassanak egymással. Ehhez kell nekünk minél több megfelelő alkalmat teremtenünk.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon