Skip to main content

Szerény javaslat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A világtörténelem legszerencsétlenebb országa talán Portugália. Legalábbis egy szempontból bizonyosan: amikor 1808 táján Junot marsall csapatai a Spanyolország elleni hadjárat egyik mellékhadművelete keretében bevonultak Portugáliába, nem ütköztek különösebb ellenállásba. Az éppen hivatalban lévő uralkodó VI. (Braganza) János fogta magát, és családjával átruccant Brazíliába. Napóleon csapatai már rég köddé váltak, amikor a felséges királyi család még mindig Brazíliában múlatta az időt. VI. János végül is csak hosszas könyörgés után, 1821-ben volt hajlandó hazatérni, fiát, Pedrót az újvilágban hagyva, és a hű fiú rövidesen élt is az alkalommal, és kikiáltotta a független Brazil Császárságot. Szegény János bizonnyal ezerszer megbánta, hogy hallgatott elhagyott alattvalói könyörgő szavára, és hazatért: több államcsíny keserítette az életét, mígnem halála után fia, IV. Pedro, a trónörökös végleg hagyta az egészet, nagyszerű apai örökségét kiskorú leányára testálta, és végleg visszaköltözött az újvilágba. Summa summárum: Portugália volt az egyetlen ország a világtörténelemben, ahonnan maga az uralkodócsalád, ráunva a sok hajcihőre, egész egyszerűen disszidált. A többiek nyilván csak azért maradtak otthon, mert nem volt pénzük hajójegyre.

A fejlett XX. századi technika időszakában, a demokrácia viszonyai között ez már hál’ istennek nem jelenthet problémát. Itt vagyunk például mi, mai magyarok. Sok jóval itten senki nem kecsegtet bennünket: ilyen megszorítás, olyan adósság, fogyasztáscsökkentés, infláció stb. stb. Kérdem én: nem kéne hagyni a francba ezt az egészet? Mit erőlködünk? Itt voltunk úgy 1100 évig, és most, a nagy évforduló alkalmából ismerjük el, nem jött be a dolog. Na bumm. Van viszont a kasszában még vagy 7 milliárd, dollárban. Mindenkire jut kábé 700, ennyi elég egy csak oda szóló repülőjegyre a világ bármely sarkába. Mi lenne, ha a millecentenárium alkalmából mindenki megkapná a rá eső részt, azután továbbállnánk: ki-ki mehetne oda, ahová csak akar. És persze, mint a régi Honecker-viccben, az utolsó lekapcsolná a villanyt. A hátrahagyott adóssághegyért pedig fájjon a hitelezők feje. Elvégre nem ez az első eset, hogy valaki rossz üzletbe fekteti a pénzét. Úgy kell nekik!




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon