Mihancsik Zsófia

Nyomtatóbarát változat

Maga filmrendezőként jelentős személyisége volt 1989 előtt a magyar közgondolkodásnak. Azon értelmiségiek közé tartozott, akik képesek és hajlandók voltak megjeleníteni azokat a problémákat, amelyeken mindannyian rágódtunk, és amelyeket jószerivel csak szimbolikusan, a képes beszéd nyelvén lehetett nyilvánosan megfogalmazni. Maga rendszeresen élt is ezzel a lehetőséggel. Az utóbbi időben viszont teljesen más helyet foglal el a magyar közéletben: a Magyar Televízió kuratóriumának elnökeként tulajdonosi jogok megtestesítője, hatalmi helyzetben van, ráadásul olyan elnökség tagjaként, amelyet a politikai pártok jelöltek – magát például az MSZP –, és a tevékenységükről olvas ható hírek szerint ez a tény nem kis mértékben befolyásolja is a véleményüket és a döntéseiket. Úgy vélem, ez a pozíció teljesen más, mint a korábbi: nem mindegy, hogy az embernek, közéleti funkcióvállalásai ellenére is, megmarad-e legalább a viszonylagos szuverenitása értelmiségiként és filmkészítőként, vagy sem. Elmondaná, miért következett be ez a váltás az életében?

Ez érdekes megközelítés. Bizonyos fokig véletlen, hogy itt ülök, nem volt szándékomban egy tulajdonosi szervezet elnökévé válni. De nyilván nemcsak azért történt ez így, mert változások voltak az országban, hanem személyes okokból is. Mondjuk úgy, hogy eltelt az idő. De mondhatom úgy is, hogy sok idő telt el. Eltelt az idő: én annak idején úgy képzeltem, hogy hatvanéves koromban abbahagyom a közéleti szerep lést. Ez 1985-ben következett be. Az a funkció pedig, amelyet a magyar film elsősorban a hatvanas években, talán 1970-ig, betöltött, ma már nem létezik. ’68-ban ugyanis a magyar társadalomban elindult egy polarizálódás – nem politikailag, ha nem morálisan, érzelmileg –, és ez társadalmi méretekben véget vetett annak a nyitottságnak, sőt bizonyos értelemben optimizmusnak, amellyel mi, minden kritikai pozíciónk ellenére is, néztük a világot. Ezt az élményemet 1975-ben, a Labirintus című filmben dolgoztam fel: ott már nincs dialógus, a különféle gondolkodású emberek párhuzamos monológja folyik, ez a film formája is. Tehát ez az értelmiségi szerep már akkor gyöngült, noha valamelyest megmaradt egészen ’89-ig. Érdekes módon a kritikai attitűdöt a dokumentumfilm vitte tovább, különösen a nyolcvanas években. A közéleti érdeklődés természetesen nem szűnt meg a mai napig se bennem, de azt, hogy a szakma más pozícióba került, nem kell politikapótló, fórumteremtő szerepet játszania, nincs tehát ez a teher a művészeten – noha én sohasem teherként éltem át –, megkönnyebbüléssel vettem tudomásul. Bár ma is úgy gondolom, hogy a magyar film túlpolitizáltsága abban a helyzetben tisztességes reagálás volt. Enélkül az erős belső indíttatás nélkül az a sok jó film, amely akkoriban született, nem jött volna lét re. Azt ma már természetesen nem hiszem, hogy egy film megválthatja, sőt megfordíthatja a világot. Abban viszont hiszek, hogy nagyon sokat adhat az egyénnek: nemcsak esztétikai vagy érzelmi örömöt, hanem a világgal való állandó kommunikációjában segíthet kérdezni, és válaszokat találni is.

Az utolsó közéleti funkciója ezek szerint a Filmművész Szövetség elnöki posztja volt?

Igen, én a szövetség megalakulásától kezdve játszottam valamilyen szerepet. Bár hogy abbahagyom ezt a tevékenységet, az nem elsősorban az életkoromból fakadó döntés volt. Azt tapasztaltam, hogy a főiskoláról újonnan kikerült fiatalokat alig ismerem. Nem tanítottam a főiskolán, nem volt velük kontaktusom. Tehát úgy fogtam fel a dolgot, hogy én a magam hatvan évével nemigen tudhatom jól képviselni azoknak az érdekeit, szempontjait, akiket tőlem 30-35 év választ el. Nem mondtam le az elnökségről, de amikor lejárt a mandátumom, nem jelöltettem magamat újra. Így aztán a fiatalítás jegyében a nálam alig néhány évvel idősebb Jancsó Miklós lett az elnök. Én meg a közgyűlés másnapján elutaztam, hogy megírjam azt a forgatókönyvet, amelynek Utóvédharc volt a munkacíme, és ’87-ben vetítették a mozikban Valahol Magyar országon címmel. Ez volt az utolsó játékfilmem, arról szólt, hogy a hatalom immár nem nyílt erőszakkal, és nem is a hatalmi hierarchia kizárólagos döntési jogával élve működik, hanem új játékszabályokat vezet be, és ehhez idomítja az eszközeit. A demokráciára hivatkozva ugyan kötelezővé teszi a választások előtti kettős jelölést, de az úgynevezett spontán jelöltet eltávolítja, ha kell, megrágalmazza, minden lehetséges eszközzel akadályozza. Megtörtént esetről szólt a film. Ezt követően írtam még egy forgatókönyvet, ez egy magántörténet lett volna, de mert nem éreztem elég jónak, nem forgattam le. A közéleti szerepléseimet tekintve pedig még egy fellépésem volt: felszólaltam a ’88-as pártértekezleten.

A Filmgyár pártszervezetének a küldöttjeként?

Lényegében igen. Azt a pártértekezletet nagyon fontosnak tartom, mert ha a hatalmi struktúra akkor nem változik, kérdés, hogy a ’89-es átmenet lehetett volna-e ilyen gyors és békés. De ezt követően már nem vettem részt a közéletben. Leforgattam egy tévéjátékot, az Álommenedzser-t, és vagy tíz dokumentumfilmet a televíziónak. Mindenesetre hosszú folyamat volt, amíg ebből a viszonyokat filmkészítőként kritizáló értelmiségi szerepből átkerültem ebbe a tulajdonosi szervezetbe, ahol döntéshozói funkciókat töltök be, s ez ilyen értelemben valóban hatalmi helyzetet jelent. ’96 januárjában kértek fel erre a szerepre, és amikor elfogadtam a felkérést, korántsem gondoltam, hogy ez jelentős változást hozhat az életemben. A médiatörvényt elolvasva az volt a benyomásom, hogy a kuratóriumnak inkább reprezentatív szerepe van, hiszen a törvényben ilyen passzusok vannak, hogy az elnökség szükség szerint, de legalább havonta egyszer, a kuratórium pedig legalább háromhavonta egyszer ülésezik.

De az is szerepel benne, hogy a tulajdonosi testület jóváhagyja az MTV Rt. üzleti tervét. Azért az tudható, hogy ez nem kétnapi munka.

Egyetlen nap alatt vitatjuk meg a fő számokat, és fogadjuk el az alapelveket. Részletekbe nem is bonyolódhatunk, hiszen a médiatörvény tiltja, hogy a kuratórium, az elnökség az egyes műsorok tartalmába, egyáltalán a műsorszerkezetbe beleszóljon. Tiltja, hogy személyi kérdésekbe beleszóljon. Az intézmény szervezeti és működési szabályzatába, tehát hogy milyen részlegek vannak, hány vezetőt neveznek ki stb., szintén nem szólhat bele. Ezekből a kifejezett tiltásokból én úgy vettem ki, hogy a kuratórium valójában a részvénytársaság közgyűlése, a tulajdonosok – részvényesek – szervezete, amelyik évente néhányszor összeül, hogy elfogadja a mérleget és a következő év gazdálkodási és pénzügyi tervét. Bár bizonyos paragrafusokban, azt is mondhatnám, hogy a későbbi tevékenység szempontjából, olyan aknák voltak lerakva, amelyeket akkor nem vettem észre. Például a 66. paragrafus, amelyik arról szól, hogy az elnökségnek kizárólagos joga és kötelessége az rt. gazdálkodásának az ellenőrzése. Ennek a rendelkezésnek az általánossága a médiatörvény egyik nagy ellentmondása. A gazdálkodásba például a szervezet kialakítása is beletartozik, hiszen a szervezet működhet igen pazarló módon is. Márpedig akkor a szervezet kialakításába is bele kell szólnunk – noha a törvény az SZMSZ elkészítését kifejezetten az MTV elnökének hatás körébe utalja. A személyi kérdéseknél ugyanez a helyzet: hogy hány ember dolgozik a cégnél, milyenek a jövedelmek, ez egyértelműen gazdálkodási kérdés is. A gazdálkodás legfontosabb része pedig az, hogy az MTV mennyit fordít műsorra – műsortípusokra vagy egy-egy műsorra –, noha a műsorpolitikába sem szólhatunk bele. A jelenlegi gazdálkodási tervben a költségvetés 30-40 százaléka van műsorgyártásra előirányozva, a többi gyakorlatilag a szervezet fenntartására fordítódik. Szerintem ez tart hatatlan arány, még akkor is, ha erre az a válasz, hogy a tévé „filmgyárának”, a Bojtár utcai stúdiónak a portása is a filmkészítést segíti. A vita folyik, mindenesetre az tény, hogy ha mi például jóváhagyjuk, hogy műsorkészítésre, illetve műsor vásárlásra ilyen arányban jusson pénz, azzal közvetve a mű sor szerkezetet is meghatároztuk, mert kevesebb pénzből jobbára kilóra vásárolható tucatgyártmányokkal lehet csak ellátni az MTV-t.

Mikor jött rá, hogy mégsem csak reprezentálnia kell?

Néhány hét után, de a törvényből kiolvashatónál sokkal sűrűbb elfoglaltság átmenetinek látszott, hiszen azonnal neki kel lett látni az elnökválasztás előkészítésének, lebonyolításának. Aztán kiderült, hogy illúzió volt az a várakozásom, hogy az rt. megalakulása után az elnökség csak stratégiai kérdésekkel foglalkozik majd, ugyanis az MTV Rt. nem közönséges részvénytársaság: nincs igazgatótanácsa, amely kiszűrné az elnök hibás döntéseit, ugyanakkor a tulajdonosi szervezetet sok részletkérdés eldöntésével is megbízza a törvény – túl a 66-os számú gumiparagrafuson. Ha az újonnan megválasztott elnök racionálisan működött volna, ezek az ellentmondások valószínűleg nem tűnnek fel, de így erős szerep zavar alakult ki. Az elnökség egyre inkább kénytelen volt ellátni a nem létező igazgatótanács feladatait, sőt, sok mindent átvett a felügyelőbizottság munkájából is, amely viszont az ellenőrzési osztály szerepét volt kénytelen átvállalni. A tör vényben kialakított szereposztás tehát rossz, ez mindenkit túl terhel, az eredmények még sincsenek arányban azzal a mérhetetlenül sok munkával, amelyet elvégzünk. És van még egy nagy probléma: a médiatörvény nem biztosította, hogy a közszolgálati intézmény közpénzből működhessen. Tavaly a be vételeknek mind össze egyharmada volt közpénz. Az MTV Rt. a bevételeinek több mint felét reklámból kénytelen meg szerezni. A bajor televízió a bevételeinek mindössze 10 százalékát keresi meg a piacon, és fő műsoridőben nem is reklámozhatnak. Nálunk ez a helyzet nemcsak a főműsoridőt terheli – vagy inkább könnyíti – meg „reklámhordozó” műsorszámokkal, de az intézmény egész tevékenységét deformálja. Az elnökség által meg vitatott kérdések túlnyomó része piaci tevékenységgel függ össze, nem ritkán a napi túlélés szempontjai szerint vagyunk kénytelenek dönteni. Az MTV Rt. így kiszolgáltatott az üzleti élettel és a reklámtevékenységgel szemben.

Nem az teszi kiszolgáltatottá, hogy az előfizetési díjakból és az állami támogatásként kapott sugárzási díjból képtelenség eltartani egy 3000 fős, 42 telephelyes, pazarlóan és átláthatatlanul gazdálkodó intézményt? Ez a helyzet ugyanis lassan két éve, az rt.-vé alakulás és az alapítvány, illetve a kuratórium létrehozása ellenére változatlanul fennáll.

Igen, ez is baj. De ha közpénzből összejön 9-10 milliárd – hogy pontosan mennyi, az attól is függ, hogy mennyien fizetik az előfizetési díjat –, ez ugyanannyi pénz, amennyiből a kereskedelmi adókat tartják fönn. Az egyik kulturális bizottsági ülésen felolvastam egy adásnap tartalmát: az egyik kereskedelmi televízióban aznap tizenhárom sorozat volt, a másikon tizenkettő, a harmadikon csak kilenc, mert csak délután kezdték az adást.

De ezek a televíziók nemcsak az olcsóság miatt adnak sorozatokat, hanem mert a nagy nézettségű sorozatok vonzzák oda a legfőbb bevételi forrásukat, a reklámot. Ők reklámból szerzik a 9-10 milliárdjukat is, nem közpénzből.

Mi két csatornát működtetünk, legfőképpen azonban mások a feladataink. A többi televíziónak nem futja arra a „luxusra”, hogy saját tévéjátékot, dokumentumfilmet gyártson vagy rendeljen. Fönn lehet tartani, persze, 6 milliárdból is egy közszolgálati televíziót, mint a Duna Televíziót, mert a műholdas sugárzás olcsóbb, de nem véletlen, hogy nemrégiben volt szenzációszámba menő hír, hogy a Duna Tv elkészítette az első tévéjátékát. Ennyi pénzből ez ugyanis nem megy. Az MTV esetében azonban – már csak a hagyományok miatt is – az intézmény létjogosultságát kérdőjelezné meg, ha nem mutatna be rendszeresen eredeti hazai alkotásokat, magyar szerzők magyar színészek által eljátszott műveit, a hazai viszonyokról szóló dokumentumfilmeket vagy színházi közvetítéseket. A közpénz arra való, hogy az MTV olyasmire is vállalkozhasson, amire a kereskedelmi adók képtelenek. Az MTV Rt. üzleti terve 17 milliárdos bevételt irányoz elő. Enélkül az MTV maga is kereskedelmi adóvá válik, elveszti létjogosultságát.

Amikor kiderült, hogy a kuratórium elnökségének gyakorlatilag az MTV egész gazdálkodásának a figyelemmel kísérése a feladata, maga mit kezdett azzal a helyzettel, amelyet úgy jellemeznek mind a mai napig, hogy az az MTV, tehát egy jórészt közpénzekből élő intézmény ki rablásával egyenértékű? Hogy sorozatban születnek olyan nagy összegekről szóló szerződések, amelyek előnyösek a külső szerződő félnek, legyen az magáncég vagy magánszemély, és roppant előnytelenek az MTV-nek? Mit kezdtek azzal a helyzettel, hogy egy olyan klientúra épült ki ’89 után az MTV körül, és maga az intézmény is ehhez alkalmazkodott, amelynek mind a mai napig érdeke, hogy az MTV gazdálkodása áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen maradjon?

Ez összefügg azzal a szerepzavarral, amelyről beszéltem. Konkrét ügyek tömegével vagyunk kénytelenek foglalkozni. A minap például a Szomszédok ügyével, amelyet ugyanúgy le akarnak nyúlni, ahogyan a TV2 elnevezést is lenyúlták. És mielőtt még bármiféle megállapodás létrejönne, kiállnak, és nyilvánosan, egy sajtókonferencián mint befejezett tényt közlik, hogy a Szomszédok átmegy a TV2-re. Holott nekünk, a tulajdonosi szervezetnek ebbe az ügyletbe beleszólásunk van, hiszen a törvény szerint a 300 milliósnál nagyobb szerződéseket mi hagyjuk jóvá – ilyen volt a Szomszédok-szerződés is –, tehát a megszüntetése is a mi hatáskörünk. Ez a műsor pedig december 31-ig le van szerződtetve. Egy jól működő szervezetben talán még az igazgatóságig sem jut el egy ilyen döntés.

Mégis, mit tettek ellene, mikor rájöttek, hogy nem véletlen, hogy nincs ellenőrzés, és nem véletlen, hogy konzekvensen a maguk tulajdonlására bízott intézmény érdekei ellenében jönnek létre szerződések?

Ráadásul a nagy szerződések, a 300 millió fölöttiek, a mi hatáskörünkbe tartoznak. A múlt évben egyszerűen nem mutatták be ezeket a szerződéseket a kuratóriumnak.

Lebontották százmilliósokra?

Előfordult, és a kisebb szerződéseket már nem kell bemutatni a kuratóriumnak. Itt az a baj, hogy akik ezeket a szerződéseket kötötték, nem végezték el a kontrollmunkát, és nem alkudtak, hiszen „csak” közpénzekről volt szó. Megkaptak egy keretet, és nem gazdálkodtak vele, csak elköltötték. Tudok olyan szerződésről is, amelyben ki volt kötve, hogy nem szabad utókalkulációt csinálni. Ennyiért szállítják a műsort, utólagos ellenőrzésnek helye nincs.

De ha az alkukból konzekvensen az intézmény kerül ki vesztesen, ott nemcsak a közpénzzel való felelőtlen bánásmódot sejti az ember, hanem esetleg korrupciós ügyletek tömegét is.

Persze! Csak hát ezt azért nehéz nyomon követni, mert más tényezők is szerepet játszanak: itt egyedi műsorokról, népszerűségről van szó, aminek a pénzbeni ellenértéke nehezen megmondható – gondoljon a Friderikusz-műsorokra. De ki kell számítani, hogy az MTV imázsa, a csatorna népszerűsége, a reklámvonzat szempontjából mit ér egy műsor. Ha ennyit ér, azt kell mondani, hogy ennyit adok, azt viszont meg kell adni, bármilyen sok is. Ha ennyiért nem vállalja, sajnos le kell mondanom róla, mert különben saját veszteség re dolgozok, ami nem megy. Vagy a másik megoldás: a producerek, ez külföldi televízióknál is így van, nem gazdag emberek, akik saját zsebből dolgoznak, hanem a televíziók rendelnek tőlük, és hiteleznek, előleget adnak nekik, meghatározott menetrend szerint. És a cég embere végigkíséri a produkciót, a helyszínen, és folyamatosan kontrollálja.

Mit tett, amikor rájött, hogy a szerződések az MTV-nél korántsem így köttetnek, és mindarra, ami e mögött a tény mögött van?

Kértük az ötszázezer forinton felüli szerződések listáját. Ez nem volt haszontalan, mert a felügyelőbizottság talált is meg kérdőjelezhető szerződéseket, és ezek szerepeltek is az ügyészséghez eljuttatott beadványunkban. Volt olyan szerződés, amely nem is szerepelt ezen a listán. Az egyik vezető fiókjából került elő, úgy, hogy csak mendemondákból jutott a felügyelőbizottság tudomására, hogy egyáltalán létezik. És 30-40 milliót ki is fizetett rá az MTV. Ez nem produkciós szerződés volt, hanem egy elég obskúrus megbízás egy cégnek. A 300 millió fölötti szerződéseket pedig annyira nem kaptuk meg, hogy a múlt évi, azt hiszem, 16 milliárdnyi reklámbevétel szerződéseiből egyetlenegyet sem láttunk. Noha feltételezzük, hogy ezek nem kis összegű szerződések, noha ezek sem produkciós szerződések.

Ezt miért tűri el, egy teljes évig, egy tulajdonosi szer vezet?

Hát végül is ezért hívtuk vissza az elnököt, több kísérlet után. Egyébként a kuratóriumnak vagy az elnökségnek nem feladata, hogy kinyomozza, ez vagy az a szerződés miért tartalmaz vitatható pontokat. A szerződések 99 százaléka nem kerül el hozzánk. Meggyőződésem, hogy a szervezet átalakításával lehet csak elérni, hogy ezek a jelenségek megszűnjenek. Nem lehet ötszáz embernek folyton a nyomában lenni, és detektívekkel nyomoztatni utánuk. Olyan szerződéskötési és működési mechanizmust kell kialakítani, olyan ellenérdekeltségeket kell beépíteni, ami automatikusan megszünteti a visszaélés lehetőségét. Peták a pályázatában azt ígérte, hogy ezt a korrupcióra, pazarlásra utaló, morálisnak is nevezett válságot megoldja az MTV-ben. De még csak kísérletet sem tett rá, noha folyton számon kértük rajta. Ehhez erélyes fellépésre lett volna szüksége ezzel szemben az ő létezési módja az volt, hogy mindenkivel az együttműködés lehetőségeit kereste – ami ön magában helyes, de nem követelt semmit cserébe, legkevésbé teljesítményt. Senkit se bántani, mindenkivel jóban lenni. Mi olyan ügyekben léptünk fel, amelyek egyáltalán a tudomásunkra jutottak, és jogsértőek voltak. Persze nekünk, civileknek, azt is elég nehéz kideríteni, hogy mi az, ami jogszabályokba ütközik. Ilyen volt a Sárközy Erika 20 milliós végkielégítése. Én csak az erkölcsi felháborodásomat tudtam miatta kifejezni jóval később egy interjúban, mert a tulajdonosnak nincs beleszólása abba, hogy az elnök kivel milyen munkafeltételekben állapodik meg. Szerencsére a kuratórium tagja egy kiváló jogász, aki elolvasta ezt az interjút, és azt mondta, neki más a véleménye: hogyne lenne beleszólásunk, ha a szerződés nem jogszerű! És előhúzta a Polgári törvénykönyv egyik passzusát, amelyben az áll, hogy ha egy szerződés olyan összeget köt ki, amelyik a jó erkölcsbe ütközik, az jogsértő, tehát semmis. Én ezt akkor tudtam meg. Volt nekünk jogi szakértőnk, és más jogászokkal is tárgyaltunk az ügyben, de egyik sem mondta, hogy ha egy összeg aránytalan, az semmissé teszi a szerződést. Ha valaki kilenc hónapig dolgozik, majd kétévi bérének megfelelő végkielégítést kap, az aránytalan. Mi ennek ellenére nem a szerződést, csak az összeg nagyságát támadtuk meg. Ha én filmet csinálok, az erkölcsi felháborodásom vagy együtt érzésem vezérel, hiszen ez az indulat hozza létre a filmet. Egy tulajdonosi szervezet elnökeként kénytelen vagyok a döntéseimet a szabályok, és nem a saját indulataim alapján meghozni. Ezért gondolom, hogy aki ír, filmet csinál, bármilyen alkotómunkát végez, nem működhet politikusként, mert az más műfaj, más életformát kíván. Egy írónak naponta föl kell háborodnia, és túloznia kell, hiszen a túlzás, az elfogultság nélkülözhetetlen eszköz számára. Viszont a köztevékenység, amit most csinálok – bár ez nem politikai, sőt nem is közéleti tevékenység, nagyon is szakmai – nem viseli el az indulatot.

Ha nem veszi rossz néven, azt a hasonlatot használnám, hogy majdnem úgy működnek, mint a rossz tanár, aki egy leckével jár csak a diákjai előtt. Az elég nagy baj, ha egy tulajdonosi szer vezet állandó késésben van az általa felügyelt szervezethez képest.

Ez a kérdése mintha azt sugallná, hogy a kuratórium és az elnökség vezeti az MTV-t, kutatja fel a korrupt alkalmazottakat, jutalmaz és büntet, feladatokat jelöl ki, és számon kéri őket. De a médiatörvény nem a kuratóriumot, hanem az elnököt tekinti az intézmény vezetőjének. Az éves beszámoló nem a kuratórium igényeihez méri az elnök teljesítményét, hanem a saját vállalásaihoz, a pályázatában foglalt célok megvalósításához. Az elnökségnek arra kell figyelnie, hogy az általa választott és leszerződtetett „munkavállaló” betartja-e a játékszabályokat és persze a törvényes előírásokat. Ha azt tapasztalja, hogy nem tartja be, akkor megvonja a bizalmát az elnöktől. Az elnök szankcionálására nekünk csak ez az egy eszközünk van, a leváltás. Kétségkívül késlekedve, de a kuratórium végül is meglépte ezt a lépést. Még nagyobb – szinte feloldhatatlan – ellentmondást jelent, hogy az elnököt nyílt pályázat útján kell választanunk. Egy ilyen jelentős intézmény vezetését ritkán bízzák pályakezdőkre; aki egyáltalán szóba jöhet, az nyilván fontos szakmai beosztásban dolgozik, aligha adja fel ezt a munkát egy nagy sajtónyilvánossággal kísért, kétes eredményű pályázat kedvéért. Azt hiszem, az MTV elnökét nem pályáztatni kell, hanem felkérni. És a felkérő lehet a kuratórium is, de az elnökség is.

Végül is úgy látom, a kurátorság vállalásától kezdve a mai napig egy sor olyan nem várt aspektusra derült fény, amelynek a konzekvenciáját valamilyen módon le kellett vagy le kellett volna vonniuk. Akár úgy, hogy lemondanak, hiszen nem erre szerződtek, akár úgy, hogy minden esz közzel megpróbálják elérni a médiatörvény módosítását.

Tettünk már javaslatokat a médiatörvény módosítására, és ez valószínűleg meg is történik az új parlamenti ciklusban. Újra föl kell tenni az összes létező alapkérdést, kezdve azon, hogy az MTV-nek részvénytársaságnak kell-e lennie, hogy lehet-e közszolgálati egy olyan televízió, amely a bevételeinek legalább a felét reklámból, tehát piaci tevékenységből szerzi, hogy helyes-e az a konstrukció, amely ekkora elnöki hatalmat biztosít kontrollszervezet felállítása nélkül, hogy helyes-e az a tulajdonosi szerkezet, amely a parlamenti pártok által delegált elnökségből és véletlenszerűen összehozott, évenként cserélődő kuratóriumból áll, ahová olyan szervezetek is delegálhatnak tagokat, amelyeknek a reprezentativitása kérdéses. Ráadásul ez plusz 19 embert jelent, vagyis a 19 tagból elég 8-at, mondjuk úgy, meggyőzni, ahhoz, hogy leblokkoljon egy döntést. Hát tavaly nyáron így akadályozták meg a váltást! Kitűnő jelöltünk volt, egy kívülről hozott, nagy tapasztalatú menedzser. Ha ő vezetné egy éve az MTV-t, ma nem így állnánk. Ami pedig a lemondást illeti: meg lehet tenni, de azt hiszem, én más alkat vagyok. Nem azt keresem, hogy mik lehetetlenítenek el egy munkát, hanem azt, hogyan lehet mégis megcsinálni. Ráadásul ez egy folyamat, amelynek fázisai vannak, és úgy látom, hogy a kuratóriumban is egyre erősödött az a felismerés, hogy ez így nem jó, sem a szervezetet, sem a személyt tekintve. Mindez azzal biztatott engem, hogy megoldást fogunk találni.

’96-ban kettős szorításban kezdett el működni a kuratórium. Az egyik az a sürgető igény volt, hogy alakítsanak át, az elnök segítségével, egy olyan költségvetési intézményt, amelynek a gazdálkodása, a személyzeti és műsor politikája átláthatatlan, a működésében feltehetőleg sok a korrupciós elem, és a teljesítménye jórészt értékelhetetlen. Ugyanakkor volt egy helyzet, amelyet szintúgy a médiatörvény hozott létre, hogy a tulajdonosi szervezet elnökségét, magukat, a pártok jelölik. Márpedig a politikai pártok mind a mai napig úgy működnek Magyarországon, hogy ebben is nyilvánvalóan az MTV befolyásolási lehetőségét látták. Maga is említette, hogy nem okvetlenül jó, ha a saját pártjuk álláspontját és nem saját jobb szakmai meggyőződésüket képviselik az elnökségi üléseken.

Kezdetben valóban nyomasztott, hogy igazolódni látszottak a médiatörvénnyel szembeni fenntartások, amelyek sommásan „pártkatonák miniparlamentjét” látták az elnökségben. Igaz ugyan, hogy szakmai kérdésekben szinte kezdettől fogva – ezt a jegyzőkönyvek is tanúsítják – nem a politikai erővonalak mentén alakultak a szavazati arányok, de személyi kérdések eldöntésében valóban túlzottan nagy szerepet kaptak a pártpolitikai meggondolások, mint ezt a később szerencsétlennek bizonyult elnökválasztás is mutatta. Ezzel együtt is nyugodtan mondhatom, hogy ez a testület jó egy éve már szakmai tulajdonosi szervezetként működik, és a politikának nincs befolyása ezekben a kérdésekben.

És gondolja, hogy ez a politikai háló nem alakul ki újra a személyi kérdésekben?

Én is kíváncsi vagyok rá. Nekünk március 23-án eredményt kell hirdetnünk, ami lehet az, hogy X.-et javasoljuk elnöknek, vagy lehet az, hogy senkit sem javaslunk, hanem új pályázatot írunk ki. Sajnos a választási kampány időszakában vagyunk, és ez fölfokozza a politikai érzékenységeket is, tehát megvan ez a veszély.

Nem ismerek túl sok televíziós műsorkészítőt, de azokban a nagy viharokban, amelyek a televíziós műsorszer kezet átalakítását vagy alakítgatását kísérték, mindig az derült ki a személyes beszámolóikból, hogy amikor valaki veszélyben érzi a műsorát, azaz önmagát, vagy amikor valaki vissza akar kerülni a műsorával, konzekvensen, minden alkalommal, ő maga bevallja, politikai támogatást szerez hozzá. Ha ez így van, és így van, ezt nemcsak azért csinálja, mert az a téveszméje, hogy politikai támogatással könnyebb érvényre juttatni egy szakmai teljesítményt – vagy elfedni a hiányát –, hanem azért, mert van erről tapasztalata, hogy valóban könnyebb. Vagyis elképzelhetetlennek tartom, hogy a pártok kimaradnának szakmai kérdések eldöntéséből.

Mi műsorokkal nem foglalkozunk. Hogy legyen-e Stúdió vagy Objektív, ezzel mi nem is foglalkozhatunk.

Hivatalból nem. Formálisan, testületi ülésen nem. De nem egy ilyen történet arról szólt, hogy ha nem maguk a pártok képviselői szóltak oda az elnöknek vagy az alelnökök valamelyikének, akkor megkérték az általuk delegált kurátort, hogy járjon el az illető pártfogolt érdekében a megfelelő embernél. Tehát a kurátorok informálisan, úgy tudom, nem egy esetben gyakoroltak nyomást a megfelelő televíziós vezetőre.

Az esetleges nyomásgyakorlás eredménye nem azokon múlik, akik ilyesmivel kísérleteztek vagy kísérleteznek majd a jövőben, hanem azon, hogy az MTV elnöke autonóm személyiség-e, akinek nincs szüksége semmiféle kívülről jövő „támogatásra”, aki megáll a maga lábán, képes szuverén módon dönteni. Ilyen elnök mellett mindenféle befolyásolási kísérlet veszélytelen. Ha azonban gyenge az elnök, ha úgy érzi, hogy csak egyes kurátorokkal és politikusokkal való jó kapcsolata biztosíthatja a pozícióját, akkor ide-oda fogják rángatni. A kuratórium a leváltott elnök értékelésében ezt a kritikát meg is fogalmazta, ennek ellenére érthetetlen módon az új elnöki pályázat több pályázója – mintha minderről semmit sem hallott volna – végigjárta a különféle politikai pártokat. Úgy látszik, a politikafüggőség reflexei makacsul tovább élnek. Sokan változatlanul úgy képzelik, hogy az MTV ügyeit még mindig a pártközpontban, illetve most már pártközpontokban döntik el.

És azt minek tulajdonítja, hogy ez a bizonyos Hírtanács is, amely már Peták István távozása után állt fel, nem szakmai teljesítmény, hanem politikai paritás alapján alakította ki a saját személyi állományát? Értem, hogy nem a kuratórium hatásköre, de maga is látja, amit én.

Látom, hogyne. Ez is az említett politikai függőségi beidegződések tünete, nem hiszem azonban, hogy túlzott jelentőséget kellene neki tulajdonítanunk. A választási kampány idő szakára létrehozott elnöki tanácsadói szervezetről van szó, amelynek nincsenek operatív teendői, nem szólhat bele a műsorok készítésébe, csak az elnököt tájékoztathatja a műsor figyelés tapasztalatairól.

Térjünk vissza oda, hogy régen magának voltak ugyan közéleti funkciói, de volt egy nagyon karakteres értelmiségi funkciója is. Most van egy köztevékenysége, ahogy maga fogalmazott, egy szakmai feladata, és nem látom mellette ezt az értelmiségi funkciót. Hiszen magát annak idején foglalkoztatta az is, hogyan lesz az egyén autonóm, hogyan kell a viszonyokat úgy alakítani, hogy az felelősségvállalásra szoktassa az embereket, mi az, ami kiskorúságban tartja őket, hol húzható meg az erkölcsi jó és rossz határa olyankor, amikor természetes dolgok akarásához is hősnek kell lenni és így tovább. Mindez ma már nem izgatja, nincs rá figyelme, vagy maga is úgy van vele, mint a magyar értelmiség nagy része, hogy nehéz ma megtalálni azokat a fonalakat, amelyek a korábban vallott értékekhez vezetnek?

A filmet csinálni, írni, az valóban az értelmiségi tevékenység sajátos módja. De már mondtam, hogy mikor elvállaltam a kuratórium elnökségét, azt hittem, ez jóval kevesebb elfoglaltsággal jár együtt, tehát tudok majd mellette saját témáimmal is foglalkozni. Még az első hónapokban átfutott az agyamon, hogy kamerával kísérem a dolgot, csinálok egy dokumentumfilmet a tevékenységünkről. Érdekes lett volna követni, hogyan változtak az emberek, a csoportok, amelyek még egy ilyen kis létszámú testületben is kialakulnak, a kapcsolatok, hangulatok, erőviszonyok. Meg is pendítettem valakinek az ötletet, de nem nagyon haraptak rá. Egyébként nehéz is lett volna, drága is lett volna, és ott volt az a probléma is, hogy ki csinálja meg, hiszen én a Magyar Televízióval nem léphetek munkakapcsolatba. Ebből a tervből annyi maradt, hogy úgy fogom föl a munkámat, mintha egy forgatókönyv megírására készülődnék: olvasnék, könyvtárba járnék, előtanulmányokat folytatnék. Hogy nem csinálok játékfilmet, az nem a szándék hiánya miatt van. Ma az a kánon, hogy nincsenek történetek, nem lehet összefüggéseikben látni a dolgokat. Ebben nagyon sok igazság van, de ha valaki filmet akar csinálni, nem adhatja fel, hogy történetek után kutasson, figurákkal, konfliktusokkal. Hihetetlenül súlyos erkölcsi dilemmák vannak ma is. Formálódnak bennem a történetek, de se időm, se figyelmem nem jut a kidolgozásukra. Kezdetben próbáltam megosztani magam a kétféle tevékenység közt, de rájöttem, hogy sokkal jobban fáraszt, ha csak félig odafigyelve, nem teljes intenzitással végzem az elnöki munkát. És a rendező számára is ennek van hozadéka, hiszen enélkül egy sor mozzanat, apróság, emberi vonás elkerülné a figyelmemet. Ráadásul igen sok emberrel találkozom, nemcsak a kurátorokkal, hanem tévésekkel, országgyűlési képviselőkkel, újságírókkal is. Tehát jobban járok, ha – amíg csinálom – intenzíven csinálom.

• Beszélő-beszélgetés