[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Seduxenterápia

Bizony, mintha hájjal kenegettek volna hétfőn, amikor olvastam az MSZP választmányának közleményét: az országban a rendkívül nehéz gazdasági helyzet ellenére nyugodt politikai légkör van, mentes a szélsőségektől és ezért – tessék figyelni! – „köszönet illeti a lakosságot”. Kedves olvasó! Ne foglalkozz itt most azzal a kérdéssel, hogy a szocialisták nevében nyilatkozó Horn Miklós része-e a lakosságnak vagy sem. Inkább próbálj meg felhőtlenül örülni: nemcsak jó voltál, de ezt észre is veszik, meg is köszönik neked. Éljen a kapitalizmust építő magyar nép! Büszkeség tölti el szívünket: nyugodt lakosság vagyunk. S e nyugodtságunk bizonyára csak fokozódni fog, hiszen a választmány erről is gondoskodik. A „társadalmat őszintén tájékoztatni kell a gazdaság valós helyzetéről”, szól a nyilatkozat. Istenem, ahogy tolulnak elő a régi szép emlékek! Vannak „ők”, és vagyunk mi, a társadalom. S ez a társadalom persze magától nem tudná, hogy milyen a „valós helyzet”; „tájékoztatni kell a nehézségekről”. És meg is teszik, ügyelve arra, nehogy „hetente újabb katasztrófajelentésekkel sokkolják a lakosságot”. Különösen mostanában, amikor a nyugtatók ára jelentősen emelkedett, valóban felelőtlenség idegesíteni bennünket!

Sokkterápia helyett Seduexenterápiát! Megint közelednek a szép idők: aratás idején garantáltan nem esik majd az eső! Mert nem az a kérdés, hogy katasztrófa van-e, hanem az, hogy jelentik-e. Nem elég viszont, ha csak nyugodt a lakosság; nem árt, ha egy kicsit lelkesedik is. Persze nyugodt, méltóságteljes lelkesedésre tessék gondolni, amely „reális felemelkedést sugalló jövőképen” alapul. Tájékoztatás és sugallat dialektikus egysége teszi lehetővé, hogy valós képet alkossunk a kormány tevékenységéről, amelyben – mint megtudtuk – „van ok bírálatra és önbírálatra is”. Bizony, ahogy Zsdanov elvtárs mondotta: „A kapitalistáknál is megvan ugyan a vélemények harca, mert egyik burzsoá bírálja a másikat; de a burzsoá rendszerint távol áll az önbírálattól.” A „szedált”, nyugtatókkal eltompított lakosságot már az önbírálat sem fogja különösebben felizgatni. Jöhet vissza a Grósz-kormány összes minisztere, sebaj. Nyugodtan fogadjuk. Szép csendben neki lehet kezdeni újabb vízlépcsőépítésnek, kifejezéstelen, kicsit bamba arccal fogadjuk majd, de nyugodtan.

Lehet persze, hogy a szocialista választottak félreértik a helyzetet, s ahol ők nyugalmat látnak, ott csak végtelen unalom van. Rejtvényszövegünk teológus szerzőjétől (1813–1855) azonban megtudhatjuk, hogy nem kell lebecsülnünk ezt az állapotot. Nincs a világon olyan nagy dolog, amely mögött ne ez állna: a teremtő unalom.
 
Társadalmi okosságtan

„Csoda-e, hogy a világ visszafelé halad, hogy a rossz egyre jobban elterjed, hiszen fokozódik az unalom, és az unalom minden rossz gyökere? Ezt szinte a világ kezdete óta megfigyelhetjük. Az istenek unatkoztak, ezért alkották meg az embereket. Ádám unatkozott, mert egyedül volt, ezért lett Éva. Ettől a pillanattól az unalom is megjelent a világon, és egyre növekedett, pontosan aszerint, ahogy a néptömeg növekedett. Ádám unatkozott egyedül, aztán Ádám és Éva együtt is unatkozott, később Ádám és Éva, Káin és Ábel en famille [családilag] unatkoztak, aztán növekedett a néptömeg a világon, és a népek en masse [tömegesen] unatkoztak. Hogy szórakozzanak, az a gondolatuk támadt, hogy olyan tornyot építenek, mely a csúcsával az eget veri. Ez a gondolat éppolyan unalmas volt, mint maga a torony (…)

És mit csinálnak korunkban? Valamiféle szórakoztató eszközre gondolnak? Ellenkezőleg, siettetik a pusztulást. Arra gondolnak, hogy rendi országgyűlést hívnak össze. Elképzelhető-e ennél unalmasabb dolog mind a részt vevő urak, mind pedig annak számára, aki majd olvasni és hallani fog róla? Takarékossággal akarják megjavítani az ország pénzügyeit? El lehet képzelni ennél unalmasabb dolgot? Az adósságokat nem szaporítani, hanem kifizetni akarják. Ahogy én ismerem a politikai viszonyokat, Dániának könnyű lenne 15 milliós kölcsönt felvennie. Erre miért nem gondol senki sem? Hogy egy ember zseni és nem fizeti ki az adósságait, arról persze hallunk néha-néha, miért ne tehetné meg egy állam is ugyanezt, ha csupán megegyezéstől függ? Vegyünk fel tehát 15 milliós kölcsönt, és ne az adósságok kifezetésére használjuk fel, hanem közszórakoztatásra. Szórakozással és vigassággal ünnepeljük meg az ezeréves birodalmat. Ahol mostanában mindenhol perselyek vannak, melyekbe pénzt lehet dobni, ugyanúgy mindenhol tálak állhatnának, melyekben pénz lenne. Minden ingyen lenne; ingyen mennénk színházba, ingyen látogatnánk a nyilvánosházakat, ingyen utaznánk az állatkertbe, ingyen temetnének el bennünket, és itt is ingyen mondanák el a beszédeket; és én is ingyen beszélek; mert ha mindig van kéznél pénz, akkor bizonyos értelemben minden ingyen van. Senkinek sem lenne állandó tulajdona. Csak velem kellene kivételt tenni.

Napi 100 tallért kötök ki magamnak, mely a Londoni Bankban lenne kifizetendő; részben, mert kevesebbel nem érem be, részben, mert én adtam az ötletet, végül, mert nem lehet tudni, hogy nem jutna-e eszembe egy új gondolat, ha a 15 milliót felhasználták. Mi lenne ennek a jólétnek a következménye? Minden; ami nagy, Koppenhágába áramlana, a legnagyobb művészek, színészek és táncosnők. Koppenhága második Athén lenne. Mi lenne ennek a következménye? Minden gazdag ember ebben a városban telepedne le. A többi között a perzsa sah és az angol király is idejönne. Íme, ez a második ötletem. Hatalmunkba kerítjük a sah személyét. Erre talán ezt mondaná valaki: felkelés tör ki Perzsiában, új saht ültetnek a trónra, ami eddig is már olyan gyakran megtörtént, és a régi sahnak esik az ára. Erre az esetre az az ötletem, hogy eladjuk a töröknek, aki érteni fog ahhoz, hogy pénzt csináljon belőle.”

???

• Ki beszél?