Szirmai Viktória

Nyomtatóbarát változat

Látszólag számos tény mutat arra, hogy gyakorlatilag nincs összefüggés a sikeres városfejlődés és a társadalmi problémák kezelésének lehetőségei között, hiszen sikeres világvárosokra is jellemzők az éles társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok, akárcsak a hazai fejlődő városokra. Léteznek azonban az összefüggést alátámasztó tények is: például az, hogy a városfejlesztési stratégiák mindig képviselnek társadalmi érdekeket – mondjuk a gazdaság dinamizálásához egyértelműen kapcsolódó társadalmi csoportok érdekeit, de a munkanélküliség kezelése is része minden ilyen programnak.

A kulcskérdés az: mit értünk siker és versenyképesség alatt. A gazdasági siker más szempontból közelítve nem feltétlenül siker. Ez indított arra, hogy bevezessek egy új kategóriát, a társadalmi értelemben is sikeres városfejlesztési stratégia fogalmát. A társadalmi értelemben sikeres stratégia tudatosan akarja alakítani a városfejlesztési folyamatokat. Nagyon fontosnak tartom a városfejlődés társadalmi bázisának a megalapozását, vagyis hogy minél szélesebb legyen az érdekelt és érintett, az előnyöket élvező csoportok köre. Ezek teljességének elérése persze utópia, de a társadalmi részvétel kiterjesztése fontos dimenziója a társadalmi értelemben sikeres stratégiáknak.

Az érdekellentmondások feltárása, ütköztetése és egyeztetése intézményes kereteket igényel, amelyek ma még nemigen vannak meg hazánkban. Nyugat-Európában sok helyütt információs rendszereket hoztak létre a városfejlődés mérésére, a városi, regionális politikák megalapozására – jóllehet ezt a hetvenes években először az Egyesült Államokban vetették fel. Ennek alapját a statisztikailag mérhető adatok adják: az oktatás- és a lakáshelyzet, a munkaerő-piaci pozíciók, az általános életfeltételek – jövedelem, munka, szabadidő, egészség –, életkilátások, alapellátás, migrációs trendek. Ezek az adatok többé-kevésbé minden ilyen rendszerben szerepelnek, és ezekkel tényleg kifejezhető egy adott városi társadalom sikeressége.

Ugyanakkor egy másik tényező, a társadalmi problémák – a városi szegénység, a marginalizálódás, az underclass, a munkanélküliek, hajléktalanok, veszélyeztetett csoportok és a társadalmi-jövedelmi egyenlőtlenségek területi metszetei, a bűnözés és erőszak – rögzítése az utóbbi időszak fejleménye. És ennél tágabb koncepciók is vannak. Ilyenek az átfogó városfejlesztési koncepciók, az ecological city, ami a társadalom, gazdaság, környezet integrált fejlesztésére épülő felfogás, (az OECD-országokban 1993 és 1995 között dolgozták ki ennek alapjait). De idesorolom az Európai Unió különböző térségfejlesztési koncepcióit, programjait és a társadalmi participációs koncepciókat, modelleket is.

Miért van egyáltalán szükség a társadalmi értelemben is sikeres városfejlődésre? Az európai uniós csatlakozás, a felzárkózás nem is képzelhető el másképp, csak ha a gazdasági indikátorok mellett társadalmi indikátorokat is figyelembe veszünk. A társadalmi problémák – mára ez világosan kiderült – nehezítik a városi gazdaságok fejlődését is. Az új kihívásoknak csak akkor tudnak megfelelni, ha ezeket a feszültségeket is megpróbálják kezelni. A várospolitika hatékonyságát is rontják a fejlesztésből kimaradó érdekcsoportok, hiszen nyilvánvalóan az a politika hatékony, amit minél többen támogatnak. További nagyon fontos szempont, hogy a fejlődő városok maguk is átalakulnak. Megjelennek a posztmateriális értékek, új lakóhelyi elvárások.

Nézzük most a fönti összefüggéseket a tatabányai esettanulmány alapján. Egy francia–lengyel–magyar kooperációs program keretében kezdtük vizsgálni Tatabánya, Tata és Oroszlány esetét. Ennek a kutatásnak az alapvető célja az volt, hogy az európai integrációhoz szükséges versenyképességet, a városok és a térségek kooperációját meghatározó szociológiai tényezőket és érdekstruktúrákat, illetve társadalmi konfliktusokat feltárja. Ugyanakkor a kutatási eredmények lehetővé teszik annak elemzését is, hogy a siker összefügg-e azzal a törekvéssel, hogy a társadalmi problémákat kezeljék – magyarán szólva, hogy Tatabányán foglalkoztak-e a társadalmi problémákkal, társadalmi konfliktusokkal.

A folyamatokat érdemes két szakaszra bontani. Az első szakaszt a válságkezelő átalakulás jellemzi. Lezajlott egy gazdasági válságkezelés, és megindult a szerkezetváltás. A külföldi tőkebefektetésekre alapozott gazdaságfejlesztési stratégiának köszönhetően a társadalom munkaerő-piaci érdekei szűken ugyan, de érvényesültek, tehát jelentősen csökkent a munkanélküliség. Abban is teljes társadalmi konszenzus volt a kilencvenes évek derekáig, hogy a legfontosabb feladat a krízis megoldása, a válságból való kilábalás, a munkanélküliség enyhítése – és nem volt szó egyéb elvárásokról. Ugyanakkor a globális-lokális gazdaság egyensúlya hiányzott, vagyis itt is igaz, hogy a kis- és középvállalkozók hátrányokat szenvedtek a multinacionális cégekkel szemben.

Lassan a helyi önállóság is elkezdett növekedni – részint a gazdagodás, a polgárosodás, a vállalatok gazdasági stabilizálódása révén –, viszont a városi, társadalmi élet minőségét adó tényezők javulása abszolút elmaradt. Az interjúkból egyértelműen kiderült az összes aktor – az aktív aktorok, tehát az önkormányzat, az önkormányzat különböző gazdasági szervezetei, a külföldi tanácsadó cégek, valamint a passzív aktorok, a szuburbanizációt megvalósító elit, a középosztály vagy a szegénycsoportok, akik elmenekülnek, kiköltöznek olcsóbb lakóhelyet keresve – elégedetlensége a város belsejével, a városias atmoszférával. A másik ilyen fontos kérdés a multinacionális vállalatok szereplői és a kis- és középvállalkozók – vagyis a külföldi és a magyar értelmiségi csoportok – közötti konfliktus, ami egyértelműen előbbiek magasabb jövedelmére vezethető vissza, és ami egyáltalán nem speciálisan tatabányai jelenség.

Ehhez hozzájön még az önkormányzatok közötti konfliktus is. A három város között – miközben együttműködnek, kooperálnak – alapvetően nagyon sok az ellentét. Az érintettek igen nehezen fogadták el Tatabánya centrumhelyzetét, pedig minden objektív faktor emellett szól.

A másik szakaszt az átalakulás kibontakozása jellemzi: a gazdaság stabilizálódása, a várospolitikai önállóság növekedése, a társadalom munkaerő-pozícióinak erősödése. A posztmateriális értékek iránti elvárások is fokozódnak: egyre nagyobb az igény, hogy a város is fejlődjön, szépüljön, legyen városias arculata, atmoszférája, legyenek éttermek, mozik. A civil szervezetek is erősödnek – érdekes módon a környéki településeken erősebbek a civil szervezetek, mint a városban, mert itt erősebb az önkormányzat és a civil szervezetek kooperációja is. És hiába vannak konfliktusok az önkormányzatok között, a térségi érdekek is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, hiszen a multinacionális cégek nem egy-egy várost, hanem egy térséget választanak ki működési helyszínül. Ez mind hozzátartozik a perspektivikus átalakulás jellegzetességeihez, márpedig Tatabányán a várospolitika egyértelműen hosszú távú fejlesztési célokra törekszik.

Ez a hosszú távú gondolkodásmód eredményezhet társadalmi értelemben is sikeres városfejlődést: a társadalmi-gazdasági konfliktusok megoldásának igénye is egyértelműen érvényesül, miközben egy új társadalmi konszenzus van kialakulóban a térségben. Az emberek ma már nemcsak dolgozni akarnak, hanem jól is akarnak élni, minőségi, polgári életet szeretnének – ez az új konszenzus.

• Euróna