(Baán Katalin)

Nyomtatóbarát változat

Nem kevés iróniával olvastam a Beszélő január 9-i számában a szociális törvény kritikájáról szóló írását: lám-lám, a hatalom még saját kedves gyermekeivel, a „háromgyermekes családmodell” programját megvalósító három- és többgyermekes családokkal sem bánik egyformán, és az igazán elesetteket ezután sem fogja – még közülük sem – támogatni. Nem véletlen, hogy Kupa úr egy lakossági fórumon kijelentette, hogy a családi jövedelemadózást valójában a magas jövedelmű nagycsaládosok akadályozták meg. Ők, és nem az érdekeiket megvédeni nem tudó szegény családok alapították a Nagycsaládosok Érdekvédelmi Egyesületét, és a kormányzatba bejutott kereszténydemokrata vezéregyénségeik sikerrel valósítják meg a pozitív diszkrimináció politikáját, legyen szó 90 százalékos utazási kedvezményről, magasabb családi pótlékról, alanyi jogon járó kedvezményes vagy teljesen ingyenes iskolai étkeztetésről, a többiekhez viszonyítva kedvezőbb lakáshoz jutásról vagy építési kölcsönökről, egyházi segélyekről, energiakedvezményről vagy a kizárólag nekik rendezett kedvezményes élelmiszer-, ruha-, tisztítószer-akciókról, vagy akár a most megalkotott szociális törvényről, amely kizárólag a jobb helyzetben lévőket segíti, de az igazán rászorulókat alig. Valószínűleg az a félelem diktálta ezt a törvényt, hogy a társadalom ne vádolhassa őket a sokgyerekes lumpen- és cigány családok támogatása miatt.

Sok esetben a támogatások egyetlen kritériuma a gyerekszám, függetlenül attól, hogy valóban rászorulnak-e a segítségre vagy sem, nemegyszer kiváltva ezzel a kevesebb gyermeket nevelő, de némely nagycsaládosnál elesettebb, kevés gyermeket nevelő családok ellenszenvét.

A kormányzat (az előzőek is) az „egy gyerek nem gyerek” népi „bölcsességét” hivatalos politikává tette. Gyerekek százezrei nőnek fel úgy, hogy a hatalom nyíltan másodrendűeknek tekinti őket, a csonka családban élőket még ennél is hátrább sorolja. Az egy gyermeket egyedül nevelő szülő még legutóbb is úgy fizetett adót, hogy egyetlen fillért sem számolhatott el gyermeke nevelésére, és a tőle elvont szja, hacsak nem minimálbérből él, rendre nagyobb, mint a családi pótlék. Lakáshoz jutási esélye a jelenlegi törvények szerint a kétkeresős, kétgyermekes családokénál is rosszabb. Magyarországon szegény csak nyugdíjas és nagycsaládos lehet, de csonka családban élő soha! Évek óta figyelem a sajtót, meg sem említik. Évekkel a rendszerváltás előtt Völgyes Iván beszélt a SZER-ben arról, hogy az ilyen családok is komoly nehézségekkel küzdenek, de a múltbeli s jelenlegi törvényhozók hallani sem akarnak erről. A legújabb szociális törvény sem azt mutatja, hogy ezen a téren valami is változna.

Mielőtt félreértené szenvedélyem okát: meg kell mondanom, hogy fiamat tizenhárom éve egyedül nevelem, de mai szóval nagy családban nőttem fel (négyen vagyunk testvérek), így van némi fogalmam arról, hogy mi a különbség a két családtípus között. Önálló lakásom sohasem volt, jelenleg is szüleimmel lakom egy 48 négyzetméteres panellakásban mindenféle lakásszerzési kísérletem ellenére. S míg gyermekkoromban azért fosztottak ki bennünket, mert nagy családban éltünk (nagyapám házát kártalanítás nélkül elvették, és nem voltak tekintettel arra, hogy szüleim négy gyereket nevelnek, s ma sem vásárolhatjuk meg kárpótlási jegy ellenében a benne lévő üres lakásokat), most azért fosztanak ki, mert gyermekemet egyedül nevelem. Éppen ezért minden lehetőséget meg kell ragadnom ahhoz, hogy felhívjam a szociálpolitikával foglalkozó törvény-előkészítők és törvényhozók figyelmét a tarthatatlan szociális diszkriminációra!

S végül egy példa arra, hogy mennyire hamis a nettó egy főre eső jövedelem számítása a szociális juttatásoknál akkor, ha pl. nem veszik figyelembe a fel nem élhető jövedelem (lakásfenntartás, OTP-tartozás stb.) terheit, s amely jobban sújtja a kis létszámú, kis jövedelmű családokat. Nem tudom eléggé méltányolni, hogy legalább az Újcsakö a létminimum-számításoknál figyelembe veszi a családtípus-különbségeket. Jelenleg rendszeres nevelési segély 6420 Ft/főnél adható (nagycsaládosoknál és egyszülős családoknál ez az ősszeg 7711 Ft/fő, legalábbis a XI. kerületben).

Vegyünk a példában 7000 Ft/fő nettó jövedelmet és 4000 Ft-os lakásfenntartási költséget, ami a gyakorlatban magasabb.

A fenti példából is nyilvánvaló, hogy a lakásfenntartás költsége leginkább a kis létszámú családokat sújtja, közülük is az egyedül élő kisnyugdíjasokat, és nem hiszem, hogy a lakásfenntartási támogatásként tervezett 100–1000 Ft sokat javítana helyzetükön. A nyugdíjak százalékos emelése is csak a magasabb nyugdíjjal rendelkezőknek kedvez, és gyakorlatilag semmi nem történik a 70–80 évesek nyugdíjának érezhető és a megélhetési költségeket ténylegesen követő emelésére. Nem is beszélve a nők nagyobb hányadának diszkriminatívan alacsony fizetését követő alacsony nyugdíjáról.

Mindezek után én is csak az Újcsakö évek óta ismételt mondatára utalva fejezhetem be mondanivalómat, hozzátéve, hogy a létbiztonsághoz is joga legyen minden magyar állampolgárnak – családtípustól függetlenül!

• Visszabeszélő