Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Beszélő 2. próbasztámában „Kis októberi megemlékezés” című cikkhez szeretnék hozzászólni, mint az események egyik szervezője és résztvevője. Mózes Lajos cikkéhez tőlem is kapott néhány információt, és arról is tájékoztattam, amiről a cikkben nem írt, és ezért cikke egy kicsit bántóvá sikeredett. Bántóvá, ugyanis nagyon Budapest-centrikusan láttatja a várost. Rövid előzmény. 1989. június 8-án Mosonmagyaróvárott az MDF szervezésében nagy fórum volt 1956. október 26-ról. Ezt követően Október 26-a Intéző Bizottság néven megalakult a megemlékezést koordináló bizottság, amely előkészítette ezt a bizonyos megemlékezést.

Bár az MSZP és az MDF (a két társelnököt adó szervezet) szerette volna kisajátítani az alkalmat – ez nem sikerült. Sőt az SZDSZ és az MDF kezdeményezésére, szemben az MSZP által javasolt rövid megemlékezéssel, felvonulás is volt az akkori (33 év előtti) útvonalon. Az SZDSZ helyi csoportja nem volt elég erős ahhoz, hogy saját elképzelését az előadóra érvényesítse – mi Mécs Imrét és/vagy Vásárhelyi Miklóst javasoltuk, de elképzelésünket a többi szervezet leszavazta. Mi viszont megakadályoztuk az MSZP részéről Horváth István belügyminiszter – mily durva provokáció lett volna – meghívását.

33 év után el kellett temetni a halottakat. Ez ilyen szertartást kívánt.

Jövőre más lesz az ünnep, akkor már a forradalmat ünnepeljük, és nem temetünk. Ezeket a dolgokat csak itt a konzervatív Moson megyében, a gyilkos városban élő tudja, ehhez egy pesti író – ha mégoly tehetséges is, mint Mózes Lajos – kevés.

Egyébként a „szégyen oszlopként emlegetett határőremlékműről az SZDSZ helyi csoportjának az volt a véleménye, hogy építsék fel a laktanyán belül.

Tisztelettel:


Ludvig Jenő
az SZDSZ Mosonmagyaróvári Csoportja
ügyvivője

1989. december 5-én

















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon