Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Néhány – de különösen egy – pontban vitába kell szállnom azzal a jellemzéssel, melyet Krassó György személyéről és nézeteiről a „Beszélő” február 16-i száma adott.

Krassó Györggyel jó barátságban voltunk Nagy-Britanniába való távozása előtt. Visszatérte után már alig találkoztunk. Hívott ugyan, hogy vegyek részt a Magyar Október Párt tevékenységében, annak módszereivel és propagandájával azonban semmiképpen sem tudtam egyetérteni.

Nézeteink, ízlésünk sokban igen alapvetően különbözött. De, bár személyisége erősen neurotikus volt, eltérő véleményemet tiszteletben tartotta még a számára olyan központi jelentőséggel bíró 1956 kérdésében is. Bonyolult és alapvetően boldogtalan személyiség volt, erről néha meg is nyilatkozott. A demokratikus ellenzékben nem talált otthonra, erről azonban – úgy hiszem – ő is tehetett.

Nem áll azonban, hogy Krassó György „kapitalizmust” kívánt volna Magyarországon intézményesíteni. 1956 „munkástanácsos” programjához mindvégig ragaszkodott, ez pedig kapitalista programnak aligha nevezhető, ha csak a szó jelentését nagyon alapvetően meg nem változtatjuk.

A Szabad Demokraták Szövetsége 1989. áprilisi „fordulatát” ki-ki ítélje meg felfogása szerint. Krassó György korábbi nézeteiből azonban ez a fordulat – legalábbis ebben a vonatkozásban – nem vezethető le.

Tisztelettel












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon